Hagyjuk el a szennyet, sarat,
mielőtt létünk belefúl,
a vihar széttöri a szív
tartályát, s száz darabra hull.
Hagyjuk el, hisz olyan sekély
a pocsolya s szomjat sem olt,
tükrén a napfény mindig is
a Szép iróniája volt.
Hagyjuk a sörmámor ködét,
mely hályog csak mindünk szemén,
a dáridókban vad a szív
s mint gyémántszikla, oly kemény.
Hagyjuk el már a mocsarat,
hol fetreng a szellem s a test,
új lelket kérjünk s új szívet,
melyben egészség vére pezsg.
Hagyjuk el már: te, én, ti mind,
puszt7uljon el, mi fojtogat,
a kor fiának üdvöt itt
öröm-teremtő munka ad.
(Ford.: Baranyi Ferenc)
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború-
Zrínyi Katonai Kiadó Bp., 1983., 206-207. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése