2013. nov. 17.

Kölcsey Ferenc (1790-1838): Parainesis (részlet)




Idő a nagy mester! Ez egy generációt természet rende szerént eltemet, s a következőben eléri célját. Ki tud várni, az sokat tud; s nemcsak tud sokat, de tehet, s tenni fog sokat. A bölcs késő öregségében is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet; de érti, miképpen az rendes időre megnő s unokáját gyümölccsel enyhíti. Ő tudja miért kell várni; s ki várás után sok jót nyert, az munkálni a jövő korért sem rest.

Van idő, mikor hallgatni s látszó veszteglésben ülni bölcsesség. Bölcsesség és okosság közt különbséget tégy. Mert az okos hallgat és vesztegel, hogy önbátorságát megőrizze; a bölcs pedig, hogy polgártársai nyugalmát idő előtt s foganat nélkül ne zavarja fel. Amaz néz önmagára, ennek pillanatai az emberiség előhaladását kísérik.

Mennél több s mélyebb ismerettel bírsz: annál inkább érzed az emberi tudomány bizonytalanságát. Ez érzés önhittségtől meg fog őrizni; de vigyáznod kell, nehogy ellenkezőleg kétségeskedés szellemét ébressze kebledben. Az élet jól megfontolt, de biztos lépéseket kíván; a kétségeskedés határos a félénkséggel.

Mi a boldogság?

Az emberek száz meg százfélét hittek annak lenni; s mindaz nem egyéb eszköznél, miáltal azt elérhetni remélék vala, s elérni mégsem tudhaták. Mind azért mert törekvésük célját az eszközzel összetéveszték; mind azért, mert oly valamit tettek céllá, ami csak más való cél után küzdés következéseként tűnhet fel. Boldogság fájdalommal s keserűséggel együtt meg nem állhat. Mondhatod-e, hogy ember általánosan boldog lehet? Embernek időről időre lehetnek örömei; de azok vagy hirtelen enyészve keservekkel váltatnak fel, vagy hosszasban maradva unalomba mennek által.

Érzékeny szívnek több fájdalom jut, mintsem általános boldogságra számot tarthasson érzéketlen sem jót, sem rosszat nem érezhet. Higgy nekem, e szó: boldogság, egyike a legbizonytalanabb, s legszűkebb értelmű kifejezéseknek; s ki boldogságot vadász, árnyékot vadász. Teljesített kötelesség s nemes törekvések önérzése küzdés s bánat közt is nyugalmat tenyészt; s ha e nyugalommal, boldogság cím alatt, megelégszel, annak megnyerése szép, jó s erős léleknek keresés nélkül, csupán tettei következésében bizonyos.

Elszórt magvakból aprádonként csírázik és nő fel a kor, mely változásokat hoz magával. annak feltűntekor mintegy tudat – s akarat elleni forrás, mozgás s haladás látszik mindenfelé; s boldog a reformátor, aki e feltűnés első jelenségeit biztos pillanattal észrevette! Ő nem fog egyedül maradni felléptekor, s győzedelemmel teszi magáévá a pályaágot, melyért a kor előtti küzdők híjában s többnyire nyugalom és életveszély közt fáradtanak. Az ő osztályrésze dicsőség: midőn az előtte elsüllyedt küzdők sírján egykorúiknak átka fekszik, melyet a később jött maradék szánakozása többé jóvá nem teszen.


Forrás: Székely Útkereső 1. évf. 7. sz. (1990. október)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése