Vagyim Trajnyin moszkvai diák emlékére
Balladák zúgnak… Súlyos felhő
gomolyog sötéten felém,
a kürtök hangja messzezengő
s horkan megannyi harci mén.
De – állj! Miért idézne régmúlt
időket az emlékezet?
A nagyvárosra sűrű éj hullt.
… Nagy hó esett, nagy hó esett.
Az éjjeli fasor sötétkék
útján hat részeg lépkedett,
ragadozóak, mint a vércsék.
… Nagy hó esett, nagy hó esett.
Lökdösődtek pimasz-vidáman
s olykor káromkodtak nagyot,
midőn – akár a villanyáram –
ütött a szó: - Megálljatok!
Nem ihlet balladára engem
golyófütty s kard csörgése se,
a Komszomol-járőr a csendben
vonult s az éj vonult vele.
Fél tucat mámoros tekintet
a két gyerekre rámeredt
s cinkos-vadul egymásnak intett.
… Nagy hó esett, nagy hó esett.
A két fiú karján pirosló
tiltás virított: karszalag,
haragtól szikrázott a porhó –
megállt előttük mind a hat,
s megállt a csönd.
Aztán: - Mi van, na?!
Spiclik! Elbánunk veletek! –
Égő szúrás a zsenge nyakba.
… Nagy hó esett, nagy hó esett.
A durva öklök mellet értek,
sorban lesújtott mind a hat,
a járókelők mind kitértek:
ilyet még nézni sem szabad!
„Válasszuk őket szét? Ugyan már!
Beavatkozni sose jó!”
A sűrű vért a téli parknál
felitta, felitta a hó.
Nem ihlet balladára engem
golyófütty s kard csörgése se,
a Komszomol-járőr a csendben
vonult s az éj vonult vele.
Telefon éles berregése:
- A parkhoz! Elfutnak! Hamar!
- Ki van veled? – Kolja, szegényke,
de már… Jaj, gyertek, nagy a baj!
Az iszonyat kékróka-prémje
lágy és borzongatón hideg,
az arcra, mellre, hajra, kézre
nagy hó esett, nagy hó esett.
Nem ihlet balladára engem
golyófütty s kard csörgése se,
a Komszomol-járőr a csendben
vonult s az éj vonult vele.
Szemüveges, sipkás diákok
járják az éj sikátorát,
róluk nem írnak balladákat –
velük születnek balladák.
(Ford.: Baranyi Ferenc)
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 209-211. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése