Az értelem mindegyre szomorúbb lett
és mind cinikusabb az akarat,
palatábla az elme, túl sok rajta az írás
és az egykedvű spongyák törlése is nagyon sok,
feledve volt a nap, hisz nem tudott a hajnalról az alkony,
megszaporodtak az új öldöklések vadászai,
az emlékezet az idő sivatagaiba áradt
s eltűnt a múlt örvényeiben,
minden feledve volt – ki gondolt célra, tervre
a dezixiribonukleinsavak képletében
vak és tétova tapogatózására
a hullámból kúszó anyag-gumónak,
a sziklán (a mindenség miriádjai körében,
összefont karral, hogy soha többé
senki ne várjon senkit)
az értelem áll, mely
mindegyre szomorúbb lett,
amíg értelmet nyert a szomorúság…
(Ford.: Baranyi Ferenc)
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 225. old.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése