Vég s születés közt, elhalóan
dalolok még, mindig fakóbban.
S éveim nőnek, mint a Himalája,
dalom fáradtan fúl a kor zajába.
Félre az útból! – mondják nékem.
Gyorsabb tempót! – így ösztökélnek mások.
S én bosszúsan megállva nézem
botomra támaszkodva a világot.
De keletről, ó, napkeletről
új hajnalok intenek mosolyogva.
S ismerős dallam hangja zeng föl:
„Elvtársak – szól a dal -, álljunk a sorba!”
(Ford.: Baranyi Ferenc)
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 206. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése