Ablak-szemüvegén át mint nagyanyó, tekintett
énrám, az unokára, lámpa-szemeivel,
akkor tudtam, hogy
élő, ma már nem hiszem el:
könnyed kíváncsisággal nyomom le a kilincset.
Kendője a tető volt, s oly nagyszerűen állt!
A glicínia tincsként hullott a homlokára,
a kantalup, a citrom s a hárs fehér virága
között a serbet-illat parfümfelhője szállt.
Minden egyes szobában más és más tiszta bánat
s tűnt gondolat köszöntött, a szívem reszketett,
ma már egyet sem értek, bár „bölcs” vagyok, öreg –
csak hajdan a gyerekszív érezte mindahányat.
A régi ingaóra a tűnt időt üti
hosszan, mint szemrehányást, a zengő hallgatásban,
de óra-igazítón új korszak jár a házban,
s szívét tik-takkoló léptemmel széttöri.
Ford.: Baranyi Ferenc
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 53. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése