Üdv ma tinéktek, erdők, hegyek,
szívből köszöntlek titeket!
Mit ront a föld rossz szelleme
(nézése, megver, hazugsága
ámít, süketít harsogása):
ti új életre keltitek,
új lelket lehelvén bele,
sebeit írral kenve meg,
igaz testvér szeretetével
kitárjátok öleteket,
ti szent, örök szívélyesek,
hozzátok árulás nem ér el,
nem kérditek: ki vagy? Mi kell?
de édes, meleg öleléssel
- ahogy csak egy anya ölel –
az embert megölelitek…
Ha percre befogadtatok:
máris lazulnak a bilincsek,
nyomban kitisztul a tekintet,
s a remény újjáéled ott.
Egyet intsen csupán az erdő,
csak szökkenjen a patak habja –
s dalol a lélek, dala zengő,
varázsvesszőjét már faragja –
s a szív nagyot, heveset dobban;
egy sas-kerengés a magosban,
egyetlen sólyom-szárnycsapás,
a bércen át egy férfifütty,
a csúcson egy tűzvillanás:
s kacag a jókedv mindenütt!
A lélek tüzet fog belé
s lángolva szárnyal felfelé,
a pillanat, mint égi hajszál
elröppen, fejünk fölött elszáll –
s a játszi jókedv égre szállván
lelkünk tölgyerdeje felett
kibomlik mint a szép szivárvány.
… Szívből köszöntlek titeket!
Ford.: Baranyi Ferenc
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 11-12.. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése