A hó lehullt. A napban szén-törzsű rengeteg
a friss, a zsenge hóra kék árnyékot borít,
emlékek ablakánál a szívem álmodik:
látom a szánt, a régmúlt időt, fehér hegyet.
Csikorog – mint nagyon rég – léptem alatt a hó,
itt künn, az ágak alján zúzmara fátyla lebben,
az üres, kósza fény most elszórakoztat engem:
Istennek tetszelegvén oly játszin villanó!
Ezüst hajkoronáját később hátára dobja,
sugarak jatagánját forgatva elszökell,
s ahol a rózsa talpa a havat éri el:
szirom virít a vesszőn, villámként fellobogva.
Kár, kár… napot takarva egy holló húz felém,
s a fény játéka hőköl, lassan megáll a kézen,
kár, kár… hollócsapat – s árnyékba rejtve nézem
hogy három tiszta vércsepp rezeg a berkenyén.
Ford.: Baranyi Ferenc
Forrás: Baranyi Ferenc: Szerelem és háború- Zrínyi Katonai
Kiadó Bp., 1983., 52. old.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése