Egy labanczvers az 1681-ki országgyűlésről

Óh megnyomorodott Hazánk fogyatékja!

Édes Eleinknek hagyott szakadékja,

Régi Pannoniánk meghrontott hajlékja,

Mit akar már veled a’ Pogány szándékja.

Oh kivánatos Föld, az kit Europa szült,

Tejjel, mézzel folyó javad de mire gyült?

Pogány ellenséged hogy nyakadra került

Csaknem Coronád is már fejedbül kidült.

Ezé jó szerentséd, boldogh állapotod?

Ez é szabadságod, ez é Diadalmad?

Ez é ellenséged rettentő hatalmad?

Ez é, kinek szerzett csufja vagy te magad?

Valahány országban Magyar uralkottál,

Mindannyi darabra mai nap fölosztattál.

Kéz, láb és fő nélkül való test hagyattál,

Ártatlan véredben temetve marattál.

Oh megnyomorodott Hazánk fogyatékja!

Édes Eleinknek hagyott szakadékja,

Régi  Pannoniánk meghromlott hajlékja,

Mit akar már veled a’ Pogány szándékja.

Oh kivánatos Föld, az kit Europa szült,

Tejjel, mézzel folyó javad de mire gyült?

Pogány ellenséged hogy nyakadra került

Csaknem Coronád is már fejedbül kidült.

Ihász névtelene

Kép forrása: https://tvzaboravljenimaglajdokumentarniprogram.wordpress.com/namjesnici/kara-ali-pasa-kalauz/

Így nevezte Toldy Ferenc annak a szerinte „nem éppen jelentéktelen darab” éneknek ismeretlen szerzőjét, akinek Kalajli köz Ali budai basáról írt verses históriája, Icon vicissitudinis humanae vitae címmel, egyetlen, végül csoka példányban maradt fenn. Ez a példány Ihász Gábor tulajdona volt, aki azt az Akadémia könyvtárának ajándékozta. Toldy és ő utána Szabó Károly is (RMKt. 320. sz. a.) bártfai nyomtatványnak mondja ezt a külön címlap nélkül megjelent 4-rétű könyvet, mely 1 ½ ívnél nem volt nagyobb, de csak első A íve maradt ránk. A lapk szélén latin jegyzetekkel igyekezett a szerző vagy kiadó a szöveget világosítani, csakhogy ezeket meg a könyvkötő gyaluja csonkította meg. A csonka művet Szabó Károly kutatásai folytán sem sikerült kiegészíteni.

Öt vagy hat évvel ezelőtt id. Szinyei József egy XVII. századi nyomtatvány néhány foszlányával volt szíves megajándékozni, melyekben nagy örömemre Ihász Névtelene csonka énekének hiányzó részét is megtaláltam. Ez a kiadás későbbi az eddig ismeretes csonkánál s Brewer-féle lőcsei nyomásnak látszik 1629 tájáról. Az első kiadásnak nem volt külön címlapja s már azáltal, hogy a cím a szöveg fölé nyomatott, az első lapra csak öt, a következőkre pedig hét-hét versszak jutott, ami miatt a 65 versszakban álló ének végső 11 szaka az elveszett B ívre került. A későbbi kiadásnak sem maradt fenn címlapja, de abból, hogy a szöveg felett nincs cím, hihetőnek látszik, hogy nem címlap nélkül jelent meg. Amint a lap-töredékek mutatják, 8, 8 ½, sőt 9 versszak is szorult a szintén 4-rétű lapra úgy, hogy a nyolcadik lapon elég hely maradt annak a cifrázatnak az elhelyezésére,m ely Ilosvai Toldi-jának 1629-ben Lőcsén, Brewernél megjelent  kiadását is ékesíti.

Az ének tulajdonképpeni tárgya az első csonka kiadásban is véget ér s négy versszak már ott is csak az „Asszonyoknak csuda dolgok”-ról beszél. Ez foly a későbbi kiadásnak is még nyolc versszakában s csak a három végső strófa tér vissza a főtárgyra, ti. Ali basa históriájára, az ajánlásra s az ének íratásának helyére, anélkül, hogy a szerző megnevezné magát. Figyelemre méltó, hogy ezt az éneket az ő „Hatodik Históriájának” mondja, mert ezen a nyomon talán még ráakadhatunk.

Kalajlihoz (piperés) Ali basa két ízben viselte a budai basaságot, ú. m. 1580. május végétől 1583. október 9-ig és 1586. május elejétől haláláig, 1587. február 22-ig. Eközben ruméliai basa volt s mint ilyen, 1584. október 16-án nyerte feleségül III. Murád szultán nénjét Eszma khánt, Szokolli Muhammed basa nagyvezír özvegyét, a mikor vezíri rangot is kapott. Amit róla névtelen énekszerzőnk példák felhozásával mond, azt Pecsevi török történetíró is megerősíti, amikor fegyverforgatásban és lovaglásban rendkívül ügyes és méltóságos megjelenésű embernek írja. Ugyancsak Pecsevi is mondja, hogy mikor feleségét s gyermekeit magától elbocsátotta, akiknek sírása és panasza a budai hegyeket és sziklákat is megríkatta, - ezen a budai nép nagyon megbotránkozott. Azt is írja, hogy visszakívánkozott Budára, hogy ott halt meg és hogy sírja Buda külvárosában egy dombon van. Ez az utóbbi adat bírta arra Hammert, hogy Ali basát Gül Babával egynek vegye, mely tévedést azonban Némethy Lajos már helyreigazított. (Századok, 1884. 608. l.)

Énekszerzőnk maga által látott dolgokat mond el Aliról, ami egyfelől hitelességét neveli, másfelől nem éppen érdektelen szokásokat s eseményeket ír le. Ali halála okáról s körülményeiről oly adatokat hoz fel, melyeket – tudtommal – a történetírás nem ismer.

De fő emberektül értette vala,

Budán titkon néki megmondták vala.

E részben előadásának valószínűsége mellett szól a török történetírók ama feljegyzése, mely szerint a portáról alig indíttatott útnak a parancs, mellyel Ali hivatalától megfosztatott, halálának híre már odaérkezett.

Az ének e soron kívül való közlésének némi mentségül szolgáljon az a körülmény, hogy a kiegészítés alapját, vagyis az újabb kiadás törmelékét nehezen lehet fenntartani.

ICON

VICISSITVDINIS HVMANAE VITAE

Ali Pasa dolgát mondom, halljátok,

Budában magatartását láttátok,

Házasulását mégis ti halljátok,

Végre szörnyű halálát megértsétek.

Szintén Ungvárrol Homonnay István

Mikor küldé Heves felől Budára

Szattay Kristófot Ali Passára,

Ne pusztítsa sok csataért Hevesset.

Berényben ő útában ajándékon

Kalauz Velinek ada szép Kopiát:

Veli ígéri neki barátságát,

Szattay is ajánlja szolgálatját.

Budáról Hatvanra Szattay megyen,

Paxi Mihállyal hogy ő szemben legyen:

Az Bekéknek Hevesről panasz megyen,

Török felől hogy békesség legyen.

Görög históriás ének Mihály vajdáról

Vitéz Mihály vajda - Aegidius Sadeler metszete 1600 . - wikipedia.org

I.

Szomorú emléket hagyott Mihály vajda nemzetünk történetében. E szerencsés kalandor egy teljes évig ura volt Erdélynek, sőt ura volt a politikai helyzetnek is. Báthory Zsigmond ingatagsága, Báthory Endre tehetetlensége, ez erőszakos, bizonyos nyers hősiességre, vakmerő elhatározásokra nyugtalan nagyravágyástól sarkalt, kezdeményezésre elszánt embernek olyan forma szerepet játszott kezébe, minőt a harminc éves háborúban Wallenstein vívott ki magának. Az a kétes helyzet, mely Erdélyt a török és az osztrák nagyhatalmi érdekek körében mint a politikai mérleg döntő súlyát hol erre, hol arra dobálta, a török-tatár hadak csatamezejévé, vér- és láng, sarc és zsarolás martalékává tette; a folytonos meglepetések, melyeket a Báthory Zsigmond körében szított cselszövények hoztak színre, a jellemeket is teljes mértékben megrontották, illetéktelen nagyravágyások ébredtek, melyek kielégítése foglalta el a hazaszeretet helyét; a legszemérmetlenebb árulás napirenden volt; még az érzék is elveszni látszott a valódi honfiúi erények iránt. De hát voltaképp ki is szerethette hazáját? A pártoskodás jogosulttá tette a külföldi segélyhez való folyamodást. Erdély függetlensége még nem nyerte meg azt a nemzetközi elismertetést, melyet később kivált Bethlen Gábor lángeszének a Rákócziak hatalmas családjának aegise alatt kivívott. A Habsburg-ház azon az éken keresztül,, mely a török hódoltság formájában ketté szakítá a magyar korona-egységét, Erdélyt magához akarta csatolni, illetve örökös tartományává akarta süllyeszteni; és e hatalmi érdek mellett képes volt azt a történelmi feladatot elejteni, melyet egy száz évvel később fölismer: a török uralom megszüntetését és az ország integritásának visszaállítását. A XVI-ik évszáz végén az események úgy alakultak, hogy e történelmi hivatás sorompója megnyílt. Egy pillanatig mintha csak fölragyogott volna egy nemesebb eszme; melynek igéző ereje lendületet adott volna a szíveknek, célt tűzött volna a honfiúi lelkesedésnek. Az a szerencsétlen hadjárat, melyet Szinán basa folytatott Báthory Zsigmond ellen, a kereszténység megmentését, a török járom lezárását mintegy oly célul tűzte ki napirendre, melyért érdemes lelkesedni, mintha a viszály, az önző magánérdek meghódolt volna egy magasabb eszme előtt. A jellemek is nemesb irányba kaptak lökést. Ez időpontra esik Mihály vajda föllépése. De a bécsi, jobban mondva a prágai udvar nem emelkedék a helyzet magaslatára. Az aranygyapjúval, Oppeln és Ratibor hercegséggel elámított Báthory Zsigmond szintén odahagyja a tért, melyen  mint a kereszténység herosa, nevet vívhatott volna ki magának. Jött a kalandor, kiben több erő, több kezdemény és bár műveletlen formában, több politikai érzék volt, mint azokban, kiknek kezében vala a törvényes hatalom birtoka. Helyet követelt magának, szerepet teremtett, vérrel és tűzzel jelölvén meg pályáját, föllépett mint a kereszténység bajnoka és önző nagyravágyásának eszközeivé bírta tenni a hatalmas német császárt, a független szabadságára féltékeny erdélyi nemességet, míg vakmerősége, dölyfe maga ellen hívta a nemezist és a szerencsés játékost leplezik, elárulják és a sors méltó ellenfelet állít ellenében a Basta személyében. Erőszak erőszakkal, álnok hitszegés álnok hitszegéssel, orvgyilkos a cselszövővel szemben.

Nem célom e kort a történelmi pragmatika szellemében rajzolni. A történelmi adatok igazságos elbírálása oly részletes kutatást, oly sokoldalú tanulmányt igényelne, melyet már végeztek mások; elsősorban Szádeczky, és erőmet is messze túlhaladná. Engem e kor irodalma érdekel. Azt a hatást kutatom, melyet a költői lelkekre tehetett. Kutatom pedig egy véletlenül fölfedezett görög köznyelven írott epikus költemény méltatása érdekében.

E költemény tanulmányozása vitt engemet mind beljebb és beljebb e szenvedélyes korszak költői termékeinek kutatásába. Mert nem érdekes dolog-e, egy meglehetős terjedelmű epikus költeményt olvasni abból a korból, melyben a Tinódi-féle históriás-ének megszakadása után, mintha csak egy puszta jelölné az átmenetet a XVI. évszáz epikájától a XVII-ik évszáz epikájáig?

Gazdagabb volt e korszak költői termékekben, mint a mostoha, a sivár idők felette gyér maradványai után ítélnők. Épp azért kétszeres örömmel ragadom meg az alkalmat, hogy szerény szolgálatot tegyek a XVII-ik évszáz elején keletkezett epikus költemény ismertetés és méltatása útján a magyar költészet hivatott búvárainak. Inkább mint a görög nyelv szenvedélyes művelője, a feledéstől megmenteni akarok egy magyar tárgyú művet és közvetve figyelmet kelteni az ugyane korban keletkezett költemények iránt.

Eszterházy Pál nádor versei (2. közlemény)

Gróf Esterházy Pál - E. Widemann rézmetszete 1652. - wikipedia.org

EGY ÁRTATLAN IFJUNAK PANASZA CUPIDORA

1.

Nyisd meg én torkomat keserves sírásra

Apollo,m ert imé jutok árvaságra,

Kiért, mint gelicze nem száll az zöld ágra,

Ugy szívem nem kiván jutni vígasságra.

2.

Nyissátok meg Musák szemeim forrását,

Keserű szívemnek neveljem sírását,

Echo kiáltsad meg lölköm sohajtását,

Ifjuságomnak gyászoljam fogyását.

3.

Mert sebet csináltál Cupido szivemben,

Kinek orvossága nincsen semmi fűben,

Mint az nap forgódik messze környületben

Ugy búm, s ugy bánatom forog én szivemben.

4.

Oceanus tenger fön forgó habjai

Valljon oly nagyok é mint szemem árjai,

Vagy oly melegek é Aethnának ángjai

Mint égő szivemnek lángoló habjai.

5.

Ó te irgalmatlan örűlsz én kínomnak,

Örűlsz s nem kivánod hogy egyszer meg haljak,

Hanem véghetetlen nehéz bánatomnak

Bővíted örökké forrását kínomnak.

6.

Ha oroszlány anyád lett volna is néked,

Avagy ha szoptatott volna medve téged,

Mégis nem köllene így kegyetlenkedned,

Ily kínban örűlnöd, s vér szopóvá lenned.

Eszterházy Pál nádor versei (1. közlemény)

 Herceg Esterházy Pál 18. sz. rézmetszetről - wikipedia.org

Újabb történetirodalmunk méltán fordul egyre fokozódó figyelemmel az első Hg. Eszterházy személye felé.²

A XVII. század második felének vezéregyéniségei közül csak kevesen igényelhetnék e figyelmet több joggal a királyi Magyarországon. Kiváló képviselője ő itt úgy kora műveltségének, mint – katonai és államférfiúi minőségében egyaránt – a törökverés nemzeti politikájának.

Ha ez irányt nem öröklötte volna már nagynevű atyja – gr. Esterházy Miklós nádortól, és a vezekényi csatasíkon hősi halált halt László bátyjától: okvetlen rá kelle térnie dicső eszményképének, a költő gr. Zrínyi Miklósnak nyomdokain, kihez ő – zsenge kora óta – a rokonlelkek mély vonzalmával viselteték.

Meleg közvetlenséggel tanúskodnak e felől azon sajátkezű sorai, melyekben az alig hét esztendős gyermek (1642. évi) benyomásai következőképp nyernek kifejezést:

„Nagyhöflánba vitetett atyám uram bennünket. Orsicskát is. A hová maga is eljövén, - Zrínyi Miklós uram csakhamar odajött. –

A kertben sétálván azért Zrínyi uram, engem meglátván, magához hívott. Kezemet fogván, fölemelt a földről s megcsókolt, mondván Tar Mihálynak, a ki akkor ott állott:

-         Nem sok ember tudja, micsoda gyermek légyen ez! Kire mondá Tar Mihály:

-         Talán szerencsés leszen, mert hetedik gyermeke az úrnak; igen is szereti, majd jobban a többinél. Kire felele Zrínyi Miklós:

-         Bár sok ilyen gyermek volna Magyarországban! Kit én ugyan igen szívembe vettem akkor, s tekintvén zrínyi uramat, eszembe vettem, hogy egyféle természetűek vagyunk. Kit nékem atyám uram már esztendővel azelőtt megjelentett vala.³

Ez a gyermek, kit Zrínyi kézszorítása és csókja ennyire boldogít, férfivá serdülve is eszében tartja s az életnek akkor igen-igen mozgalmas színpadán is fényesen igazolja, hogy hős példányképével ő „egyféle természetű”. 1663-ban már mint tábornok játszik előkelő szerepet a török háborúban. Eben az évben vert tönkre, éppen a költő Zrínyi Miklós társaságában, egy török hadosztályt Érsekújvárnál.

S amint e jelentékeny végvár eleste után új lángra lobbant a harci tűz, ismét Zrínyi mellett látjuk őt harcolni a Drávánál, Berzencze, Mohács, Baranya, Babocsa, Pécs, Barcs, Türbék, Segesd vívása és a török nagyszerű eszéki hídjának felégetése körül tüntetvén ki magát. Kanizsa ostrománál, melyet Zrínyi 1664. április 28-án zárt körül, a fiatalos hévvel előre törő Eszterházy Pálnak egy ellenséges golyó kalpagját sodorta le fejéről.

Hősies magatartását Zrínyi kitüntető elismeréssel jutalmazta. Arcképével is e táborozás izgalmas napjaiban lepte meg Eszterházyt, ki a fővezér rokonszenvének e maradandó emlékét érthető örömmel sietett hazaküldeni Kismartonban aggódó nejéhez.

Nem volna helyén e lapokon kiterjeszkednem Eszterházy egész mozgalmas pályájára, - melynek levéltári adatok alapján megírt hű képe csak imént jelent meg. Kassa tudós püspökének nagyfényű „Cornarójában”⁴

A lelki rokonság azon erős érzetére azonban, mely őt Zrínyi Miklóshoz oly állandóan vonzotta – úgy hittem -, okvetlen utalnom kell akkor, midőn eddig kéziratban maradt verseiből szándékom szemelvényeket közölni.

Kétségtelennek tartom ugyanis, hogy a kismartoni főlevéltár „Fraknói Gróf Esterhás Pál Éneki” címen őrzött kötetkéje, ha versei eredetét nem is, de összeíratását okvetlen a Zrínyitől nyert impulsusnak köszöni.

Megerősít e véleményemben azon külső körülmény, hogy Eszterházy Pál nádor idézett énekeskönyve fiatalabb öt évvel az „Adriai tenger sirénájánál”.

Mennyire sikerült Eszterházynak nagy példányképét ezen a téren is megközelítenie; - arról tegyen tanúságot ím e közlemény:

1)   E közlemény egy egészen új nevet iktat költészetünk történetébe. Szerk.

2)   Bartalus István: „Adalékok a magyar zene történetéhez. Budapest 1882.” És „A magyar palotás-zene eredete. Századok 1892. l.”

¹⁾              Thaly Kálmán: „Az 1683-iki táborozás történetéhez. Budapest, 1883.”

²⁾              Szilágyi Sándor: „A gróf Eszterházyak családi naplója. Budapest 1888.

³⁾              Kismartoni főlevéltár. Rep.: 84.

⁴⁾            Bubics Zsigmond. „Cornaro Frigyes jelentései Buda ostromáról és visszafoglalásáról. Budapest 1891.” A Bevezetésben XLVI-LXVIII: „Gr. Eszterházy Pál Magyarország Nádora”.

AZ KIKELETRŐL VALÓ ÉNEK

1.

Vesd föl szemeidet és tekincs az égre,

Amaz Aquilónak kegyetlenségére;

Viszont Zephyrusnak gyönyörüségére

Mezőket újító ékes kikeletre.

2.

Serkengeti földét az napnak ereje,

És megvidámítja szép sugár zsengéje

Ki után emgvidul Hesperus mezeje

S vigasságra fordul Napeák elméje.

3.

Szép kifolyó kutak kikeletben folynak

Helicon völgyéből eredetet hoznak

Gyönyörűségesen magokban ujulnak,

Az napnak fényétől ugyan megtisztulnak.

4.

Kiknek forrásokhoz az vadak járulnak

Szomjuságoltásra oda folyamodnak

Gyönyörűségektől szőrökben tisztulnak

Éhséget múlatván pázsiton lakoznak.

5.

Az égi madarak szárnyokkal röbdöznek,

Az szép zöld erdőben fákra szökdécsölnek

Kis fülemilék is hajnalban fölkelnek

Vértajtékot turván szépen énekelnek.

6.

Idegen helyekről darvak is megtérnek,

Heveteges helyről közelebb készülnek,

Bulka⁵ forrásához sietve röpülnek

Hol az kikeletről feleletet vesznek.

7.

Rárók, kelecsenek, solymok megtisztulnak

Kikeletet érvén, magokban ujulnak;

Töredezett tollat szárnyokról szaggatnak

Szárnyok sugárival röpülést tanolnak.

8.

Kertek illatoznak sok drága füvekkel

Mezők fölöltöznek gyöyörüségekkel

Ékes liliomok szép fejérségekkel

Rozmaring és cyprus ékes zöldségekkel.

9.

Méheknek seregi az mezőben dongnak,

Mert Aristaeusnak sok hasznokat hoznak,

Virágok szinéről édességet színak

Kikkel kosárokban lépeket ragasztnak.

10.

Parnassus megindul kifolyó kutakkal,

Hol Apolló sétál az kilencz Musákkal,

Verseket számlálnak zöngő rithmusokkal

Szíveket gerjesztik szép musikájokkal.

11.

Az szép kikeletnek minyájan örülnek,

Jupiter mérgétől többé nem rettegnek,

Menyütő kövétől mert sohul nem félnek,

Laurus koronákat ő fejekre tésznek.

12.

Egy szóval mindenek mostan vígan élnek,

Erdők, vizek, mezők örömet követnek,

Ékes Nymphák, Musák virágokat szednek,

S verseimben véget gondolom már tesznek.

Vége.

¹⁾          A Rozáliahegy oldalán Fraknóvár fölött fakadó Vilkapatak.

Jókai Mór a finn irodalomban

Jókai a dolgozószobájában. Fénykép az 1890-es évek végéről

 

Jókai Mór közelgő írói félszázados örömünnepe alkalmából talán nem lesz érdektelen, ha – tudva a jubilálandó munkálkodásának világirodalmi jellegét – Jókai finn nyelven megjelent fordításainak könyvészeti összeállításával gyarapítom a már-már önálló szakmává nőtt Jókai- s vele együtt a magyar bibliographiai-irodalmat.

Örömmel megvallom, hogy e könyvészeti összeállítás nem egyedül az én érdemem. Dr. Almberg (Jalava) Antal, a helsingforsi egyetem rektora, a „Kisfaludy-társaság” tagja, ki már eddig is Jókainak több munkáját (l. alább) s színirodalmunk egynémely jelesbbjeit átültette a suomi irodalomba és hazánk történelmét s ethnographiai viszonyait tárgyaló nem egy szakmunkával implementálta a kört, melyet történelmi rokonságunk központjából rajzolt 1875-ben Ahlqvist, a „Kieletär”. Tutkimuksia, arvosteluja ja muistutuksia Suomen kirjallisuuden ja kielitieteen alalta” köteteiben, majd 1877-78-ban I. R. Aspelin „Muinaisjäännöksiä Suomon suvun asumusaloilta. Antiquités du Nord Finno-Ougrien Publiés par I. R. Aspelin. I-III livraison. Hels.” címlapú és szintén a 70-es évekből „Suomalais-ugrilaisen muinastutkinnon alkeita” feliratú munkájában, - volt szíves velem az adatok legtöbbjeit közölni, melyek alapján regényírónk finn fordításban s úgy könyv alakjában, valamint a finn hírlapi sajtóban szórványosan és időközönként eddig megjelent összes munkáiról hű bibliographiai képet nyújthatok.

A műveket a kiadás sorrendjében közlöm:

Arany János összes műveiből kimaradt egyik verséről

Arany János és Petőfi Sándor között folyt levelezésből tudjuk, hogy Arany 1848-ban Aradon tartózkodott „köznemzetőr minőségben”. Az 59. számú levél Aradon kelt november 7-én s abból kiviláglik, hogy Arany az október 31-ke és november 5-ike közti 5 nap valamelyikén indult el Arad felé. November 5-én már Aradon volt, mert – mint az idézett levélben írja – aznap „reggel volt egy kis komédia, a várbeliek kitörtek Uj-Arad felé, de visszaverettek”. Éppen két hetet töltött Aradon, ahová csak „más két századot felváltani” jött s ahol 6-ra virradóra „a szalontai első század remekül viselte magát a gyujtogatásban”. – Mint a 61. számú levélből kitűnik, „november hónap 18-ánszombaton este 10 órakor” már Szalontán volt ismét, megpihenve babérjain. Aradon már az időben is élénk zsurnalisztikai élet folyt. Két magyar és ugyanannyi német heti lapból értesült a közönség az ország dolgairól. A magyar lapok közül az „Arad” igen ügyesen szerkesztett lap volt. 1848. július elsején indult meg Bangó Pető szerkesztése mellett, de már ugyanazon év végével meg is szűnt. Kimerítő politikai tudósításai mellett szépirodalmi cikkeket és verseket is közölt. Sárosy Gyula, az időben aradi váltótörvényszéki bíró, Gyulai Pál, Petőfi s maga Bangó Pető írtak verseket a lapba.

Maga Arany is érintkezett aradi tartózkodása alatt Bangóval. Erre vonatkozólag azt írja a 61. számú levélben Petőfihez: „Aradon Bangóval ismerkedtem meg, ki téged végtelenül tisztel, de keserűen panaszkodik, hogy te őrá neheztelsz, stb. Azt mondja, ő nem Sárosi irányodban… szóval, igen magasztal, még pedig, a mint hiszem, teljes őszinteséggel. Azonban quid ad te irodalmi magasztalás most?”

De úgy látszik, Petőfinek mégis jól esett Bangó magasztalása, mert míg a lapban megjelent eddigi verseit („Élet vagy halál”, „Tiszteljétek a közkatonákat”), Bangó az „Életképek” után közölte, a december 23-ki számban csak egyszerűen Petőfi Sándor aláírással közli az „Elpusztuló kert ott a vár alatt” kezdetű verset „Erdőd” címen, ami nem arra enged következtetni, hogy e verset magától Petőfitől kapta közlés végett.

Aranytól a december 16-ki számban közöl egy verset, melyet hiába kerestem a Ráth Mórnál 1883-1885-ben megjelent „Arany János összes munkái” nyolc kötetében, hiába az ugyanott 1888-1889-ben megjelent „Arany János hátrahagyott iratai és levelezése” négy kötetében.

A vers arra az időre vonatkozik, midőn Kolozsvár eleste után 1848. november végén egész Erdély a magyar kormányra nézve elveszett s Czecz alezredes Csucsára volt kénytelen vonulni az erdélyi sereg romjaival, hogy aztán Bem vegye át a fővezérletet. Horváth Mihály „Magyarországi függetlenségi harczának története” 2. kiadásának második kötetében a 130. oldalon az ügyek ilyetén fejlődésének okát kutatva, egy szemtanú elbeszélése szerint azt írja: „Magok azon urak, kik minden polgári s katonai hatalmat magokhoz ragadtak s másoknak semmi befolyást nem engedtek, - ők juttatták tönkre Erdélyt, ők játszották azt, habár akaratlanul is, az ellenség kezére.”

Ez eseményt tárgyalja a vers, mely a maga egészében a következő:

ERDÉLY

I.

Megtörtént. Nem mondom, a mit érdemeltél –

A mit a sors mért rád szegény, szegény Erdély!

Nyomorúvá gyötre százados rabságod,

Tört erőd nem bírja meg a szabadságot.

Lánczaid lehulltak s ím azontul soká

Félve lépdel lábad, a mikép megszoká.

Gazdagon sütött rád a szabad nép (!) fénye

S még mindig szemedben börtönödnek éje.

Kialudt, kiégett vulkán vagy ma, - benned

Ama régi lángból egy szikra sem gerjed.

És ha tán gerjedne, és ha tán gyuladna,

Azt elfojtja kebled tehetetlen hamva.

Megesett, - ha nem is amit érdemeltél, -

A minek szükségkép esni kellett, Erdély.

II.

Avvagy a történet nincsen-e megírva,

És nem emlékeznél régi napjaidra?

Elfeledted volna multad annyi hősét, -

Míg szerencse pártolt s méginkább dicsőség?

Elfeledted volna – hiszen nem volt régen –

A vergődő sast az oroszlány körmében?

És hogy a kinek most lába szennyét nyalod,

Fejét ingatá az óriásnak karod?

Fájdalom s gyalázat! igen, elfeledted,

Az idők hulláma összecsap feletted:

A történet elhagy, s lapjain tenéked

Nem szentel jövőre egy betű emléket.

Bocskai, Rákóczi, Bátori és Betlen

Nagysága beárnyaz törpe lételedben:

Ah, e dönthetetlen sziklái a multnak

Elhúnyó napodtól szégyenben pirulnak!

Szív valál a multban, mely szünetlen vertél,

A szent szabadságért lángoló szív, Erdély:

Mikor zsibbadás ült minden külső tagon,

Te valál az, a ki lüktetél szabadon.

Most mi vagy? megromlott, sántabéna kézláb;

Tehetetlenségnek szolgasága néz rád:

Zsarnokod nem fárad többé lánczra tenni,

Megtanulta már, hogy - - nem birsz szabad lenni!

KARA GYŐZŐ

Forrás: Irodalomtörténeti Közlemények 1892. 2. évf. 2. füzet