Csók Anikó

Csók Anikó, mit gondolál,

Mikor hazul elindulál?

„Én egyebet sem gondoltam:

Szerencsés útra indultam.

Csíkfalvából Jeddre mentem,

Jedd között csak széjjelnéztem,

Onnan Vásárhelyre mentem.

Vásárhelyt három nap ültem.

Onnan vissza Jeddre mentem,

A jeddi hídra leültem.

Magyari Györgyöt ott látám,

Vidékből jött, úgy találám.

Magyari György, édes kingyem,

Mondja meg, mit tegyek, nékem?

Szolgáljak vagy férjhez menjek?

Vagy magam gyilkosa legyek?”

„Ha nem sajnálod éltedet,

Testvéredet, gyermekedet:

Adok én neked kötelet,

Kivel elvégezd éltedet.”

„Ne higgyen senki senkinek,

Senki álnok beszédinek.

Senki álnok beszédinek,

Mint én hittem szeretőmnek.

Ő vélem azt a jót tette,

A pántlikám letétette,

A pántlikám letétette,

A gyászruhát felvétette.

Ő viseli a bokrétát,

Ahhoz való cifra gúnyát,

Én viselem a gyászruhát,

Holtig való gyalázatját.

Haragusznak rám a lányok,

Hogy az utcán le s fel járok,

Ne haragudjatok, lányok,

Mert én nem sokáig járok.”

Ködös ősz lett a szép nyárból,

Kifogytunk a szép leányból,

Szép leányból, Csók Annából,

Egy szép leány barátnénkból.

Csók Anikó szép menyecske,

Jaj, de gyenge volt az esze.

Gyenge eszit tudtam volna,

Egyet-kettőt szóltam volna.

Egyet-kettőt szóltam volna,

Csók Anikó most megvolna,

Kegyes legyen minden anya,

Ki gyermeke búját látja.

Csók Miklósné kegyetlen volt,

Az apja meg mostoha volt,

Ó, te kegyetlen Csók Sára,

Reád maradt a gúnyája.

Mikor gúnyáját felveszed,

Vérrel virágozzék tested,

Tested vértől virágozzék,

Lelked mennytől eltávozzék.

(Szabéd)

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 56. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Várady Jóska*

„Én Istenem, jaj, de nagyot vétettem,

A magyarnak fővezére mért lettem.”

Jaj, de szennyes a kend inge, gatyája,

Mert beszennyült a szentgyörgyi fogházba.

„Édesanyám mosson inget fehérre,

Holnap visznek az agyitor elébe.

Ha bemegyek az agyitor házába,

Leborulok a törvény asztalára.”

„Vasas lábom keservesen pengetem,

Jaj Istenem, most végezik életem.

Ha kijövök az agyitor házából,

Elbúcsúzom a széles ez világtól.”

„Trombitásim három troppot fújjatok,

Jaj Istenem, holnap felakasztatok.

Édesanyám, pénz vagyon a zsebembe,

Nyújtsa kezét, markoljon ki belőle.”

„Készíttessen abból nekem koporsót,

Veresse bé sárig szeggel a jajszót.

Váradynak sárga-piros körhaja,

Meszes gödör legyen az ő sírhalma.”

(Székelykeresztúr)

*) Várady József a Makk-féle székelyföldi fegyveres felkelés előpostája volt a szabadságharc után. Elfogták és Sepsiszentgyörgyön a hadbíróság halálra ítélte 1854-ben.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 54. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

A toronyba fehér zászlók

A toronyba fehér zászlók lobognak,

Az alatt a magyar fiúk zokognak.

Kérdik egymást: „Jó barátom, mi újság?”

„Kossuth elment, oda van Erdélyország.”

Kossuth apánk befogatta hat lovát,

Felültette feleségét, inasát,

Azon vitte el a magyar koronát.

Ide hozták a muszkát a nyakunkra,

Barátunk lett nekünk már a francia.

Nem tudom én, hazatérünk valaha.

Erdélyország a fiait sirassa.

(Balavásár)

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 53. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Dáncsi András

Nem arról hajnallik, amerről hajnallott:

Magam sorsa felől szomorú hírt hallok.

Szerencsétlen sorsa én szegény fejemnek.

Árad napról napra bánatja szívemnek.

Szeredai bírák huszonnégyen vannak,

Mind a huszonnégyen rólam törvényt szabnak.

A huszonötödik írja a levelet,

Egy szép barna kislány diktálja nevemet.

Ne diktáld nevemet, az Istenre kérlek,

Az Istenre kérlek, hagyd meg életemet.

Szegény Dáncsi András szerette a táncot,

De most mindenfelől zergeti a láncot.

Szeredai törvény nagy fogháza alatt

Sok jó édes anya sűrű könnyet hullat.

Ne sírj, anyám, ne sírj: ennek így kell lenni,

Minden nemzetségből egynek rab kell lenni.

Rab vagyok, rab vagyok, rabláncot hordozok,

Rabláncot hordozok, szabadulást várok,

Szállj le, páva, szállj le fogházam falára,

A szegény raboknak szabadulására.

(Backamadaras)

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 52. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Kőmies Kelemen

Hová mégy, hová mégy, tizenkét kőmies?

„Elmenyünk, elmenyünk, hogyha dolgot kapnánk!”

„Jertek, megfogadlak, jertek, megfogadlak,

Hogy építsétek fel magos Déva várát,

Egy véka arannyal, két véka ezüsttel,

Két véka ezüsttel, három véka rézzel.”

Hozzá es fogának magos Déva várhoz.

Kit délelőtt raktak, délután megomlott,

Kit délután raktak, az éjjel megomlott,

Kit délután raktak, az éjjel megomlott.

Arra tanakozék tizenkét kőmies:

„Améknek idejön előbb felesége,

Aztat aj, fogjuk meg, tűzzel égessük meg,

Aztat aj, fogjuk meg, tűzzel égessük meg,

A szép fehér hammát mész közi keverjük,

Magos Déva várát azzal felépítsük!”

„Istenem, Istenem, adj egy sötét erdőt,

Hogy hadd térjen vissza asszonyfeleségem!”

Azt es adott Isten, mégsem tére vissza,

Azt es adott Isten, mégsem tére vissza.

„Jó napot, jó napot Kőmies Kelemen!”

„Isten hozott, Isten, asszonyfeleségem!”

„Ejöttem, ejöttem, látogatásodra!”

„Ejötté, ejötté fejed vesztésire.”

„De azt én jól tudom, hogy tik úgy es tesztek,

Hogy embert megöltök, avval pénzt kerestek!”

Aj, avval megfogák, nyakát ketté vágák,

Tűzzel megégeték, tűzzel megégeték.

Az szép fejér hammát mész közi keverék,

Az szép fejér hammát mész közi keverék,

Avval fölépíték magos Déva várát,

Avval fölépíték magos Déva várát.

Arra kifizeték egy véka arannyal,

Egy véka arannyal, két véka ezüsttel,

Két véka ezüsttel, három véka rézzel,

Két véka ezüsttel, három véka rézzel.

Elindula haza Kőmies Kelemen,

Kérdé a leánya: „Apám, édesapám,

Apám, édesapám, hol van édesanyám?”

„Elmaradt messzére, hazajön estére!”

Este is eljöve, mégsem jöve haza,

Este is eljöve, mégsem jöve haza.

Kérdé a más leánya: „Apám, édesapám,

Apám, édesapám, hol van édesanyám?”

„A te édesanyád a nagy kőfal közt áll,

A te édesanyád a nagy kőfal közt áll.”

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 50-51. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Szép fogoly katona

Leszállott a páva

Tengernek partjára,

Tengernek partjáról

Nagy török császárnak

Dali udvarába.

Onnét szálla páva,

Kényes pávamadár

Tömlec ablakára:

ottan fúdogálá

Szomorú énekit

Szomorú fogságban

Egy székely katona:

„Hej páva, hej páva!

Császárné pávája!

Ha én páva volnék,

Jó regvel felkelnék,

Folyóvízre mennék,

Folyóvizet innám,

Szárnyim csattogtatnám,

Tollamat hullatnám.

Fényes tollaimat

Szép leány fölszedné,

Az ő édesinek

Kalapjába tenné,

Bokrétába kötné.”

Hát ott üldögéle

Cifra ablakába

Császár szép leánya,

Gyönge violája.

Ahajt meghallotta

Szomorú énekit

Székely katonának.

„Nyiss ajtót, nyiss ajtót,

Fegyveres istrázsa!

Császár szép leánya,

Gyönge violája

Tőled azt kívánja.

Ki vagy te, ki vagy te,

Énekes katona?”

„Nem látod: rab vagyok,

Térgyig vasba vagyok,

Székely fiú voltam,

Bátor fiú voltam;

Most semm i sem vagyok

S mégis a strázsának

Számolni kell rólam.”

„Velem jössz te mostan,

Énekes katona.”

„Hová menjek én el,

Császár szép leánya?”

„Cifra palotámba,

Éjjeli szállásra.”

„Nem látod: rab vagyok?

Térgyig vasba vagyok.”

Ottan levéteté

Nehéz vasat róla

Fegyveres strázsával;

Ottan átölelé

Szegény székely legént

Két gyenge karjával.

Onnét elvezeté

Cifra palotába,

Ottan lefekteté

Puha selyemágyba.

„Enyém vagy te mostan,

Szép fogoly katona!”

„Van nekem szeretőm,

Császár szép leánya!”

Ajtón hallgatózék

A nagy török császár.

„Nyiss ajtót egyszerre,

Beste-lélek lánya!”

Jaj, nem nyitá ajtót,

Berúgá a császár,

A nagy török császár.

Székely katonának

Ott fejét elvette,

Testét a tengerbe

Belé is vetette.

„Hát te beste-lélek!

Három halál közül

Melyiket választod?

Vízbe vettesselek?

Megégettesselek?

Vagy halálig tartó

Tömlecre vesselek?”

Jaj hiába kéri

Császár szép leánya,

Gyönge violája,

A nagy török császárt.

Vízbe nem vetteté,

Tűzbe nem vetteté,

Záratá toronyba,

Szomorú fogságba.

Onnét siratozá

Szép fogoly katonát,

Onnét fúdogálá

Szomorú énekit

Székely katonának.

Szomorú énektől

Éjjel sem alhaték,

Nappal sem nyughaték

A nagy török császár.

„Hozzátok elémbe,

Beste-lélek lányát!”

Eleibe vitték.

„Hát te mit énekelsz,

Beste-lélek lánya?!”

Éjjel nem alhatom,

Nappal sem nyughatom.”

„Szomorú énekit

Székely katonának.”

„Egyszerre vigyétek,

A tűzbe vessétek!”

Egyszeribe vitték,

A tűzbe vetették.

Tűz meg nem égette

Császár szép leányát,

Gyönge violáját.

„Egyszerre vigyétek,

Tengerbe vessétek

Beste-lélek lányát!

Székely katonához!”

Egyszeribe vitték

Tengerbe vetették,

Tenger béfogadta,

Szépen eltakarta,

Székely katonával

Egy helyre habarta

Császár szép leányát,

Gyönge violáját.

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 46-49. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.

Görög Ilona

„Bizony csak meghalok,

Anyám, édesanyám!

Görög Ilonáér.

Bizony csak meghalok

Karcsú derekáér;

Karcsú derekáér,

Piros orcájáér;

Piros orcájáér,

Dombos ajakáér;

Dombos ajakáér,

Gömbölyű faráér,

A lenvirág szemű

Görög Ilonáér.”

„Ne halj fiam, ne halj,

Zetelaki László!

Csináltatok néked

Olyan csudamalmot,

Kinek első köve

Béla gyöngyöt járjon,

A második köve

Sustákat hullasson,

A harmadik pedig

Szép suhogó selymet.

Oda is eljőnek

Szüzek, szép leányok,

Csudamalom látni.

A tied is eljő

Csudamalom látni

- Szép Görög Ilona.”

„Eresszen el anyám,

Édes lelkem anyám!

Csudamalom látni.”

„Ne menj fiam, ne menj,

Szép Görög Ilona!

Megvetik a hálót,

Megfogják a halat.”

„Bizony csak meghalok,

Anyám, édesanyám!

Görög Ilonáér.

Bizony csak meghalok

Karcsú derekáér;

Karcsú derekáér,

Piros orcájáér;

Piros orcájáér,

Dombos ajakéár;

Dombos ajakáér,

Gömbölyű faráér,

A lenvirág szemű

Görög Ilonáér.”

„Ne halj fiam, ne halj,

Zetelaki László!

Csináltatok neked

Olyan csudatornyot,

Kinek szélessége

Dunapartig érjen,

Kinek magassága

Az egekig érjen.

Oda is eljőnek

Szüzek, szép leányok

Csudatorony látni,

A tied is eljő

Csudatorony látni,

Szép Görög Ilona.”

„Eresszen el anyám,

Lelkem édesanyám!

Csudatorony látni.”

„Ne menj fiam, ne menj,

Szép Görög Ilona!

Megvetik a hálót,

Megfogják a márnát.”

„Bizony csak meghalok,

Anyám, Édesanyám!

Görög Ilonáér.

Bizony csak meghalok

Karcsú derekáér;

Karcsú derekáér,

Piros orcájáér;

Piros orcájáér,

Dombos ajakáér;

Dombos ajakáér,

Gömbölyű faráér

A lenvirág szemű

Görög Ilonának.”

„Halj meg fiam, halj meg,

Zetelaki László!

Oda is eljőnek

Híres szép leányok

Csudashalott látni.

A tied is eljő

Csudahalott látni,

Szép Görög Ilona.”

„Édes lelkem anyám,

Eresszen el engem

Csudahalott látni,

Csudalahott látni,

Ki érettem meghót.”

„Ne menj fiam, ne menj,

Csudahalott látni;

Megvetik a hálót,

Megfogják a márnát,

Anyjától elveszik

Szép Görög Ilonát.”

Nem hallgat anyjára,

Bémegyen a házba,

Ottan felöltözik

Kék selyem ruhába.

A lábára húza

Piros, patkós csidmát,

A fejére köte

Piros selyem ruhát,

Elejibe köte

Fejér előkötőt.

„Kelj fel, fiam, kelj fel,

Zetelaki László!

Kiér te meghótál,

Az úton jődögél.

Kelj fel fiam, kelj fel,

Zetelaki László!

Kiér te meghalál,

Belépék a házba!”

Látta én halottat,

De ilyent soha sem,

Kinek az ő lába

Felszökőleg álljon,

Kinek az ő karja

Ölelőleg álljon;

Kinek az ő szája

Csókolólag álljon,

Ki föl is ébredjen,

Csak én megcsókoljam!

Forrás: Versekben tündöklő Erdély 42-45. old. – Második, javított és bővített kiadás – Castrum Könyvkiadó Sepsiszentgyörgy 1996.