Mindenki táplálékaként,
ahogy már írva van,
adom, mint élő eledelt,
a világnak magam.
Mert minden élő egyedül
az elevenre éhes,
lehet a legjobb szerető,
végül is összevérez.
Csak hányódom hát ágyamon
és beléreszketek,
hogy kikkel is zabáltatom
a szívverésemet!
Miféle vályú ez az ágy?
Miféle szennyes vályú?
S mi odalök, micsoda vágy,
tündöklő tisztaságú!
Szünetlen érkező szívem
hogy falja föl a horda!
Eleven táplálék vagyok,
dadogva és dobogva
Eleven étketek vagyok,
szünetlen és egészen
Enyésszétek föl lényegem,
hogy éhségtek megértsem.
Mert aki végképp senkié,
az mindenki falatja:
pusztíts hát szörnyű szerelem!
ölj meg! ne hagyj magamra!
Forrás: Újhold 1946.december
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése