2016. márc. 17.

Szakál Lajos: Tompához, mint uj földes gazdához (Gyula, jan. 8. 1856.)


Hires hamvai pap
     Derék Tompa Mihály,
Légy üdvöz általam
     Muzsák oltárainál!

Árvizlátogatta
     Békés vármegyébül
Irok én te hozzád,
     Szűm teljességébül.

Örvendek, hogy rögtön
     Földesurrá lettél,
– Mit bizony már régen
     S méltán érdemlettél! –

Most édes barátom
     Jobbizüen dalhatsz,
S azon az uj szalmán,
     Mit magad nyomtattatsz,

Nagyhosszút aludni
     És álmodni lehet,
Ha már verselgettél
     S virasztál eleget.

Mi Isten csodája?
     Megfordul a világ!
Már élő költőnknek
     Nyilik hálavirág?

Még eddig a földbül
     Csak egy ölnyi dukált
Annak, ki a magyar
     Költők czéhibe állt.

Az is ám csak akkor,
     Ha már kiszenvedett:
Hogy benne aludja
     Át az örök telet.

S im a nagy Bónisné
     Dicsőült szelleme,
– Legyen, és leszen is
     Öröklő hirneve! –

Megszánva a magyar
     Költők szörnyü sorsát,
Fiává fogada
     Téged jeles Tompát.

Egy öl helyett neked
     Száz hold földet adott,
Most magad és fiad
     Fát plántálhattok ott.

Ennyivel kezdeni
     Bizony szépen lehet,
Ha jó szerencséd lesz
     Hagyhatsz te ezeret.

Hagyj is, – én kivánom
     Az Isten segitsen;
Mert mig égbe jutnánk,
     Jó a kenyér itten.

És a nemes lélek,
     Mig vagyonnak örül,
Özvegyen és árván
     Segitve könyörül. –

Most pedig engedj meg
     A vén „czimbalmos”-nak
Hogy versei roszak,
     S nem mértékre vannak.

Nekem jó barátom!
     Mióta kenyerem
Gazdakép keresem, –
     Feltört a tenyerem.

Ebb’ a rosz világban
     Kedvem sincs verselni.
S elnehezült kezem
     Nem tud lantot verni. –

Kivételkép most is
     Csupán azért irok;
Mert szerencséd fölött
     Örömkönyüt sirok.

Bár még nem láttalak,
     Szép lelked ismerem,
S nálam jobb barátod
     Nincs, – mondani merem.*

Te és Arany János
     Egy pár csillag vagytok, –
S a népköltők egén
     Vezérül ragyogtok. –

Vasárnapi Ujság 3. évf. 6. sz. (1856. február 10.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése