Szakál Lajos: Tompához, mint uj földes gazdához (Gyula, jan. 8. 1856.)

Hires hamvai pap

     Derék Tompa Mihály,

Légy üdvöz általam

     Muzsák oltárainál!

Árvizlátogatta

     Békés vármegyébül

Irok én te hozzád,

     Szűm teljességébül.

Örvendek, hogy rögtön

     Földesurrá lettél,

– Mit bizony már régen

     S méltán érdemlettél! –

Most édes barátom

     Jobbizüen dalhatsz,

S azon az uj szalmán,

     Mit magad nyomtattatsz,

Nagyhosszút aludni

     És álmodni lehet,

Ha már verselgettél

     S virasztál eleget.

Mi Isten csodája?

     Megfordul a világ!

Már élő költőnknek

     Nyilik hálavirág?

Még eddig a földbül

     Csak egy ölnyi dukált

Annak, ki a magyar

     Költők czéhibe állt.

Az is ám csak akkor,

     Ha már kiszenvedett:

Hogy benne aludja

     Át az örök telet.

S im a nagy Bónisné

     Dicsőült szelleme,

– Legyen, és leszen is

     Öröklő hirneve! –

Megszánva a magyar

     Költők szörnyü sorsát,

Fiává fogada

     Téged jeles Tompát.

Egy öl helyett neked

     Száz hold földet adott,

Most magad és fiad

     Fát plántálhattok ott.

Ennyivel kezdeni

     Bizony szépen lehet,

Ha jó szerencséd lesz

     Hagyhatsz te ezeret.

Hagyj is, – én kivánom

     Az Isten segitsen;

Mert mig égbe jutnánk,

     Jó a kenyér itten.

És a nemes lélek,

     Mig vagyonnak örül,

Özvegyen és árván

     Segitve könyörül. –

Most pedig engedj meg

     A vén „czimbalmos”-nak

Hogy versei roszak,

     S nem mértékre vannak.

Nekem jó barátom!

     Mióta kenyerem

Gazdakép keresem, –

     Feltört a tenyerem.

Ebb’ a rosz világban

     Kedvem sincs verselni.

S elnehezült kezem

     Nem tud lantot verni. –

Kivételkép most is

     Csupán azért irok;

Mert szerencséd fölött

     Örömkönyüt sirok.

Bár még nem láttalak,

     Szép lelked ismerem,

S nálam jobb barátod

     Nincs, – mondani merem.*

Te és Arany János

     Egy pár csillag vagytok, –

S a népköltők egén

     Vezérül ragyogtok. –

Vasárnapi Ujság 3. évf. 6. sz. (1856. február 10.)