Vida István: Koppány (ballada)

(A korabeli helyesírás megtartásával!)

A jótettek fogynak, miként a századok.

Talabér.

I.

Koppány! Zirind hős gyermeke

Mi szállta meg szíved,

Hogy harcra kelsz s rokonaid

Vérét kevesbíted…?

Tán nem tudod híres vezér,

Hogy a magyar király

Bár nagy, sötét legyen a vész:

De véle szembeszáll…?!

Mint fék-veszített bősz vihar

Üt oh király reád,

S rút porba dönteni siet

Árpád dicső honát!

Erős a serg, melyet vezet,

Erős, mint bérci ár;

El ispusztít mindent, mire

Szilaj haragja száll…

’Föl bajnokim! Veszprémbe föl,

Föl oh vitéz sereg!

Kikből Hadúr hős szelleme

Még ki nem tépetett!

Rájuk törünk, e kardra itt!’

- Kiált Kupa vezér –

’Lerontjuk a körösztöt és

Istvánt ki most ledér…’

És győzne is az elbízott

Gőgös Kupa vezér:

István ha nem könyörgene

Isten segélyeért…

II.

De nagy vagy isten és nagyobb

A te világodnál;

Rontasz, teremtesz örökké

Míg szent jobbod fönnáll.

„Tehát csatába szállani

Kell rögtön énnekem,

S pogány-magyar testvéreim

Számát kevesbítnem!?

Csekély a szám, mellyel megyek

Mostan csatába, de

Bízom: segítőm lesz a nagy

Hatalmak istene!

Ha csakugyan enyém lesz e

Harcban a győzelem:

Somogy tizedét nagy isten

Nevednek szentelem!...”

Így szól István magyar király

És útra kél legott;

Esztergomból vezetvén a

Kicsiny hős csapatot.

E kis sereg vezérei:

Hunt, Vencelin s Páznán,

Küzdő oroszlán mindannyi

Mint csak maig látnám…

Garan folyóhoz érve itt

Lovaggá ütteték

István az új szokás szerint,

Ha tán harc kezdeték.

Népével is megesküvék:

„Vesszen az áruló!”

S körösztvetés után hangzék

A harci tár’gató…

III.

Veszprémet ostromolja már

Somogy bősz hercege,

Nem is gyanítva, hogy

Szemközt jő ellene.

„Oh nemzetem! hát így hullasz

Rokonaid vasán…

Mikor virul jólét megint

E szenvedő hazán…?”

Csattognak már a fegyverek

Széjjel-szórt ezrei,

Majd meg amott egy nyíl röpül

S a hős éltét szegi…

Majd meg dörög, villámlik és

Nagy zápor is szakad,

Amely vízárba honfivér

És ronda por tapad.

’Ember talán bűvölsz te itt

Hogy én remegjek?! nem,

Nem! hogyha szenteid hívod

Nem retteg hős szívem…’

Így szól Kupa – s körültekint

Alig van embere:

’Nem is hiszem, hogy nem te föld

Nyeldested őköt be!...’

De íme Ujlaky s vele

Teleky, Eőrs, Chepel

Törtetnek a sereg lire

Vért-fagylaló dühvel…

De kész acéllal várja ezt

Be a magyar sereg,

Dühüktől a vitézi vér

Hiába! nem remeg…

IV.

És újra hévvel öldösik

A pártütők hadát,

S vad gyilkos-lű kardjaik

Osztják a bús halált.

Most szembe jő két fővezér:

Vencelin és Koppány;

De egy csapás alatt… íme

Halott a vad pogány… -

„Mienk a győzölem, mienk!’”

- A serg imígy kiált –

„Meghagyta nekünk a nagy ég

Hazánk s a jókirályt!” - - -

Amit fogadt a szent király

Meg is tevé, hiszem

Az ég akarta, hogy övé

Legyen a győzelem…

**

István! hitünk és nemzetünk

Buzgó apostola:

Segéld hű néped – légy velünk –

Ha vész s vihar nyomja…

Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író közreműködésével szerkesztve és a  magyar írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó, 1861.