Abban
az undorítóan rémes, állatias, borzalmas gyilkosságban, amely a minapában a
tanyák között történt s amely borzadással töltött el mindenkit, minél erősebben
faggatják a gyilkosjelöltet, annál több érdekes, sőt meglepő jelenség furakodik
előtérbe.
Azokon
az érdekességeken kívül, amelyek az első pillanatra szembeötlenek s amelyek a
nagy tömeg előtt egyedüli érdekességek, még igen sok van olyan, amely után
mélyebbre kell nézi, de amelyek azután meg is érdemlik ezt a mélybenézést. Mert
hisz csak pillanatnyi érdekességek azok, hogy megtámadnak éjjel egy gyanútlan
embert, hogy borzalmasa megölik, hogy a bosszú perverz kéjével megperzselik,
hogy befognak egynéhány embert s gyilkosokként vallatják, hogy a gyilkosjelölt
megőrül, hogy talán eredményt is érnek el s talán a halálnak is adnak egy
embert, a társadalmi rend érdekében. Ezek csak múló érdekességek s csak a
szenzációéhes közönségnek adnak pillanatnyi élvezetet, mámort.
Az
első nagy, szomorú érdekesség ott kezdődik, mikor a nyomozóhatóság – látván,
hogy rablógyilkosságról nincs szó -, biztos hangon kiadta a jelszót, amely
csaknem ez lehetett: keresd az asszonyt! És keresték az asszonyt, mert hisz
régi dolog, hogy a férfi sorsa a nő; keresték az asszonyt, mert bizonyára
szomorú tapasztalat az, hogy ilyen szörnyű tragédiák nem játszódhatnak le
anélkül, hogy finom asszonyi hajszálakból kötött hálóban ne akadnának rá a
tragédia véresen szörnyű rugóira.
Lélektanilag
nem tudták másként megmagyarázni az esetet a nyomozóhatóságok csak így, csak
asszony révén. Talán az a gondolatuk volt, hogy férfi, ha nem rabolni megy,
hanem bosszúját kielégíteni, akkor még van benne valami nemesen férfi, a
butaság szülte bosszúvágy mellett is, akkor mégsem süllyed le annyira, hogy
kielégítve bosszúszomját, még áldozata vonagló testének félig elevenen való
megsütésében is kéjelegjen. Aki ilyet tesz, az vagy őrült vagy őrültté lett egy
pillanatig a lelkében lappangó nagy, szörnyű fájdalomtól, amikor áldozata
vonaglásában gyönyörködött.
Keresték
az asszonyt! Kire, vajon kire szomorú ez? Az asszonyra? Vagy talán a férfire?
*
Keresd
az asszonyt! S ha keresed, biztosan megtalálod.
Itt
találtak kettőt is.
Az
egyik felesége akart lenni az
áldozatnak, a másik – a más felesége
volt. Úgy mondják – a gyilkosé. S mind a kettő szeretője volt egy gazdag, öreg embernek, akinek sok pénze volt, de akit ennek ellenére
valaki – úgy mondják, az asszony törvényes ura -, elküldött a tanya közeléből –
örökre.
Ez
a kép is tele van érdekességgel, bár régi, régi a nóta nagyon, csak nem
végződik mindig ilyen tragikusan. Fiatal lányok máskor is szerették már gazdag,
öreg embereket, szép menyecskék máskor is megcsalták az urukat – pénztelen
fiatalokkal nagyon gyakran – pénzes öregekkel is örömest.
S
itt kezdődik egy még nagyobb, még szomorúbb érdekesség!
Fiatal
lányok furcsa szerelme fölött gyakran szemet hunynak az anyák, a menyecskék
szerelme fölött a pénztelen, nyomorult férjek s mindkettő fölött – a világ.
Megbotránkozva csak akkor beszélnek róla, mikor egy-egy nagy tragédia miatt már
kell beszélni és kell megbotránkozni. Akkor van mit hallgatni egy darabig a
nyomorult teremtésnek, akit a nagy hallgatással szépen bevezettek előbb a
bűnbe. De nagyon sokáig akkor se foglalkoznak velük, hát mi az: elbukni egy
lánynak, hát mi az: a házasságtörés utálatos bűnét elkövetni egy asszonynak?!
Mik ezek ahhoz a „nagyobb” véres szenzációhoz, amit ezek miatt egy őrült
elkövet. Ez, csak ez áll az előtérben. S ha az elveszettnek véletlenül nem
sikerül elkerülni a büntetést, a halált, akkor ugyan hány embernek jut majd
eszébe, hogy méltó helye volna a szederjes arcú, bűnös, halott férj bitófája
mellett – egy másik bitónak is.
*
A
rémes, nagy tragédiák érdekességeinek, talán érdekesebb részét képezik ezek s
talán érdemes volna néha ezekkel is foglalkozni, ezekről is gondolkozni. Gondolkozni
azon, hogy ezeknek a szomorú érdekességeknek vajon kik az okai. Talán a
férfiak? Talán az asszonyok? Talán, talán mind a ketten??
Forrás: A Jövendő – 1. évf. 6. sz. Hódmezővásárhely, 1910.
ápr. 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése