PETŐFI

(a korabeli, eredeti helyesírás megtartásával)

Sándor. A leggeniálisabb magyar költő, magyar minstrel. Sok ész, lángképzelődés, egy csomó faragatlanság.

Legelőbb közkatona volt, azután színészszé lett, innen Vahot hivta fel segédszerkesztőnek Ez emelte őt fel nyomorából, de ezért szokása szerint hálátlansággal fizetett.

A forradalom kezdetén oratiókat tartott a néphez, s első volt, kinek egy költeménye (márczius 15-kén) szabadsajtóval napvilágot látott.

Azután ismét katonává lett. De egy alkalommal Mészáros előtt nyakravalótlanul jelenvén meg, ez leszidta. petőfi boszujában quietált, s egy verset irt, hogy a hazát nyakravaló nélkül is meg lehet menteni.

Bem kinevezte adjutánsának őrnagyi ranggal. Itt is nemsokára quietált, azonban csakhamar viszont őrnagygyá lett. Igen gyakran volt az öreggel, ki benne nem a katonát, de a genialis költőt szerette.

Kéziratban kerengő költeményei közül az utolsót, az oroszok beütésekor irottat, ide iktatom:

ITT A PRÓBA

Itt a próba, az utolsó

Nagy próba!

Jön az orosz, jön az orosz,

Itt is van már valóba.

Eljött tehát az utolsó

Ítélet;

De én attól sem magamért

Sem hazámért nem félek.

Miért félnék az ítélet

Napjától?

Féljenek ők, kik viselik

Magokat olly galádul.

Kik rátörtek az ártatlan

Magyarra;

Most veri meg az úr isten

Mindenható haragja.

Föl hazámnak valamennyi

Lakója!

Ideje, hogy tartozását

Minden ember lerója.

Ki a házból, ki a síkra

Emberek!

Legyen egész Magyarország,

Legyen egy nagy hadsereg!

Ki is megyünk, szó sincs róla,

Mindnyájan!

Meghalni, vagy győzedelmet

Nyerni a szent csatában.

Sok az orosz, nagy a száma,

Mi haszna?

Több lesz ott a magyar; talán

Száz is jut egy oroszra.

És ha volnánk kevesebben,

Mint azok,

Hála isten, minket hiv ugy

A világ, hogy: magyarok.

Ne féljetek, gyermekink, ne

Féljetek!

Nem szúr által dárdájával

A vad kozák titeket.

Feleségink, kedvesink, ne

Sirjatok;

Idegenek ölelése

Nem tesz csúfot rajtatok.

Minden, a mi szent előttünk,

Koczkán van;

Ha a világ támad is meg,

Győznünk kell a csatában.

Ha milljomnak kell elveszni,

Vesszen el;

Ki fogna most fukarkodni

életével, vérével!!

És te isten, magyarok nagy

Istene!

Légy népeddel, jó népeddel,

Hű népeddel, légy vele!

Tedd hatalmad fiaidnak

Lelkére,

Világdöntő haragodat

Fegyverinknek élére!

Forrás: A magyar forradalom férfiai 1848-49-ből Szilágyi Sándortól 341-342. old. - Pest, 1850.