2016. márc. 19.

Péterfy Jenő: Katona József Bánk bánja





Kép: Radóné Hirsch Nelli: Katona József, 1905.- www.bacstudastar.hu



1. A dráma összefoglaló áttekintése. Előjáték nyitja meg, melyből Ottónak, a Gertrúd királyné testvérének Melindára irányuló vágyairól, reményeiről értesülünk. Belátunk Ottó és Biberach viszonyába. Biberach, kinek sem szíve, sem hazája, a korlátolt elméjű, a percen túl nem gondolkodó Ottó ügyetlenségeiből, szenvedélyességeiből hasznot húzni iparkodik. Ottóval szemben nincs egyéb érdeke, minthogy rajta a saját érdekét keresse. Mert Biberach most még nem látja tisztán, hogy az merre fekszik  -: Ottó kijelentéseivel szemben olyan se hideg, se meleg állást foglal; nem akarja lebeszélni Ottót, de nem is ösztökéli. Megjelenik a királyné is, ki tudatja Ottóval, hogy ma ünnepélyt ad az udvarnál „az ő megörvendeztetésére”. S utána veti „te holnap utazol”. A királyné kétértelmű szerepe Melinda iránt már itt az előjátékban kezdődik. – Itt csakugyan némi homályosságban marad a néző, hogyan értse a királyét. A dráma mentén azonban világossá lesz Gertrúd viselkedése. E drámákban is, mint az életben, a szereplő személyek csak lassankint bontják le a fátyolt lelkükről s nem hordozzák minden csekély alkalommal nyelvükön szívöket.

Az első felvonás a jelzett udvari ünnepéllyel kezdődik. A néző azonnal a megfelelő drámai hangulatba jő. a színen fojtott hangulat uralkodik, mely a felvonás végéig mindig fojtott hangulat uralkodik, mely a felvonás végéig mindig jobban érezhetővé válik. Nyomasztó a levegő, mint vihar előtt. Emeli a benyomást az az ellentétes érzet, melyet bennünk az ünnepély fénye, zaja, a zene hangja, a serlegek csöngése támaszt. Először Simon bán, Bánknak sógora meséli el búsongó, folyton szunnyadó bátyjának, Mikhálnak a váratlan családi örömet; hét fiú születését. Remény van, hogy a „Mortundorfok” nemzetsége az új hazában is virulni fog. A néző ezt az epizódot önkéntelen viszonyba hozza azon szerencsétlenséggel, mely a családot más oldalról fenyegeti, Melinda történetével (2. jel.) Majd belép Petur bán, a bihari főispán, kinek szaggatott szavaiból, elfojtott indulatoskodásaiból megtudjuk, hogy készülődik valami a királyné ellen: titkos összeesküvés. Peturt hajtja forró vére, az idegenek elleni gyűlölete, a királyné önkényes kormányzása s különösen az, hogy Gertrúd megveti a magyart. A nemzet vérével idegeneket, barátait táplálja. Hanem Petur tudja ugyan szítani az összeesküvést, de nem tudja intézni. Ezért szeretné megnyerni Bánk bánt, a nádort, ki után küldött is egy titkos követet. Erre kedvező alkalom kínálkozik: Petur tud azon suttogásokról, melyek most az udvari köröket megjárják: értesült Ottó udvarlásairól Melindának. Ez víz az ő malmára; úgy gondolja, hogy ezáltal a megsértett Bánkot is bevonhatja a szövetségbe (2. jel.) Eddig tehát két szálból kezdi fonni a költő a cselekményt.

1. A királyné ünnepet ad, hogy Ottó bánk nejének könnyebben udvarolhasson.
2. Ugyanitt hallunk Petur összeesküvéséről is a királyné ellen.

A Bánk bán történetét a dráma egyelőre úgy kapcsolja egybe az összeesküvéssel, hogy Petur Bánk bánt akarja megnyerni a szövetség fejéül.

Bánk csakugyan megjelen az udvarnál, még „útiköntösben” van s keresi Peturt (3. jel.) Petur homályos szavakban tudósítja az éji gyülekezetről s a jelszóról: „Melinda”. Bánkban a szerelemféltés csírája kél, megdöbben, s ő a nyílt úton járó elhatározza, hogy a „sötétben ólálkodókhoz” elmegyen. De csakhamar útfélről „visszakergeti a vad indulat”. Szeretné látni nejét, kiről tudja, hogy az ünnepélyen van; talán beszélni vele. S amint a rejtekajtón belép, látja Melindát és Ottót, ki neje előtt térdepel. Visszatántorog búvóhelyére, hol csakhamar megérti neje ártatlanságát (6. jel.) Azonban megjelen a királyné, meglepetést színlel s miután Melinda bosszúsan távozott, kiönti haragját Ottó ellen (7. jel.) E jelenet világosan úgy tünteti fel a királynét, mint aki kétszínű viseletével Ottót a Melinda elleni merényre fölingeri. A királyné mindenáron szeretné, ha Ottó Melindát férje iránt hűtelenné tenné; ez szégyen volna Bánkra, de a királynéra nem hozna veszélyt. Az ellenkező esetben minden szégyen az ő öccsén szárad s a botrányból baj is keletkezhetik. Ottót a királyné megvető magaviselete egészen kihozza sodrából, eszméletén kívül ragadja s e pillanatban hallgat Biberach rossz tanácsára, mely által a királynét is, Melindát is megcsalhatja (8. jel.) Bánk bán meghallotta a királyné párbeszédét; most hevesen kiront rejtekéből és szavaiból, melyek fájdalmának s szörnyű meglepetésének kifejezése, következtetést vonhatunk bekövetkező tragikai sorsára (9. jel.) Bánk meggyőződött ugyan neje ártatlanságáról, de bizalma az emberekben tejesen megrendült. Irtózat fogja el az ilyen királynétól s látja maga előtt a két nagy feladatot: nejét és hazáját megvédeni. Emitt a királyos asszony fenyegeti becsületét, boldogságát, amott pártütés a hazát. – Erősen megrendült lelkét iparkodik egyensúlyba hozni: szétszakítja a szeretet, a vonzalom, a szívbeli hódolat láncait, melyek őt családjához s a királyi székhez kötötték; ítélni, cselekedni akar érdek nélkül, amint a kötelesség parancsolja. Ilyen elhatározásokkal indul az éjjeli gyülekezőkhöz, fékezve szenvedélyeit. – Nejét e pillanatban veszélyen kívül gondolván, először a haza ügyét akarja rendezni. A pártütést kívánja lecsillapítani, a haza üdvét, nyugalmát tekintve talán védelmére kelni a királynénak, kivel aztán neki később lesz külön számadása becsülete ügyében. Most azt hiszi még, hogy e két kötelességet teljesítheti egymás mellett; arra nem gondol, hogy szenvedélye köztük összeütközést támaszthat, mely az ő becsületét fogja szétmorzsolni.

A második felvonás Petur és társai gyülekezetébe vezet. Petur véres szavakkal izgat a királyné ellen; haragját fokozza még Simon bán kételkedő, Mikhál siránkozó magaviselete. Annyi bizonyos, Petur hevessége magával ragadná társait és a királyné életét biztos veszély fenyegetné -, ha Bánk bán meg nem érkeznék. Bánk bán e jelenetben lelke egész heroizmusát kifejti. „Nincs már csábító láncokkal a királyi székhez kötözve” -, de lefegyverzi mégis a pártosok, elsősorban Petur dühét, védelmére kel a királynénak, mert érzi, hazája sorsán nem a zendülés segíthet. Petur meghódolásával győzelmet nyert Endrének, királyának, de Bánk bán érzi, hogy e pillanatban magamagán nyert legnagyobb győzelmet. E ponton láthatjuk, hogy Petur és társai összeesküvése mily mélyen belevág Bánk bán tragédiájába. Alkalmat nyújt arra, hogy Bánk bán jellemét egyszer teljes verőfényben láthassuk, egy magasztos pillanat hatása alatt; így aztán szánalmunk a később elbukóval szemben annál tragikaibb; jobban megrendülünk a sors kényszerűségén, a szenvedély romboló hatalmán.

A pillanatnyi  napfényt csakhamar sötétség váltja fel. Biberach megjelen, ki most a magyaroknál keresi hasznát Ottó ellenében: s Bánk bán e pillanattól szenvedélye űzi, zúzza, míg csak meg nem gyilkolja a királynét. Hanem ezen akaratlan célig lelke még sok hányódáson megy keresztül. Biberach gúnyosan megjegyzi, „hogy csak ez egy éjet nem kellett volna elrabolni a nagyúrtól” s tudósítja az összeesküvőket az udvari cselszövényekről. Bánk bán – nehezen elfojtott szenvedélye most kitör s az első felvonásban átélt jelenet hatása alatt is elsősorban a királyné ellen fordul. Egy perccel előbb még a pártosság dühét a hazára nézve a legnagyobb veszélynek tartotta, most ő dühöng legerősebben a királyné ellen. Először igaz, csak törvényes elégtételre gondol; a királyhoz, a császárhoz, a pápához akar menni. Miután azonban Biberach „megnyitja szemét”, a tilalmas cselszövénnyel „megengedhető ravaszkodást” akar szembeállítani.  Ezek a gondolatok egymást hajtják, kergetik Bánk bán agyában: a szenvedély első, határozatlan rohamaiban támadtak. Azután önkéntelenül azon képzet is csendesítőleg hat: hátha még nem késő, hátha Melindát még meg lehet menteni. A pillanat zavarában az egyetlen gondolat, mely közvetlenül tettre vezet: Melinda lehető megmentése. Bánk bán, Biberach kíséretében azonnal az udvarhoz siet. – A megváltozott helyzetet elevenen jellemzi azon körülmény, hogy Bánk most a pártosokat, „barátait” arra kéri, hogy ne menjenek széjjel, „talán szüksége lehetne rájuk”. Együtt maradnak s így közvetve Bánk bánnak is része van benne, midőn a IV. felvonásban a palotába rontanak.

Harmadik felvonás. Bánk bán későn érkezett. Melinda szenvedő, eltiprott állapota szenvedélyét a végsőig fokozza. Bánk bán elveszti egészen önuralmát. Kínozza ártatlan nejét, pillanatra kételkedik benne, megátkozza gyermekét. Gyanúját mindenre átviszi, hogy azután annál erősebben s fékezhetetlen haraggal a királynéra szegezze. S midőn Melinda téveteg szavaiból ez utolsó gyanúja táplálékot nyer, kész benne az elhatározás: megölni a királynét. Hogyan változik az elhatározás tetté oly mély lelkű, igaz érzésű, a thronust tisztelő, hazáját szerető emberben, mint Bánk bán -: ezt rajzolja a következőkben nagy művészettel a költő. – Bánk bán szenvedélye fokozására szolgál a felvonás második és harmadik jelenete. Izidóra, kit Bánk bán neje szobájába zárt, még inkább megerősíti gyanúját a királyné ellen (2. jel.); Tiborc pedig a nép nyomorát rajzolva, Bánk bánban a magyar, a hazafi gyűlöletét növeli Gertrúd iránt. A gyanút Bánk bánban a szenvedély bizonyosságára fokozza; azután pedig a személyes sérelemben s az ország panaszában jogcímet keres bosszúja kitöltésére. Szenvedélye hajtja, hogy a királyné hóhérja legyen, midőn azt hiszi, hogy bírája. – Ennek a felvonásnak a Bánk bánja többé nem a második felvonásé. Az egy nagy elhatározás erejével egy pillanatra az egyéni szenvedélyeken túlemelkedett; magamagát meggyőzte; még nem volt annyira sarokba szorítva, még előtte állott egy tisztább, etikai megoldás lehetősége. – Ennek most vége; ezentúl Bánk bán szenvedélyei által sodortatik.

A felvonás sötét hangulatát emeli annak végső (3-ik) jelenete is. Ottó és Biberach közt szakadásra kerül a dolog s Biberachot hátulról támadva leszúrja. Bánk bán történetére az esemény közvetetlenül nincs befolyással, de azért nem jelentőség nélküli ezen jelenet sem. Ottó annyira gyáva, gyenge, megvetni való jellemnek mutatkozik, hogy egészen megértjük Bánk bánt, ha Ottót számba nem véve, haragjával egyenesen a királynéra tör. A királyné a démon, Ottó csak eszköze. Ezt Bánk bán szenvedélye jól kiérzi.

A negyedik felvonás a királyné szobájában játszik. Gertrúd uralkodásról, nagyra törő tervekről álmodik – közvetetlen bukása előtt. Nem hiányzanak erre az előjelek. A hideg eszű királynét balsejtelmek szállják meg, majd Izadóra jelen meg (2. jel.), ki e „hideg, lármás” királyi udvartól távozni készül. Most meghallja a királyné Ottó gyalázatos tettét, Bánk hazatértét. Megrezzen s a halál képzete fut át elméjén. – Ez sem elég. Mikhál bán rohan be hozzá (3. jel.), szemére hányja bűneit s akaratlanul elárulja neki a kitörni készülő zendülést. – Itt az utolsó alkalom jó tanácsra hallgatni. Ha tekintetbe venné Mikhál szavait, talán sorsát kikerülhetné. Ehelyett Mikhált bebörtönözteti. – Végre az őrjöngő Melinda jő a felizgult királyné színe elé, mindmegannyi kellemetlen benyomás, mely megrendíti büszke, parancsoló nyugalmát. Földi isten szeretne lenni s érzi, hogy csak „gyönge asszony”.

És most belép Bánk bán. A néző el van készülve a legvégsőre. Harc kezdődik a királyné és Bánk bán között (4. jel.), hol a szenvedély rohamában fölszínre kerülnek egymás után az indokok, melyek Bánk bánt tette végrehajtására ösztönzik. – Először a királyné támad, megelőzni kívánná a veszélyt, mely Bánk bán részéről fenyegeti,; majd kénytelen meghátrálni Bánk bán szenvedélye előtt; csak fel-felszisszen a rá mért csapások alatt, de így is érzékenyen tudja sérteni nekidühödött ellenfelét. A jelenet most már rohamosan halad. Megjelen Ottó, a védő sértések villámgyorsan követik egymást és a királyné Bánk tőrétől találva, lerogy. – A bosszú beteljesedett; a szenvedély rohama megszűnt a Bánk azonnal érzi a visszahatást. „Örvendj becsületem” – s mégis úgy érzi, hogy a világ kering körüle. Mintha már most is mondhatná: „Nem ezt akartam, nem ezt.”

Ezalatt Petur bán megszabadítja az öreg Mikhált s a zendülők élén a palotába ront. A királynét halva találja s üldözőket nyomában.


Az  ötödik felvonással éri el Bánk bán tragikus sorsa a tetőpontját. Galíciából hazaérkezett Endre király s neje ravatalán gyászba merül. Hírül hozzák a zendülők megfékezését, Petur meggyilkoltatását. A király ellenkező érzések közt hányódik, szeretne büntetni és érzi, hogy nem ehet. Ekkor lép be Bánk bán, elszántan, büszkén, komoran: „én öltem meg a királynét”. A tett elkövetése után „remegett a bosszúálló” s most oly kimért, nyugodt. Honnan e változás? Bánk bán érezte, hogy megsemmisül, ha tettét nyugodtan is nem igazolja maga előtt. Görcsösen ragaszkodik most okaihoz. Azt hiszi, vagy hiteti el magával, hogy

1. a királynő Ottó merényében mindvégig részes, hogy
2. ő nem gyilkosságot, hanem ítéletet hajtott végre, hogy
3. ezt az ítéletet nem csak ő, hanem helyette „minden magyar” végrehajtotta volna.

Ezen okok mellett bizonyos fásult nyugodtság tér vissza lelkébe. – Most meg kell érnie, hogy ezen okok mind hamisak: kezdődik Bánk bán „végmegsemmisülése”. Észre kell vennie, hogy társai átkozzák a tettet; megrendül, midőn Petúrról hallja, hogy „alattomos gyilkosnak” nevezte a tett elkövetőjét; s midőn a királyné ártatlansága a merényben kiderül, vége van Bánk bánnak. A halott Melinda láttára eszébe jut régi boldogsága, szíve szakad fájdalmán s most már Bánk bán is halott: élőhalott. Az isten büntette Bánkot; a király többé nem büntethetne, ha akarta, vagy merte volna is.

II. A dráma személyei. A darab mentén átfutva, az még világosabbá fog válni előttünk, ha annak szeszélyeit főbb szereplők körül csoportokra fogjuk. Megkülönböztetjük

1. Gertrudis körét: Ottó, Biberach, Izidóra.
2. Bánk bán körét: a) Melinda, Mikhál, Simon, Tiborc. b) Szélesebb értelemben ide tartozik még: Petur, a lázadók, ezek közt ismét Mikhál, Simon.
3. Endre körét: Myska bán s fia Solom mester s a Zászlósurak* (* E felosztást alkalmazza Arany „Bánk bán tanulmányaiban” /Prózai dolgozatok./)

Észre fogjuk venni, hogy az egyes csoportok alakjainak közös vonásaik vannak, melyek a többiektől megkülönböztetik.

1. Gertrudis körét az idegenek képezik, kiket semmi mélyebb vonzalom nem csatol az országhoz. Gertrudis köztök a leghatalmasabb; összeütközésbe jő a nemzettel s érzi végzetes hatalmát a dráma minden személye. Általa lesz Ottó jelentékeny és romboló befolyású. A fontosság, melyet Ottó Gertrudis által nyer, láncolja Biberachot is a gyáva herceghez, akin hasznát keresi. – E három személy másként is viszonyba hozható egymással Gertrudis önző szenvedélyének egy ország boldogságát áldozza fel, Ottó egy ártatlan nő életét, Biberach pedig a lépre vezethető, gyönge emberekkel játszik, minő Ottó, Izidóra. – A körön belől Izidóra különben ellentéte Getrudisnak. – A hála, majdnem barátság kötelékei kapcsolják őt a királynéhoz, vonzalom Ottóhoz, gyöngesége Biberach-hoz, ki vonzalmát kilesve, magát bizalmába csempészte. – Amily nagyra törő Gertrudis, oly szerény, ábrándos Izidóra, maga a lemondás. Gertrudisnak egy ország csekély, Izidórának már a királyi udvar nagy és lármás. De azért a sors egymáshoz kapcsolta őket idegen hazában, már Ottó által is.

A dráma romboló hatása nyilatkozik aztán e személyek egymás iránt megváltozott helyzetében. Biberach Ottónál hasznát kereste és halálát leli; a királynő Ottót segíteni akarta s miatta vesz el; Ottó végső gyalázatba merül, Izidóra pedig egyetlen támasza vesztét, eltiprott szerelmét siratja a királyné ravatalán. Ide vezetett e kör személyeinek nagyravágyása, korlátlan hatalomvágya, fajszeretete (Gertrudis), érzéki szenvedélye (Ottó) és haszonlesése (Biberach).

2. Bánk bán körét a Gertrudisétől elsősorban a nemzeti, hazafiúi érdek különbözteti meg: itt érintkezik Bánk bán Peturral; a drámát fejleszti azután Melinda esete, mely Bánk bánt Simonnal és Mikhállal fűzi össze s melyet Petur is céljaira fölhasznál. – Gertrudis körével külsőleg érintkezik ugyan Simon és Mikhál, mindkettő idegen s a királyi ház lekötelezettje. Azonban a sors, szívük, családi viszonyok épp oly erősen fűzik őket Bánk bánhoz, mint Gertrudishoz Izidórát. – Gertrudis és Bánk bán csoportja így mintegy két ellenséges tábort képez s a dráma vége mutatja a harc sebesültjeit és halottait. – Amint Gertrudis körül, Bánk bán körül is művészi változatosságban csoportosulnak az alakok. A különböző árnyalásra Katonának annyi gondja van, hogy pl. a két testvért, Simont és Mikhált is, kik egymásra vannak utalva s egymás nélkül nem is gondolhatók, épp oly élesen mint finoman megkülönböztetett alakokká teszi. – Már élesebb az ellentét az aggodalmas testvérek és Petur közt, vagy Petur és Bánk bán között stb. De nem csak e jellemek egymás ellen tevése, hanem egymás mellé helyezése által is szép esztétikai hatások erednek. Simon és Mikhál alakjai egymást kiegészítik épp úgy, mint Tiborc panasza a Bánk bánét. – Melinda sorsa még megindítóbbá válik, ha Simon és Mikhál sorsával egybefűzve van. Mint különböző árnyalatai voltak az önösségnek, különböző egymást kiemelő árnyalatai vannak a hazafiságnak is.

3. Az Endre körébe tartozó személyek, Myska bán és fia a királynak feltétlenül hódoló, lovagias, bátor lelkű udvari emberei. Ők hirdetik a királyné ártatlanságát, melyért Solom mester Bánk bánnal megvívni kész. A királlyal együtt bán tragikai bűnhődésének szemlélői.

III. A dráma forrásai. Katona drámája feldolgozásában nem támaszkodott egyik elődére sem; egészen szabadon alkotta meg azon anyagból, melyet neki a történetírók és krónikák szolgáltattak. Szeretett a történettel foglalkozni és sokat is olvasott. – „Tudta, mi tárgyának mondai része, vagy benne többé kevésbé bizonytalan s mi megállapítható történeti tény.” (Gyulai i. h.) Történeti tény Gertrúd nagyravágyása, Endre gyengesége neje irányában, a meráni rokonok dédelgetése, Endre galíciai hadjárata, a magyarok elégületlensége, a királyné meggyilkoltatása s történeti tényeken alapulnak a drámának Endre korára való vonatkozásai is. A királyné meggyilkoltatása 1213-ban történt, míg Endrét a halicsi ügyek az országtól távol tartották. Ez épp alkalmas idő volt arra, hogy az elégületlenek bosszút álljanak a királynén s a gyűlölt idegeneken. Néhány főúr vezetése alatt megrohanták a királynét s megölték őt. Gyermekeit: Bélát, Endrét és Máriát, mert Kálmán atyjával volt Galíciában s Erzsébet Eisenachban, nevelőjök Salamon mester mentette meg a végveszélytől.

Eltérők azonban a vélemények arra nézve, mi volt ez elégületlenség kitörésére a közvetlen ok s a királyné megöletésének körülményei s indítékai is homályban vannak. Nem tudni biztosan, magánbosszúnak vagy a nemzeti elkeseredésnek, egyeseknek vagy elterjedtebb összeesküvésnek esett-e áldozatul a királyné. A régibb források mint fő okot a németgyűlöletét, az „odium Teutonicorum”-ot említik. Csak később – a XIV. század közepétől – szerepel Bánk bán esete is az okok közt. Sőt a királyné gyilkosára nézve sincs megegyezés. Míg Kézai teljesen hallgat az esetről, némely iratok a királyné gyilkosául Petur csanádi főispánt említik. Ingadoznak a nézetek a királyné bűnös voltáról s a Bánk bán esetében szereplő királyi rokonról is. A költőnek tehát szabad keze volt s a történet céljai szerint alakíthatta.

A mondai elemet Bánk bán esetében leginkább tükrözi Bonfini elbeszélése, melyből Katona is merített. Bonfini azonban a történetet 1217-re teszi, midőn Endre a szentföldre indult. Az elbeszélés Heltai átdolgozásában így hangzik:

Lőn azonközbe, hogy a római pápa az ő bulcsújával sok keresztyén fejedelmet fellezesztene, kik elmennének, hogy visszavennék Jeruzsalemet és megszabadítanák a Krisztus koporsóját a pogánoktól. És azok közbe főhadnagygyá választá a magyari András királyt. Mikoron ez okaért András király lement volna Konstanczinápola, ott kelletik neki egy üdeig mulatni, míglen többi társai is oda gyűlének. Hatta vala kedig az András király helytartóul országában egy jeles férfiút, Bánk bán nevőt, ki az Baraknak nemzetségből való vala, hogy az birna addig az egész országgal, és mindenekre gondot viselne. Ennek hívsége alá ajánlá a királyné asszont is minden ő udvarával. Azonközbe juta Németországból a királné asszonnak öcscse, hogy vigasztalná a nénjét, miért hogy távoly vala az ura. Vala kedig az Bánk bánnak a felesége éjjel nappal a királné asszonnál, ki igen szép szömély vala és igen jámbor; és azért nyájaskodik vala a királné asszony igen örömest vélle. Ezt igen kezdé a királné asszonnak az öcscse szeretni, annyira, hogy meghal vala utána. A királné asszony megerte ezt, de kedveze az öcscsének és mindennap azért egymással nyájaskodnak vala és egy asztalnál esznek vala: némelykort is szólnak vala csak ketten egymással. Végre a királné öcscse kezére játszta Bánk bán feleségét.

„Elhallgatá szegény a gonoszságot. De mikoron egynihány nap mulva az Bánk bán enyelegni akarna a feleségével, sírni kezde és monda… Engemet királné asszon mellé adtál, de ez engemet az öcscsének ejtett csalárdságával; ihol vagyok szerelmes uram! vagy megversz vagy megölesz; szabad vagy vélle. Bánk bán nagy bánatba és igen nagy haragba esék, de mindazáltal vigasztalni kezdé feleségét, mert igen sír vala s igen kéré az asszont, hogy veszteg lőnne, és senkinek nem szólana semmit: ő akarna mind a kettőért boszút állani. Semmiképen e szörnyű boszúságot nem tűrheté Bánk bán, hanem másod napon béméne a királné asszon házába, mintha szólni akarna véle és kirántá a hegyes tört és aval általüté a királné asszont. És a véres, hegyes tőrrel kijöve és mondá az udvarbelieknek: Az Gertrud megcsalta feleségemet és az öcscsének hajtotta, hogy erőszakot művelt rajta: én megölém érette: még ma egynéhány úrral a mü felséges urunk után indulunk Konstanczinápolba: ám önmagam kezébe megyek; tegyen ő törvényt felölem. Ezt hallván az udvarbeliek mindnyájan lecsendesedének. És mindjárt társaságot mellé vevén, hamarsággal beméne Konstanczinápolba. És mikoron a király eleibe ment volna, monda: Felséges király! te vagy az én bírám és felperesem is. Tehozzád jöttem, mert tudom, hogy igaz bíró vagy; ezért nem akartam futásra venni dolgomat: hanem a te igaz itéletedből vagy élni vagy halni akarok. Ihol felséges uram, az véres tőr, melylyel megöltem az Gertrudot. Ha méltatlan cselekedtem, ugyan evel ölj meg mindjárt: de ha méltón haragudtam és megöltem őtet; könyörgek felségednek, hogy példa legyen minden népeknek, ments meg engemet, hogy tessek minden előtt, hogy nem héába hoztam ide fejemet a te igaz itéleted eleibe: ihol vagyok.

„A király mind meghallgatá az Bánk bánnak beszédét nagy állhatatossággal és ingyen semmiben nem változék meg az orczája: és mondá: Bánk bán! bízom én a te hívségedbe. Ha a dolog úgy vagyon, a mint megbeszéled: tehát térj hamar vissza az országba és hiven járj el te tisztedben, melyet reád bíztam. Ezt a mü szent hadunkat nem kell megkéslelnünk semmi törvéntétellel; mikoron viszatérek Magyarországba, akkor törvént teszek felőled. És ezt mondván, visszabocsátá az embert; ő maga kedig elindítá a sereget a tengerre, hogy általmenne vélek… Mikoron kedig haza jött volna András király, nagy csendeségen és békeségben találá az egész országot. És másod napon mindjárást törvényt üle. És mikoron Bánk bán megbizonyította vona a meghólt királyné asszonnak a vétkét: a király olyan sententiát monda ki, hogy méltán megöletett a királné asszon* (* V. ö. a dráma végjelenetét: Király: „Magyarok! előbb mintsem magyar hazánk – előbb esett el méltán a királné!)

IV. Bánk bán történetének egyéb költői feldolgozói, Katona későbbi javításai. Érdekes körülmény, hogy Katona Józseffel majdnem egyidejűleg Kisfaludy Sándor is írt egy Bánk bán című tragédiát. Már 1808-ban gondolt Bánk drámai feldolgozására s annyi bizonyos, hogy 1820-ban, tehát Katona drámájának kiadása előtt, már elkészült művével. Prózában van írva s inkább némi történeti színnel bíró drámai képek sorozata, mint dráma. A forrásokból magyarázható analógiákon kívül nincs Kisfaludy művében semmi, ami Katonára emlékeztetne. Igen valószínű, hogy Kisfaludy Katona tragédiáját nem is ösmerte. Kisfaludy e műve nyomtatásban először Minden Munkái-nak negyedik kiadásában jelent meg. (Kisfaludi Kisfaludy Sándor Minden Munkái. Negyedik kiadás. Kiadja Angyal Dávid. 1892. Nyolc kötet.)

Bánk bán története a külföldi irodalmakban is több földolgozóra talált.

1. Hans Sachs 1561-ben egy ily című tragédiát írt: „Eine Tragedi, mit zwölf Personen zu spielen, Andreas der ungarisch König mit Bankbano seinem getreuem Statthalter”. Az író, nem csak Bonfinből meríti tárgyát, hanem nyomról-nyomra követi. A merénylő herceget Frigyesnek nevezi, akit úgy rajzol, hogy megbánja tettét a koldusruhában vezekelve visszabujdosik Németországba.

2. Lillo György angol író 1739-ben írt darabjában. „Elmerick vagy az igazság győzelme” hasonlóképp Bánk bán történetét dolgozta fel. Lillo is Bonfiniből merített, hanem az elbeszélést drámai céljai szerint egészen átalakította.  A XVIII. században még három német költő foglalkozott e tárggyal.

3. Müller, kinek regényét Cséry Péter 1821-ben magyarra fordította, vagy inkább – írója megnevezése nélkül – átdolgozta. Megjelent Pesten 1822-ben. Az eredeti valószínűleg ugyanegy: a „Leithold, ein Fragment aus der Geschichte fürstilcher Leidenschaften” cíművel (Bécs, 1782.)

4. Nikolay, L. Henrik és

5. Albrecht J. S. Ernő: az előbbi Bánk bán címen balladát (1795), a második „Der Gerechte Andreas” címen drámai költeményt írt (1797)* (* V. ö. a német írókra nézve Heinrich Gusztáv: „Bánk bán a német költészetben” c. könyvét. – Katona után, azonban ennek drámájáról mit sem tudva, még Grillparzer Ferenc osztrák költő dolgozta fel Bánk bán történetét, 1826-an „Ein treuer Diener seines Herrn” című drámájában.)

Meg kell még emlékeznünk egy magyar íróról, Valkay Andrásról, ki Hans Sachs után hét évvel, 1567-ben dogozta fel Bánk bán történetét, szintén Bonfini után: „Az nagyságos Bánk bánnak históriája”, Debrecen, 1574.

Ezen művek közül Katona nem ismert egyet sem, midőn tragédiájával 1815-ben elkészült. Csak később (1819-ig), míg drámáján javítgatott, jutott kezéhez Cséry regénye. Innen kölcsönözte Katona a Melinda nevet. A drámájához írt előszavában (jegyzésében, az 1819-ik évből) következőket írja: „Ezt (Bánk bán feleségét) Adelaid-nak neveztem. Cséry úr Ottója még akkor nem jött kezembe. Azután akadt egy iromány is előmbe, melyben az van, hogy Michael és Simon Micz bán spanyol testvéreknek volt egy, világszerte híres szépségű húguk, kit Benedictus (Bánk bán) Konrád grófnak a fia vett el; elesmértem tehát Melindát spanyolabbnak, és hiszem, hogy Müller úr szerencsésebb volt nevének feltalálásában. Nem győzök a véletlenségen eléggé csodálkozni, időn Mikhált és Simont is idekevertem, anélkül, hogy akkor a vérséget gyaníthattam volna is.” A későbbi átdolgozásban tehát új dolog a Melinda neve és a vérségi kapocs Melinda és a bojóti grófok közt. Bánk bán tragikumába így közvetetlenül több személy sodortatik bele. – Még egyéb változások is kerültek a drámába, melyekről csak akkor beszélhetünk, ha utaltunk a körülményekre, melyek Katonát Bánk bán megírására ösztönözték.

V. A dráma keletkezése; későbbi változtatások. Az ösztönt Bánk bán megírására az a pályázat szolgáltatta, melyet Döbrentei Gábor, akkor Erdély irodalmi életének egyik vezére hirdetett ki 1814-ben „Erdélyi Muzeum” című folyóiratában. Ő volt az, ki adakozásra szólított fel néhány ifjú mágnást (a többi közt b. Wesselényi Miklóst). – Mintegy ezer váltó forint gyűlt össze, melyből két pályadíj tűzetett ki. egy hétszáz és egy háromszáz forintos a két legjobb történeti tárgyú drámára, melyekkel azután az első magyar állandó színházat, a kolozsvárit meg kellett volna nyitni.

E pályázatot épp akkor hirdették ki, midőn Katona – mint Gyulai mondja – „fejlődésében fordulóponthoz ért”. Eddig a színpad, a napi szükséglet számára írt, fordított – minden nagyobb ambitio nélkül – darabokat s maga is színészkedett. Most a színészi pályának végbúcsút kívánt mondani, de egyszersmind Shakespeare mélyebb ismerete, folyton növekedő történeti tanulmányai, izmosuló tehetsége komolyabb, mélyebb hatású költői munkásságra ösztönzék. – Ekkor jutott hozzá a pályázat híre s így keletkezett Bánk bán-ja, melyet ő maga öntudatos büszkeséggel „első szülöttének” nevez.

A pályabírák „Bánk bán”-t észre sem vették* (* Az eredményt csak 1818-ban hirdették ki. A pályázó tizenkét tragédia közt legjobbnak találták Tokody János 2Pártosság tüzét” és Bolyai Farkas színműveit.); Katona személyesen a pályázat eredményéről nem is értesült. De  meg volt győződve darabja értékéről s ezt 1819-ben az akkor Pesten működő székesfehérvári színtársulatnak előadás végett megküldötte. A társulatot gróf Brunszvik Ferenc hívta meg, a pestvárosi színház haszonbérlője, hogy itt hetenkint két magyar előadást tartson. A színház május 3-án Kisfaludy Károly Tatáraival nyílt meg nagy lelkesülés közben. Katona buzdulhatott e jeleneten; annál fájósabban érinthette az, hogy a censura darabja előadását betiltotta. Ekkor elhatározta, hogy művét kiadja s még kéziratban szülőhelye, Kecskemét városa tanácsának ajánlotta. Ez száz pengő forint tiszteletdíjat szavazott meg a költőnek s őt 1820. nov. 2-án városi alügyésznek választotta. Ez volt az egyetlen kitüntetés,mely a költőt életében érte. A munka végre 1821-ben Pesten, nyomtatásban megjelent.* (* Bánk bán. Dráma öt szakaszban. Szerzette katona József. Pesten. Trattner János Tamás betűivel s költségével. 1821.) A drámát egy ajánlás előzi meg Kecskemét városa tanácsához, melyből közöljük azon sorokat, hol művéről, mint elsőszülöttről beszél. A városhoz fordul:

Te, mely nekem oly sokat osztogatál,
Anyás kebeled, hol a boltozat áll,
Melyben gyenge
Bölcsőm renge, -
Te vedd is ez első szülöttemet el!
Arass – noha szűken is így – ha vetel!

Azután következik egy előszó (jegyzés), melyet Katona még 1819-ben írt, midőn pályázatra küldött művét már újra átdolgozta. Mutatják ezt „jegyzésének” első szavai is: „Ötödik éve, hogy készítettem e darabot, mikor az Erdélyi Museumban a kolozsvári leendő játékszíntől felszólítás hirdettetett. Nem volt-e pénz? vagy – amit szégyen volna hinni – nem találtatott valamire való munka, és így a neszt csak az idővel akarták meghalatni? De valójában a híre is elnémult, vagy legalább én nem tudok róla. Részemről elegendő hálát nem adhatok, hogy így esett; mert megvallom, gyöngét írtam: mindazáltal ezzel nem azt célozom, hogy most egy phoenixet mutatok elé, - nem, hanem csak jobbat. Éles szemek olvasgatták és figyelmetesekké tettek a szépre úgy, mint a rútra; most is gyönyörködve olvasom Bárány Boldizsár úr* (* Pesti ügyvéd, Katonának valószínűleg jurátus korából való ismeretsége. Több, ma egészen elfeledett drámát írt. „Rostáját” Lipóczy György adta ki a Kisfaludy-Társaság Évlapjaiban. (Új folyam. III. kötet. Pest. 1869.) akkori barátomnak írásban adott Rostáját. Mindenkori szíves emlékezetem legyen köszönetül.”

E „jegyzésből” megtudjuk azt is, hogy az első kidolgozásban egy „előversengés” volt, melyet a költő később kihagyott. „Elébbeni munkámban, annak rovására, hogy a merániai hercegek közül miért vettem Ottót? egy előversengést írtam, mely tele van ifjú vérem gőzével, negéddel és feszelgéssel. Az okot magát itt is jelentem, nem mintha oktatni akarnék, hanem csak mintegy emlékezetébe hozni az olvasónak.” Ez a prológ elveszett, a szerkezetéről mit sem tudunk. Bárány Rostájá-ban egy Mentor nevű személyt említ, kinek volt benne szerepe.

Hogy a meráni hercegek közül „miért vette Ottót”, azt Katona a „jegyzésben” következőleg igazolja: „Történetíróink nem egyeznek meg, hogy Bánk szerencsétlenségét Gertrudisnak melyik öccse okozta. ezek négyen voltak: Egbert, bambergi püspök, Ottó, Burgundiai pfalzgróf, Henrik, istriai márkgróf és Berthold, kalocsai érsek, egy tudatlan fiú. A három első megugrott Németországból, mert gyanúba jöttek Fülöp királynak Wittelspachi Ottó általlett megölettetésében; a hetyke Bertholdot pedig (kit a királyné kedvéért András király nagy nehezen, a pápa hosszas ellenzése után, kalocsai érsekségre emelt, minekutána bebizonyítódott az, hogy már tud – olvasni és huszonöt esztendős) ezt a Bertholdot mondom, utálván a magyarok, megfogták és jó sort vertek rajta.* (* Nehány főúr, kit Berthold gőgjével sértett, berontottak házába s erősen elpáholták.) Ilyen nevelésű öcsék között Gertrudist se reményljük igen angyalnak – nem is szolgálhat nagy védelmére az, hogy ő anyja egy szent szűznek (Erzsébetnek), mert ez nem neki köszönheti nevelését, amidőn még kicsiny korában elvitték a thuringiai herceg számára és egy klastromban nevelődött. Csak mély tiszteletre méltó állapotja az, mely engem valamennyire mentségére kényszerített.

Cséry úr, vagyis inkább Müller (akitől fordította) egy történetkében Ottót veszi és Bánk bán által Konstantinápolynál megöleti. Igen mohón! A jeruzsálemi út sokkal későbben esett és mind Ottó, mind Egbert elmentek Andrással, ki már akkor újonnan meg is házasodott; harcoltak is együtt Sapphaddin ellen és így már ekkor sem Gertrudis, sem Ottó el nem veszhetett, sőt Ottó 1234-ben halt meg Henrik 1228-ban,Egbert is azon tájban. Megszenvedte volna e maga mellett András őket, ha - -* (* Érti: ha Bánk bán esetében vétkesek lettek  volna?) De bezzeg a sima Berthold! – ez először megcsalta mátkáját s azt hírlelé, hogy neki a sz. Mária megjelent álmában és a szüzességre intvén, papságot javasolt. Mihelyest Gertrudison a szerencsétlenség megesett, senki sem tudta, hová lett: András keservesen panaszkodott ellene a pápánál, mert útiköltségre meglopta a királyné kasszáját. Többé be se bocsájtatott az országba és kevés idő múlva már Ugrin lett kalocsai érsek. Öt esztendő múlva megengesztelődvén a pápa, őtet aquileai főpapnak tette (1218) és ott is holt meg. Minthogy már mások is Ottót vették, némelyek Egbertet, meg fog Ottó engedni, ha nevéhez kötöm öccsének esztelenségeit.”

A különbséget illetőleg, mely az első kidolgozás és a nyomtatott Bánk bán közt fönnáll, legjobban tájékozódhatunk, ha az utóbbival Bárány „Rostáját” egybevetjük. Látni fogjuk,

1. hogy az eredeti prológus egy másikkal, egészen különbözővel van fölcserélve
2. hogy nehány jelenet megváltozott s a darab stílusán is javítások történtek. 

Bárány a harmadik felvonásban hibáztatja, hogy Bánk bán a nagy szenvedély állapotában Izidórát a mellékszobába löki s ott rácsukja az ajtót. A nagy cselekedethez tartva, ez „alantmászó” dolog. Az epizódot Katona meghagyta, csak az változott, hogy most nem Bánk bán nyit ajtót Izidórának, hanem ez maga szakítja fel. –

A negyedik felvonásban a királyné megölelése után Myska bánnak s a királyi gyermeknek is volt jelenete, melyben siránkoznak Gertrudis veszvén, Myska pedig magasztos szavakban a gyermekek megmentését határozza el. – Ez a jelenet is elmaradt, melynek Bárány némi monotóniát fogott a rovására. E helyett most Solom mester meséli el a királyfiak megmentését az ötödik felvonásban. –

Az ötödik felvonásban Mikhál és Simon jelenete úgy látszik, hosszabb volt, mint most. Mikhál siránkozva, valami „szomorú álomra” hivatkozva kéri öccse számára a kegyelmet. A király megbocsát. – Bárány azt mondta, hogy így e jelenet a nézőt elvonja a főérdektől, mely a királyné holtteste és Bánk bán köré csoportosul. – Katona csakugyan rövidre vonta a jelenetet, módosította a király beszédét s a kegyelemadás is elmarad. – Izidórának az utolsó felvonásban nagyobb szerepe volt; gyakorta közbeszólt, bosszúra ingerelte a királyt és még a tragédia végén is övé maradt az utolsó szó. – Bárány szerint a darab végének komoly egységét ez „asszony pörlekedése” zavarta. – Katona itt is javított. – Az első dolgozásba Petur is megjelen a darab végén. Bánk maga vezeti fel a „megroncsolt testű” Petur bánt. Ez visszatetszik Báránynak. „Ha a bosszúálló sorsnak elégtételül Péter életének múlni kell, elég vala azt per narrativum említeni. Átkozódásai és sokáig kimúlása a räuberjátékban jól állana, de Bánk bánban nem.” Petur jelenete is kimaradt; az átkozódót nem látjuk többé; csak más útján értesülünk haláláról és az átokról, melyet a királyné gyilkosára mond.

VI. Katona értekezése a magyar drámáról. Ha Katona kinyomatott művétől hatást várt, csalódott. Nem akadt bíráló, ki a nyilvánosság előtt megemlékezett volna róla s mert Katona az akkor uralkodó írói körökön kívül állott, a helyeslés vagy bírálat egy hangja sem jutott hozzá Kecskemétre. Drámája elszigetelt jelenség maradt, mint az ő költői fejlődése is elütő volt költő társaiétól. – Ő a történetben az igazságot kereste, nem az ősi dicsőséget; a múltban a drámaíró szemével a tragikus jellemeket kutatta, s nem azért idézte fel alakjaikat, hogy hazafias ömlengéseket adjon szájukba. Ebben korával ellenkező ízlést mutatott. Benne a tragikum iránti érzék mélyen ki volt fejlődve, melyet az irodalomban s a közönségnél hiába keresünk. Ez akkor a hazafiságot többre becsülte a drámában, mint a tragikumot és Kisfaludy könnyű nyelvű, hazafias alapeszméjű darabjait tüntető tapssal fogadta, míg a királygyilkos Bánk bánt észre sem akarta venni. A dráma különben már tárgyánál fogva sem tarthatott igényt az akkori időkben közelismerésre. Az a politikai pátosz, mely a drámán átvonul, nem lehetett ínyére a közszellemnek, melyet csak az 1825-iki országgyűlés ébresztett a politikai téren új életre. – Az irodalmi köröktől azonkívül már nyelve miatt is idegen maradt Katona drámája. Katona nyelvében is oly eredeti, önálló, magára támaszkodó, mint drámai felfogásában. Nem követi sem a nyelvújítókat, sem a régihez ragaszkodókat. – „Úgy írt, amint beszélt, az ik-es igéket nem ösmeri, új szókat – az érzemény szón kívül nem használt, de a polus, caos, jus, virtus és ritter szókon kívül – idegeneket se.”* (* V. 8. Gyulai i. m. 181. l.) A nyelvújítók Katona darabos beszédét csiszolatlannak, póriasnak, s nagy mértékben szabálytalannak tarthatták. – A régi áradozó, lapos nyelven írók tömörségétől ijedhettek vissza. – Amazok már helyesírásától megrettentek*  (* mennyek = menjek; = egyj =egy; csontyok = csontjok; megcsaltt = megcsalt; hajfürtyeit = h.fürteit; szány = szánj, stb.), emezek nem tudták, hová legyenek szokatlan kifejezéseivel, fordulataival. Ma már értjük Katonát; ő nyelvével is az indulatok drámai kifejezésére törekedett.

Katonát mélyen sebzette a szótlan közönyösség, mellyel művét fogadták. Lemondott a drámaírásról egészen és keserűségében gondolkozni kezdett azon okok felől, melyek miatt a magyar drámaírás nem tud lábra kapni. Értekezése drámájával egy évben, 1821-ben jelent meg a „Tudományos Gyűjtemény” IV. kötetében 3-22. lap. Címe: „Mi az oka, hogy Magyarországban a játékszíni költőmesterség ábra nem tud kapni?” Amennyiben ez értekezésből azon keserűség is beszél, melyet írójának „Bánk bán” sorsa okozott, a befejezésül e helyen meg kell emlékeznünk róla. – Általános bevezetés után felsorolja a drámai költészet akadályait. Ilyenek szerinte

a) állandó színház nemléte
b) a nemzeti dicsekedés
c) azon körülmény, hogy drámáink nyomtatásban meg nem jelenhetnek
d) a censura
e) a kritika
f) a jutalmak hiánya.

Különösen azon helyek érdekesek, melyekből a költő személyes tapasztalása, vagy megbántott önérzete beszél. – „A nemzeti dicsekedésnél” pl. ezt mondja: „Most a játékban sem igen nézi azt a magyar, hogy mint van a kidolgozás, hanem mint van a morál: őelőtte az a szép, amelyben több jeles mondások vannak – annyival inkább, ha azok nemzetét érdeklik, teli torokkal és botokkal való dörömbözéssel adja ki megelégedését – igaz, hogy itt csak a hebehurgya ifjúságot, vagy a bárdolatlan köznépet értjük; de mivel éppen ezek miatt a jobb ízlésű abbahagyja a játékszínbe való járdogálást, a dörömbözés (melyet az agyargó idegen nevetve beszél el hazájában) lesz az írónak útmutatója, hogy ha dicsőséget akar aratni, nem jó alkotású, hanem csak dicsekedéssel teljes hazai drámát kell írni – még a szép tettek is  elmaradhatnak, elegendő az, ha telitömettetik a darab azoknak dicsekedő emlegetésével* (*Itt Katona „Bánk bán”-ját gondolatban szembe helyezi azon darabokkal, melyek akkor sajátos tetszést arattak. – Csak egy Kemény Simont ketten is feldolgoztak. Körner Zrínyije híres darab volt s Hunyadi János és Mátyás pusztán tárgyuk által is hatottak. Katona a drámai művészet magaslatáról ítél itt korának drámaírása felől, melyről ma el kell ismernünk, hogy a hazafiúi érzések fejlesztésére lényeges befolyást gyakorolt. – Katona fönnebbi szavaiból a dráma lényegébe behatolt író is beszél, ki a drámában fő dolognak nem a szónoki emelkedettséget, hanem a drámai cselekvényt tartja. Az írók közt akkor alig volt valakinek érzéke az iránt, mit Katona helyesen fő dolognak nézett.). – Most már támadjon egy, aki e mód szerint írjon, már Magyarország mindjárt megtalálta Fénikszét*  (* Féniksz = csodamadár. A régi hamvaiból mindig egy új támad.) – az egész nemzet nevében feláll egy, aki kötelességének tartja hazája dicsőítésére a nagy lelket, a szép ízlést dobolni anélkül, hogy meg lenne valahol egy csekélyebb valami, mellyel amazt összehasonlítva lehetne szépnek és nagynak mondani. Visszarezzenti ez az egyszerre való  erőszakos föllépése egynek, a másikat induló szándékától; mert teljességgel meg lehet győződve, hogy soha el nem tépheti annak kizáró privilégiumát, és mivel az ember oly gyáva, hogy mindenekelőtt szebbnek tetszik öntökéletessége, mint azé, mely ilyen Deus ex machina módon maga elibe hágni szemlél, inkább eláll – a dramaturgiáról szólunk – szándokától* (* Katona Kisfaludy Károly és nagy sikereire céloz. Keserűsége itt e helyen önkéntelen kiárad; érezte „Bánk bán”-ja becsét Kisfaludy darabjaival szemben s látszik, mily nehezen tudta elviselni a mellőzést. – Hanem kifakadásaiból is kitűnik, hogy Kisfaludy jobban talált a közönség ízléséhez, mint Katona művészi, de komor drámája.), mintsem egy csekélyebbnek vélt mellett második személlyé tétessék – elég balgatag magát megsértettnek érezni, midőn látja, miképp lesz egyik egyszerre magyar O-a másik magyar K-a másik magyar C-a nélkül, hogy még láthatott volna magyar X- magyar Y- vagy magyar Z-t, kiken amazok a győzelmet megvevén, őket e polcra az egybevetés (correatio) emelte volna. Magyarország az ilyenek által kénytelen elismerni, hogy külső ember! ide nézz, itt van tehetségemnek sommája. A jobb ízlés neheztelve somfordál, az agyargó jövevény pedig, miután csakugyan megszemlélte a Fénikszet, hahotával kacag, és a nemzetnek ily ostoba kedveskedéssel megszégyenített géniusza elpirulva fordul el és bosszankodva könnyez.

Minthogy az ember csakugyan oly embertelen, hogy örömest szeretné a dicsőség palástját a más nyakáról lerántani, noha éppen ez a vetekedéssel bélyegzett érzés az, mely mindent előmozdít, jobban kellene a dicsérettel gazdálkodni és soha egynek egyszerre csorba nélkül nem adakozni; aki a szép észnek áldoz, áldozzon az erőtlennek is akkor, időn a soha meg nem fojtható titkos szózatnak, a kárörvendezésnek egy kis rostálgatással tömjént gyújt; még dramaturgiai kezdő voltunkkal úgy kell bánni, mint a csecsemővel. A nézőt és olvasót is ízlésbe kell hozni, hogy nem mindig a magyarok! mi magyarok! a szép. Ha ezeket föl nem leli is egy munkában, az még akkor is tökéletes lehet, midőn ezeknek hiányossága miatt ásít, elalszik rajta!!”

„Bánk bán” mostoha sorsa miatti felindulását tükrözik Katonának azon sorai is, hol a „játékszíni költő-mesterség” negyedik akadályáról értekezik. „Ha valahol – írja -, úgy bizonyára Magyarországon ez (a censura) szegi nyakát minden szépnek és nagynak. (Drámákról szólunk.) Annyira határok közé tétetve véli magát a censor, hogy maga ezek közül határozatlanságba esik. Az elöljáróság kiadja ugyan neki a zsinórmértéket, de ő tartván attól, nehogy lábát megüsse, félelemből irgalmatlanul kaszabol. Nem azon sopánkodok én, hogy egy agyafúrt fickónak vallás, fejedelem és főképp a papság ellen* (* Katona darabjában is nem Egbertet választotta a meráni hercegek közül, bár szerinte ő volt Bánk bán szerencsétlenségének okozója, nehogy szándékát félremagyarázzák.) hánykódása megzaboláztatik és játékában* (* színjátékában) egy utcabeli korcsot hajatborzasztó káromkodással nem karakterizálhat. De a századok lelki nyomattatnak le, ha azokra az egyébként leghívségesebb író a mostani körülmények köntösét kénytelen aggatni. Midőn én egy erkölcstelenséget utáló Feliciánust* (* Zács Felicián) indulatjának illő polcára viszek,m időn egy Bánk bánt megölt becsületének omladékinak felállítok, hogyan szedhessem én kiszabott kótára fájdalmimat? Én vagyok Bánk, én vagyok Felicián, miképp lehessek csak tűrhető mértékben is az, ha minden harmadik fölkiáltásnál a gondolat, hogy csak író vagyok*   (* hogy úgy kell írnom, nehogy a censor betiltsa művemet), kiver énemből? Ez nem história, hol az érzéketlen tolt beszél, ez én magam vagyok, én a XIII. században élő, hatalmas Bánk, kinek tenyerére koronák tétettek le, én Zách Felicián, aki megfertőztetett magyar becsületéért egy királyi háznépet akar eltörölni.* (* Amit itt Katona mond, csakugyan megtette drámájában. – Míg mások a múltat pusztán dicsőítették, ő át és érezte annak sajátságos szelemét; alakjaival együtt élt, azok szenvedélyébe képzelmével behatott.) A censor nem a századok lelkét, hanem a jelenhez való hasonlatot tekinti; így Petur bán, aki 1213-ik évben ezt mondhatja: „Görög, gubás, bojár, olasz, német, zsidó, nekem mihelyest a fejét a korona díszesíti, mindegy az, mert szent előttem a királyom és az asszonyt becsülöm, de annak engedelmeskedni nem tudok”, most midőn az asszony-örökösödés, a Pragmatica Sanctio fönnáll, mit szóljon?* (*A censor most ily szavakban nehézséget találna, mert a mai viszonyokba ütköznek. A Pragmatica Sanctio a leányági örökösödést törvénnyé emelte.) pedig szólani kell neki, mert az egész háborúságnak oka a magyarok jussaiba belemarkoló és férje pálcájához nyúló királyné. Egy időszakaszból, melyben minden magyar nemes, ekéje mellett is, ha kardját felköté, már oly érettnek vélte magát a királyságra, mint Árpád vére, mely csak az ő elődei által tartá az elsőséget ajándékba, koránt sem lehet a megtörtént valóságot a mostani körülmények rámájára vonni, - éppen azon magyar nemesség, mely hajdanában, véres fogakkal, mint megannyi tribunus plebis az ő dörgő vétójával tisztes királya elébe toppant és ügyetlen nyakrántással azt mondá: „Nem úgy megy az király uram”, most nem állíttathatik nevetséges nyögéssel ha szinte későben ezen igen veszedelmes fogaktól megfosztatott is. No hát éppen csak ezért* (* Ravaillac IV. Henrik francia király, Lonvel pedig Berry herceg gyilkosa) annyi szép bájaik a régi időknek a puszta históriákban penészedjenek meg? Igaz, hogy a példa rossz és rosszat szülhet. Jaj istenem! a rosszat ha nem vetik is, kikél. Ravailac, Louvel*  (* a jelen időre való tekintetből) stb. ha soha komédiát nem látnának, mégis megtennék fertelmes munkájokat. A példa igen szegény ösztön, ha az önszeretet és a magamegtorlás zabolázzák az embert. Avagy hát kevesebb volna a példa, ha egy tatár kán ölettetnék meg saját jobbágya által? Mikor Hamlet Angliában ledöfeti a megkoronázott koronatolvajt, akkor Forgács ne vághassa a megkoronázott hitszegettet (Kis Károly)? Mikor a német színeken egy sváb herceg, Johann von Schwaben* (* Johannes Parricida, sváb herceg, ki nagybátyját, Albert királyt ölte meg 1308-ban), megölheti eltartóztatott jussáért tulajdon vérét, koronás császárját, vagy Machbeth Angliában koronára való vágyakodásból Duncant halálos ágyba fekteti: akkor Magyarországban Béla ne kívánhassa fegyveres kézzel jussát első Andrástól, vagy Árbucz szinte machbethi nagyravágyásból Kun Lászlót el ne altathassa? Bánk és Felicián nem bosszulhatják az asszonyi becsületet és megtiportatott jussát az emberiségnek?  Egy Attila pedig szinte Hunnia királya aludva, éjjel, nyilvánságosan ölettetik meg a néző előtt, anélkül, hogy csak esze ágában is volna valakinek, hogy a világnak legnagyobb felsége öletteték meg. – Tiltsák a morálsértést - - ez minden gazt eltemet.”

Ezen értekezés egy jegyzetében pedig megtámadja a censurát, mert oly okból tiltotta el drámája előadását, mely inkább az aesthetika ítélőszéke elé való: „Bánk bánom nem engedődött meg az előadásra, hanem csak a nyomtatásra. Miért? Királyné-gyilkolás miatt? Vagy hogy hellyel-hellyel az érző ember keserűn felszólal? Nem! csak azért, mivel Bánk bán nagysága meghomályosítja a királyi bázét. Teszem már most (noha az inkább a recenzióra, mint a censurára tartoznék), hogy Bánk bán, kinek lépései alatt reng Magyarország, sokkal csekélyebb volna: nem a másik extrémbe* (* végletbe) esnék-e az ember és a censura, ha azt hengerítené elé, hogy egy hitvány jobbágy miképp döfhet egy koronás főbe? Holott így egy hatalmas, egy királyi Bánk nem mit jobbágy öl, hanem mit élet-halál ura hazájának és becsületének teszi meg, mint vetélkedő vetélkedőjén, a maga erőszakos áldozatját.”

Ez az értekezés volt katonának költői ügyekben utolsó szava.

VII. Befejezésül álljon itt néhány adat a dráma későbbi sorsáról s irodalmáról. Vahot Imre állítása szerint a dráma először 1826-ban került volna színpadra Pécsett, azután 1828-ban Kassán. Eső biztos adatunk 1834-ből van, midőn Kolozsvárott Egressy Gábor, a kiváló magyar tragikus színész választá jutalomjátékául. 1839-ben már az irodalom is melegebben foglalkozik vele és 1848-ig a fővárosi és vidéki színpadok legkedvencebb eredeti darabja lesz. A forradalom után betiltott s csak 1857-ben kerülhetett újra színpadra, de csak megcsonkítva. – Bánk bánról sok kisebb cikk jelent meg, de értékét, irodalmi fontosságát Gyulai Pál elemezte először behatóan „Katona József és Bánk bánja” című akadémiai székfoglalójában (1860). Ezen értekezésből támadt később hason című könyve (Budapest, 1883), mely a költő életrajzát, költői fejlődését is magába öleli. ezen munka szolgált fő forrásul a jelen kiadásnak is. – Gyulai értekezésével (Budapesti Szemle XI. kötet) egyidejű, de csak később látott napvilágot Arany: „Bánk bán tanulmányok” című dolgozata. (Arany János Prózai dolgozatai 1869.) – „Bánk bánról a német költészetben” tanulmányt írt Heinrich Gusztáv (Budapest, 1878); „egy angol Bánk bánról” pedig Csíky Gergely (Kisfaludy-társaság évlapjai XV. kötet.) „Katona József összes műveit” Abafi Lajos adta ki (Budapest, 1880). „Bánk bánt” Dux Adolf németre is lefordította (Lipcse, 1856). 1866-ban Miletz János adott ki egy művet Katonáról: „Katona József családja, élete és ismeretlen munkái” címen.

Forrás: Katona József Bánk bánja. Magyarázta Péterfy Jenő. Bp., Első kiadás éve 1821.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése