(Emlékül Paulinának)
I.
Még nem is ismerlek
Még nem is láttalak,
és máris szeretlek
És máris áldalak; -
Szeretlek lelkemnek
Egész erejével,
Szeretlek szerelmem
Égi ihletével…
Szeretlek mindenütt
Ahol csak létezel,
Lelkem gondolata
Csak hozzád téved el.
Szeretem szívedet
Szeretem lelkedet,
Szeretem örömöd
S virágos kedvedet.
Szeretem bánatod
S enyhítő könnyeit,
Szeretem keblednek
Kínos gyötrelmeit…
Szeretlek úgy, miként
Jobban már nem lehet,
Oly forrón, úgy, ahogy
Csak a költő szeret.
Nem virrad rám egy nap
Hol rád nem gondolok,-
Tettben, gondolatban
Mindig nálad vagyok.
Boldogságot teremt
Nálam a képzelet,
Amely enyémnek mond
Örökké tégedet, -
És én ezt előre
Már úgy elképzelem
Egy boldog jövőnek
Ragyogó képében.
II.
Jöjj ide… jöjj ide… öleld át keblemet,
Lángoló ajkaddal csókold meg ajkamat;
Nemes jó lelkeddel érintsd meg lelkemet,
Azután nem bánom, ha keblem megszakad…
Azután nem bánom, ha szívem megreped –
Csak egyszer ölelj meg angyalom engemet!...
Csak egyszer add ide puha kis kezedet,
Édes szerelemmel hadd tegyem szívemre;
És amidőn reá leheltem lelkemet,
Hadd tekintsek szépen ragyogó szemedbe,
Mely mint a tiszta ég, felém úgy mosolyog –
Amelyben számomra boldogság s üdv ragyog.
III.
Gyönyörű álmom volt: felőled álmodtam,
Rózsák közt láttalak;
Milyennek képzelém olyannak találtam
Mosolygó arcodat.
Bűbájos szemeid ragyogó tükrében
Megláttam lelkedet, -
Piruló arcodnak szép vonásaiban
Dobogó szívedet.
Valamennyi virág előtted meghajolt
Bájidnak engede,
A madárdal között megható volt a hold
S az ég megkönnyeze.
Megkönnyezé talán örömkönnyűivel
Kedves lány létedet, -
Megkönnyezé talán a harmat csöppivel
Forró szerelmemet.
Sokáig néztelek, sokáig vártalak,
Míg végre eljövél;
A tájra hol valék, ahol fű, fa, virág
Szerelemről beszél.
Ahol a fatetőn szerelmesen susog
A szelíd görlepár, -
Ahol e dúlt kebel annyi küzdés után
Új boldogságra vár.
Eljövél… eljövél… szemeim láttanak,
Szívem megérezett;
Lelked hő keblemen sírta ki könnyeit –
Az örömkönnyeket.
De én fölébredék, - újra a fájdalom
Tépte meg keblemet, -
Oh mert ez üdv tudom, e kerek ég alatt
Az enyém nem lehet! –
IV.
Ha majd látsz egy madár-szívet
Szerelmében megrepedni, -
Tudd meg: úgy fog teéretted
Az én szívem megrepedni.
Ha majd látsz nyíló virágot
Az útfélen elhervadni, -
Tudd meg: úgy fog teéretted
Az én szívem elfonnyadni.
És ha megállsz egy sír előtt,
Amelyen nincsen koszorú, -
Amely puszta s virágtalan,
Elhagyatott és szomorú:
Hullass egy-két könnyet rája…
Én nyugszom ott elfeledve,
A világtól elhagyatva,
Sötét föld alá temetve.
Forrás: Szines könyv. Díszemlény. Számos magyar írónő s író
közreműködésével szerkesztve és a magyar
írói segélyegylet alaptőkéje gyarapítására kiadta Khern Ede. Ajánlva mélt. gróf
Miczky-Tarnóczy Malvina úrhölgynek. Malvina, a költőnő arcképével. Brassó,
1861.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése