Csordultig áll a telt pohár
Somlyó arany nedével,
Csordultig telve szivem is
Kedvemnek érzetével;
Kelyhem- s szivemnek fenekét
Ma még mindenki lássa –
Az áldomás, mit ma iszom,
DEÁK-nak áldomása.
Midőn pohárt tölt a magyar,
Előbb azt föl nem önti,
Míg égre nem fohászkodik,
Vagy társra nem köszönti:
S igy a magyar, ha bort iszik,
Nagyot, dicsőt emlithet:
Az áldomás megszenteli
Hő ajkin a beszédet.
Hiún tehát nem játszom én
Deák dicső nevével,
Midőn együvé füzöm azt
E bor nemes gyöngyével:
A gyöngyfüzért mint áldomást
Tölt poharamra ejtem:
S hogy érte ittam veletek –
Halálig nem felejtem.
Fel, fel tehát, mint a patak
Somlyó aranyja folyjon!
Minden pohár, minden kebel
Fenékig felbuzogjon!
Mert mint a földnek feneke
A legjobb érczet rejti,
Tengerbe istennek keze
A legszebb gyöngyöt ejti.
Miként a szivnek rejtekén
Az érező kebelnek,
A sziv leghőbb érzései
Látatlanul teremnek;
Ugy a pohárnak fenekén
Utolsó csepp borában
- Ki nem hiszi, kisértse meg –
A legnemesb ital van!
De ezt a cseppet azután
- Hogy senki ne felejtse! –
Mindenki a ki itt vagyon
DEÁK-unkra köszöntse!
Ugy légyen a vér benne vér,
Igaz, való magyar vér:
Mint oharát kiissza ma
Az ország Deákjáér’!
Forrás: Deák-album – Emlékkönyv – Franklin-Társulat Magyar
Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Budapest, 1876.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése