A zokogás már csendre vált,
Az ég vette át im a gyászt,
A könyet a deres füvek,
S a téli szél a bús fohászt.
Sötét éjben fehérlenek
A tört szivek emlékei:
A bánatos márványkövek,
S készülnek Őt köszönteni.
Mert im’ a szellemóra üt
S a sírok mind meginganak!
Nyilnak a kripták ajtai
S élővé lesz sok holt alak.
A levegő megfényesül,
S dicsőitő dalt zengenek,
Kiknek szivök rég porladoz:
A sírból kikelt szellemek.
A szellemek kara:
Szent városunkban üdvözölve
Legyen köztünk a nagy, dicső!
Fáklyája bár ketté van törve,
Nem oltja azt ki az idő;
Lángjának örök fénye mellett
Csillagot bír már nemzete.
Ki köztünk foglalál ma helyet!
Légy itt is üdvözölve, Te!
Batthyány Lajos szelleme:
Az eszme, melyért omlott vérem,
Diadalt nyert nagy életében!
Miért küzdöttem és elestem,
Kivívta Ő a pályabért;
Immár nyugalmam visszatért:
Síromban is lehet pihennem.
Koszorumnak véres rózsája
Ragyogjon az ő homlokára!
Vörösmarty szelleme:
Szivedből vettem én a hangot:
„Hazádnak rendületlenül!”
De nincs is szív, mely át nem érzi
S e dalon lángra nem hevül;
Babéromnak, mely hervadhatlan,
Egy részét kell, hogy neked adjam.
Vedd hát énemnek jobb fele –
Ez barátságom szent jele!
Szalay László szelleme:
Nagy századoknak magvát láttam
Lelkedből kelni ki,
Melynek virágát a történet
Gyümölccsé érleli.
Oh, mért nincs tollam, hogy megirjam
Dicső történeted,
Mely élni fog, örökre élni
Minden idők felett!
Toldy Ferencz szelleme:
A jövőbe jelölvén
utat,
Neved nem fog
ismerni multat.
Ki ugy élt, mint
Te: mindig él a’
S neve örökre
fényes példa:
A szó, az irás és a
tett
Lelkesül emléked
felett!
Lendvay Márton szelleme:
A világot jelentő
deszkán
Az igazságot
keresém,
S vélve, hogy itt,
vagy amott lesz tán:
Saját énem
elfeledém.
Te megtaláltad ott,
hol nehezebb.
Szellem-testvér egy
Aristid Veled!
Hegedüsné szelleme:
A nép legédesebb
dalában
Oh, mennyi igaz,
tiszta láng van!
Szivednek minden
dobbanása:
Egy dal lehet a nép
ajkára.
Gyermekek szellemkara:
Ki életedben ugy
szerettél,
Most, hogy ide
közénk bejöttél:
Üdvözletünk fogadd,
fogadd!
Majd sírunk
virágillatával
Lelkünk hozzád
mulatni járdal:
Ez mit lényünk a
bölcsnek ad.
A szellemek kara:
Szent városunkban
üdvözölve
Legyen köztünk a
nagy, dicső!
Fáklyája bár ketté
van törve,
Nem oltja azt ki az
idő:
Lángjának örök
fénye mellett
Egy csillagot nyert
nemzete.
Ki köztünk foglalál
ma helyet:
Üdvözlégy Nagyság
szelleme!
*
És a mint zeng a
szellemek
Magasztos üdvözlő
dala,
Közöttük zordan
megjelen
A halál sötét
angyala:
„Egy óra!” szól, s
a sírkövek
Inogni kezdnek
szerteszét,
S a bezárult sírok
felett
Nem hallani csak az
éj neszét.
S az éj sötét, csillagtalan.
A világ egy nagy
temető:
Az égnek mély
borulata
Élők fölött is
szemfedő.
Az álom, miként a
halál,
Befogja szemünk
csöndesen,
S megjelenik a látomány
Lelkünk előtt bús
éjfelen.
Forrás: Deák-album
– Emlékkönyv – Franklin-Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda
Budapest, 1876.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése