Holdas úton, hűs őszi
este
Kocsink zaja velünk
morajlik.
Most az ég is közelebb
hajlik
S nagy betelést ígér a
messze.
Köpenyem is szűkebbre
húzom,
Kondulóbb mostan minden
emlék.
Mintha nagyon messzire
mennék…
Patkó csattog a köves
úton.
Szívem megállt, vagy
néha dobban,
Valaki utánunk iramlik.
Kér, fenyeget, panasza hallik
A tompa
kerék-robajokban.
Szállunk… de ő mind
közelebb jön,
Jaj, már elér!... s az
őszi éjben
Ketten ülünk már az
ülésen:
Én, a Halál… s megyünk
örökkön.
Forrás: Napkelet 1. köt. (1923.)
4. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése