Temesvári István: Históriás ének a kenyérmezői diadalról (1569.)

Hogy irnának ezer négyszáz és nyolczvanban

Az Úr Jézus Krisztus születése után

Jó Báthori István az Erdélyországban

Vajda vala akkor oly nagy jámborságban.

Ugyan azon üdő folyásában vala

Vitéz Kinizsi Pál az Vég-Temesvárba,

Király után vala ott az ispánságban

Hire vala neki nagy-sok tartományban.

Ezen esztendőben Szenderő várában

Számtalan sok török gyűlni kezdett vala,

De ez gyűlésének oka hogy mi volna:

Sem magyar sem egyébféle nem tudja vala.

Nyughatatlan király ez hirnek hallásán,

Jó Báthori Istvánt a Kinizsi Pállal

Inti és oktatja sok követek által:

Hogy készen lönnének minden bátorságban.

Mert a török – ugymond – nagy-sok néppel vagyon

Rövid idő mulván jó Magyarországon

Dúlást, rablást akar tenni városinkon

Kinek tü ellene álljatok jó móddal!

Gyakor helyen nektek ő közettek legyen

Egy kém haza jöjjen, másik ottan menjen,

Kik meglássák török szándékát: mi legyen?

Hogy álnokságtól a nép ne röttegjen!...

Az két jeles urak a király beszédét

Mihelyen meghallák az ő izenését:

Mindenfelé ottan küldének kémeket

Kik megkémlenéljek jól a törököket.

Mindketten az urak nagy szép seregeket

Kezdenek azonban gyűjteni sok népet,

Kikkel az rablástól ő birodalmokat

Megtarthatnák épen a szegény községet.

Ime azonközben kémek megjutának

Az Erdélyországban Báthori Istvánnak,

Es Vég-Temesvárban jó Kinizsi Pálnak

Megbeszéllék török szándéka mi volna…

Most – ugymond – Alibég ékes seregével

Által kezdett kelni Dunán ő népével,

Az Erdélyországnak nagy veszedelmére,

Hatvanezer néppel-indult sietséggel!

Ez hír már mindkét úr tudtára vala,

Jó Báthori István az Erdélyországban

Oly nagy sietséggel ő tartományában

Zsoldot kiáltata az Erdélyországban.

A kéncses Erdélynek ő tartományában

Székel, magyar, szász, és oláh lakik abba,

Kikből nagy szép hadat jó Báthori István

A törökek ellen nagy-hamar támaszta.

Ime azonközben tevék neki hirré,

Az ő birtokára hogy Alibég jönne,

Oly szagyszámu néppel, Erdélyre sietve –

Ingyen – majd Erdélynek határára érne.

Azért gyorsasággal, és nagy-bátor szüvel

Török eleibe vajda ő népével

Indula táborból, mégyen sietséggel:

Mert hallja, hogy török jőne sebességgel.

Azonközben pedig az Vég-Temesvárnak

Az ő ispánjának: jó Kinizsi Pálnak

Izene Báthori mint jó szomszédjának:

Oltalmára jőne az Erdélyországnak!

„Siess – ugymond – kérlek, mint jó szomszédomat,

Szomorú rabságtól én birodalmamat

Oltalmazzuk (hüven) mű tartományunkat,

Földre mind levágjuk itt a pogánokat!

Én innét népemmel, oly nagy sebességgel

Eleikbe megyek én minden örömmel;

Kérlek, te is indulj utánnok népeddel;

Közbe vegyük őket a mü seregünkkel.

Vitéz Kinizsi Pál hogy e dolgot érte:

Az ő szép seregét ottan elkészítté;

Ezt Alibég ingyen eszébe sem vövé,

Hátul hogy ellenség volna, azt nem véle.

Röttenetességgel a szép várasokat

Dulják és égetik mind a szép falukat,

Nagy-bizvást rabolják a bennevalókat:

Mert nem látnak sehol ellenek állókat:

Gyula-Fejérvárig mind felgyargalának,

Mindent eldulának és elpusztítának,

Nagy-sok nyereséggel hogy megrakodának

Legottan nagy-bízvást visszafordulának.

Jó Báthori István az ő seregével

Hátol ő utánok mégyen merészséggel,

De nem akar élni vakmerőséggel,

Azért Kinizsi Pált várja ő népével.

Azonközben török egy falura ére

Mely a mező közepén áll: Kenyérre,

Melytől neveztetik Kenyérmezőnek –

Ott lőn szállások mind a törökeknek.

Itt megérté török, hogy Báthori volna

Igen szép sereggel csak közel hallgatna

Egy szép váraskában, kinek neve vala

Szász-Sebes; hozzájok két mélföldnyi volna.

Azért ezt végezte Alibég urakkal:

Hogy el ne menjenek mindjárást prédával,

Hanem ők először Báthori Istvánnal

Megvínának szömbe ott a magyarokkal.

Ugyanezen dolgot jó Báthori István

Megértötte vala az ő kémnek által;

Azért mind a két fél ott közakarattal

Reggel a mezőre szállának nagy haddal.

A mezőn egymástól nem távoly ülének,

Három óráiglan táborokban lőnek,

Ott egymás seregét elnőzék szemlélék,

Az ő seregeket szépen elrendelék.

Seregekben vajda rendelvén ő népét

Mindennek meghagyja, hogy az Isten nevét

Terden állván minden kérné segitségét:

Hogy a pogán-kézből mentené ki népét!

Ottan vajda népét elöve szólítá,

Kiknek nagy felszóval ilyenmódon szóla:

„Szerette vitézim, készüljeket hozzá –

És nagy bátorsággal menjünk pogánokra.

Mü nem másért vivunk, hanem mümangukért,

A mü jószágunknak megmaradásáért:

Édes gyermekünkért, és feleségünkért,

Atyjánkfiainkért, és mümarháinkért.

Im látjátok az nép mely igen kövélyen

A mü jószágunkkal megrakodva mégyen,

Számtalan sok népet az rabságra viszen –

Nagy kegyetlenséget nemzetönken teszen.

Nemcsak külső népek az ő jószágokkal

Vitetnek (el) tőllek minden marhájokkal:

De a mü gyermekink ő édes anyjokkal

Rabságra vitetnek minden marháinkkal.

Szüzek, szép leányok, szép kisded gyermekek,

Vélek egyetemben szép tisztes szömélyek;

Kiket ha engedünk, békével elvisznek

Nagy keserűségben mindhalálig élnek.

Mi atyánkfiait a pogán törökek

Nem halálra viszik, bizonynyal higyjétek,

Mert talán könyebben azt elszenvedhetnék –

De halálig való rabságra vitetnek.

De hogy az ne legyen: készüljetek hozzá!

Ne hagyjuk ezeket élnie holnapra!...

Hanem a mü szablyánk konczról konczra hányja,

Még ma ez mezőben mind fogytig levágja.

Nagy-bűtor szüvetek lám tünektek vagyon,

A mellett erőtek győzhetetlen vagyon;

Bizzatok Krisztusban! Minden fegyvert fogjon!

Az jelt mikor halja: ottan előálljon!

Csak egy óra mulva, bizonyal higyjétek

Amaz nagy Kinizsi Pállal az vitézek

Segítségre jőnek mellénk szép seregek:

Azért müellenünk nem állhatnak ezek.

Bizonnyal higyjétek, hogy én jelen leszek,

Minden ügyetekben hogy én jelen leszek,

Vagy ez nap veletek győzedelmet veszek;

Avvagy az Krisztusnak vendége én leszek.

Hogy e beszédet az vajda elvégezte:

Az egész nép őtet, hogy jelt adna kérte

Minden vitéz úrnak hívségét jelenté,

Az vajda beszédét az sereg dicséré.

Azért gyorsasággal az vajda ő népét,

Elrendelé szépen és bölcsen seregét:

Négy fel választá ott ő minden népét,

Hogy könnyebben megtolhatná ellenségét.

… Imár hogy mind a két fél elkészült volna:

Egyberohanának nagy sivalkodással;

Dobok és trombiták zengnek ropogással

Nagy-erősen víni kezdének egymással.

Harczon mindkét félben sokan elhullának,

Törökök szászokban sokan levágának,

És az oláhokban sokan meghalának –

Mind vérré vált vala vize a Marosnak!

A fegyveres népet vajda azonközben

A mely önmagánál vala a középben:

Ám előbb indíta török eleibe…

Itt halld meg, mely dolog lőn egy történetbe!

Fegyveres nép előtt a vajda áll vala

Rohanni törökre egyszersmind akara:

Ő jó lovát ott megsarkantyuzva –

Lovastól egyszersmind földre esett vala.

Mihelyt a vitézek ezt eszekben vévék:

Pokol-szerencsének jelének itélék;

Hogy visszatérnének – vajdát arra intik,

Avvagy hogy az hegyre felfutnának, kérék.

Báthori felkelvén nekiek felele:

„Gonosz szerencsének ezt senki ne vélje!

Mert ki hadakozik Istennek nevében:

Semmi gonoszszára nem lehet éltében.

A dolgon vitézek meg ne röttenjetek!

Az Isten müvelünk lészen, meghigyétek;

Mostan bátor szüvel engem kövessetek –

A mit tü éntőlem láttok, azt tegyétek!”

Miglen ezt mondá, oly nagy sietséggel

Rohana törökre; ottan mereszséggel

Bátorítá népét, hogy az ellenséggel

Erőssen vinának véle törökekkel.

Az ő rohanását törökek serege,

El nem szenvedheté Alibégnek népe;

De nagy gyorsasággal ottan visszatére –

Az bégnek hirével hogy ez dolog löne.

Bég négy szép sereget egyszersmind intitta,

Kivel vajda népét földre lerontaná;

Derék diadaltól az hadnak két szárnya

Ám ottan megszünék, had középre szálla.

Az egész sokaság mind középre futa,

Röttenetességgel egymással ott viva;

Hat sebekkel akkor István vajda

Lovával egyemben megsebhetett vala.

Itt az magyarokat török közben fogá:

Azért az viadal itt igen nagy vala,

Pogán törökekben számtalan meghala, -

Kiknek az ő helyekbe meg más sereg álla.

Azonközben pedig, hogy itt harczolnának,

És mind a két félben sokan elhullanának

Nagy – sok jó vitézek a Kinizsi Pállal

Vég-Temesvár felől jőnek gyorsasággal.

Az jó Kinizsi Pál nagy – szép seregekkel

Erdélybe beére alföldi hősekkel;

Mihelyen meglátá hogy az ellenséggel

Jó Báthori István vina merészséggel.

Jézust kiáltata, - törökre indula

Oly nagy sebességgel reájok rohana,

Hátol törökeket kegyetlenül vágja,

Számtalan töröket gyorsan lehullata.

Török önmagában már elhitte vala

Hogy a magyarokat ő ott mind levágja,

És az győzedelem önálla maradna:

De mihelyen hátol Kinizsi Pált láta.

Ali vég azonnal ott megröttent vala –

Mert jó vitézségét Pálnak tudja vala;

Ottan törökeknek serege megbomla,

És az ő sok számok küssebbedig vala.

A Kinizsi Pál vala itt szintén ollyan

Mint rivó, orditó, kegyetlen oroszlán;

Valahová téröl: hátat ád a pogán –

Két élestör vala neki az oldalán.

Vajda környül töröket leverte,

Az néppel vajdát haláltól megmenté,

Nagy-szép intésekkel népet erősité –

Arczról törökökre megtérité.

Veszedelmeket török hogy kétfelől érté:

Ottan ő seregét az hegyre térité,

Hogy megmaradhatna hegyen, ő azt vélé –

És a prédás tábort ottan elfelejté.

Futnak nagy erőssen törökek az hegyre,

utánok magyarok, vágják őket földre;

Vitéz magyaroknak az Isten térite

Ékes diadalmat, gazdag nyereséggel…

Mind egész nap őket erősen kergeték,

Hegyen, völgyen, erdőn, sikon igen ölék,

Mindenféle pogánt ők el-kiszéleszték –

Ekképpen magyarok pogánt ott megverték.

Ottan az Alibég onnét elszágolda,

Haláltól, fogságtól ő meszabadula,

Törökországban ő maga bészágulda,

De minden ereje Erdélyben marada.

Mihelt törökeket magyarok levágák:

Ottan jó lovakat táborra forditák,

A török táborát azontól eldullák,

Kazdag nyereséggel ott megrakodának.

Mindjárt az foglyokat ott ők elódozák,

Nagy rabságtól őket is megszabaditák,

Kikkel egyetemben Istennek nagy hálát

Adának vitézek, egymásnak vigadnak,

Azután mindnyájan vitézek gyülének,

Az harcznak helyére ottan ők menének:

Urak vitézekkel igen örülnének,

Elvégezték, hogy ott vacsorát önnének.

Örömökben hősek isznak az jó borban,

Nagy-szép énekeket ő lakodalmokban

Mondnak és beszélik: eleink az hadban

Miként ellenséggel vittak viadalban.

Hősek, jobban-jobba az jó borban innia

Kezdének fegyverben szép tánczokat járni,

Egyszersmind hangosan igen kiáltani

Kezdék ott a méhsert szépen betölteni.

Vitéz Kinizsi Pált az hősek ott kérék,

Hogy ő is tánczolna urakkal, őt inték,

Megfogadá vitéz uraknak kérését –

Ottan ő elöttek Kinizsi felugrék.

Egy nagy török testet azontul ragada,

Az ő fogaival földről felharapá.

Vitéz kezeivel csak hozzá sem nyula –

Avval egy szép tánczot urak előtt jára.

Kik ez dolgot láták: erősen csodálák

Erős Herculeshez Kinizsit hasonllák,

Némelyek Sámsonhoz hasonlónak mondák,

Dicsérék vitézek látván az ő dolgát.

Örömökben hősek az egész étczaka

Csak egy mákszömnyét is nem aludtak vala;

Reggel seregével két úr indult vala, -

Gyulafejérvárban vigan mentek vala.

- Jó Báthori István és az Kinizsi Pál

Ekképen vivának meg a pogánokkal

Bőv kenyérmezején az Erdélyországban,

Az böjtelő hónak tizenöted napján.

Ezek után vajda egy szép kápolnácskát

Ütközetnek helyén csináltatott vala,

Önnen-költségével épüttetett vala:

Kit emlékezötre ő utána hagya.

Budában királynak ez hogy hirével lőn:

Nagy dicséreteket király Istennek tőn –

Hogy ki diadalmat pogán törökeken

Gyakran magyaroknak ad ellenségeken.

Támasszon az Isten most is oly urakat

Kik által megrontsa mind a pogánokat,

És megszabaditsa a benne bizokat –

Kezünkbe megadja a mü országunkat!

- Ezeket versekben a ki berendelte

Temesvári István deák az ő neve,

Hogy Telegden laknél scholamesterségben

Ezerötszáz hatvankilencz esztendőben.

Forrás:  A régi magyar költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 80-88. old. – Bp., 1903.