Idővel paloták, házak, erős várak, városok elromolnak,
Nagy erő, vastagság, sok kincs, nagy gazdagság idővel mind
elmulnak,
Tavaszi szép rózsák, liliom, violák, idővel mind elhullnak.
Királyi méltóság, tisztesség, nagy jószág idővel mind
elvesznek,
Nagy kövek hamuvá s hamu kősziklává nagy idővel lehetnek,
Jó hírnév, dicsőség, angyali nagy szépség idővel porrá
lesznek.
Még az föld is elagg, hegyek fogyatkoznak, idővel tenger
apad,
Az ég is béborúl, fényes nap setétül, mindennek vége szakad,
Márvánkőbe metszett írás kopik, veszhet, egy heliben más
támad.
Meglágyúl keménység, megszűnik irigység, jóra fordúl
gyűlölség,
Istentül mindenben adatott idővel változás, bizonyos vég,
Csak én szerelmemnek, mint pokol tüzének nincs vége, mert
égten ég.
Véghetetlen voltát, semmi változását szerelmemnek hogy
látnám,
Kiben Júliátul, mint Lázár ujjátul könnyebbségemet várnám,
Ezeket úgy írám és az többi után Júliának ajánlám.
Forrás: A régi magyar
költészet remekei – A legrégibb időktől Kisfaludy Károlyig 78. old. – Bp.,
1903.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése