Mai
orosz írónő, Lidija Scjfulina regénye a háború előtti és alatti orosz faluról a
bolsevizmus diadaláig. Szépítgetés, hatáskeresés nélküli tárgyilagos írás,
mégis mindenkit leköt, a földmunkástól kezdve a kifinomultabb ízlésű városi
olvasóig. A földimádó paraszt festésében Zolára emlékeztet, de még
leegyszerűsítettebb lelki életet ad. E könyv meséjét két főalakjával vázoljuk.
Az
első lapokon a falu bölcsével, Szavelijevel ismerkedünk meg, aki a szélsőséges,
úgyszólván vallástalan vallásosság zavaros vizein hánykolódik. Jóslatai,
amelyek az elkövetkezendő háborúra és annak időtartamára vonatkoznak,
beteljesülnek. Így válik a falu szent bölcsévé, tanácsadójává, bár előbb a nép
bolondnak tartotta. A sok bölcselkedés nem a paraszt kenyere és végül is
megittasítja a buja tavaszi föld lehelete. Hívja a munka,d e ő mégis
tetszetősebbnek találja az örök boldogságot. Haláláért áhítozik. Egy égi
látomás meg is ígéri a közeli kimúlást. Remeteségéből hazatér a faluba és
bejelentve halálhírét, összehívja a népet. Az udvar közepére tett koporsóba
fekszik, gyertyát gyújtanak a fejénél és a pap is megérkezik. De a halál nem
akar jönni. A nap már messze túlhaladt a delelőn és a nép gúnyolódva
széledezik.
A
következő kis részlet megérdemli, hogy eredeti fordításban adjuk:
„Felesége,
a gyászruhás öregasszony odahajol a forgolódó Szavelijehez.
-
Hé, bátyuska, te hogy érzed, halsz-é má, vagy nem? Úgy látszik, nemigen lész belüled
énekés-halott. A nép már kifáradt. Mit hisző, gyün-é má vagy soká még?...
Szávelije
rámeredt az öregasszonyra. Nem felelt, csak dühösen rándított a szemöldökén. A
falu papja, az alacsony és őszülő Jegor félbehagyja a bánatos hangú halotti
éneket. Egész testével odafordul Szavelijehez, ránéz és együttérzően
tanácsolgat:
-
Te pedig erősebben hunyd be a szemeidet, ezekre az élőkre itt ne hederíts. Jó
sokáig tartsd vissza a gondolataidat és lélegzetedet, ne bocsásd ki. A fogaidat
meg szorítsd össze, szorítsd a fogaidat!”
De
e meghalás nem sikerül. Így válik nevetségessé és így esik ki a nép kegyeiből
Szávelije.
Megdühödik
az égre, elrettentő példává akar lenni. Végül a bolsevizmus eszméit megismerve,
egy mérnököt, leüt, mire kivégzik.
De
nem hiába nő írta ezt a könyvet, regénye törzséül nőt választ. Virineját, a
dacos, de igazságkereső csodaszép falusi leányt. Új és eddig kellően föl nem
dolgozott embertípust kapunk benne, a szabadgondolkodású nőt, kiben a
forradalmár az utcalánnyal és anyával
megrázó egésszé egyedül.
Eleinte
a városban szolgált és cselédsorsban utálta meg az „urakat”, kik nem a
munkáját, de őt magát akarták. A háború alatt visszatér falujába, és mert a
férfiaknak felszökött az áruk, egy nyomorékkal él együtt, kit szán, de megvet.
Maja
megismerkedik egy tetszetős fiatal mérnökkel, aki igaz szerelemre gyúl iránta.
Mi,
az olvasók önkéntelenül együtt érzünk a becsületes gondolkodású mérnökkel, de
Virinciát elvei vezetik. Ismeri a háború-kerülőket, vasútépítőket, szállítókat
és a ravaszsággal otthon maradt „alkalmatlanokat”. Tudja, hogy ezek mételyezik
meg a falusi lányok testét és lelkét.
Egy
módszert ismer velük szemben: kiszipolyozni zsebükből a pénzt, de ha alattomban
szerelmet kérnek, szemükbe vágni mindenki előtt mocskosságukat.
Eleinte
ezt a módszert alkalmazza a mérnökkel szemben is, de egy forró tavaszi délután
a vér szavának engedve mégis szerelmes csókban forrnak egybe.
Ezt
a jelenetet látta az az akkor már úrgyűlölő Szávielije, aki azután Virineja
nyomorék párjától föluszítva, egy este agyonüti a mérnököt.
Virinejának
fáj a gyilkosság, e most már következetes akar maradni. Csak néha kínozza az
emlékezés. Inni kezd, de a végső elzülléstől megmenti egy hazatért katona, ki
feleségül veszi. A férfi később fontos szervévé válik a bolseviki propagandának
és Virineja kitűnő segítőtársnak bizonyul. Az ezután következő időkben egy
gyűlés alkalmával ismerjük meg az orosz nép viszonyát Miklós cárhoz. Őt okozzák
a háborúért: „Mit veszi a Bátyuska mások baját a nyakába, amikor a magáét se
tudja viselni”. A nép nem nacionalista, sem soviniszta, de önző. Belgium
érdekeit nem teszi magáévá.
A
lázítók között Virineja is aktív szerepet játszik. Lelkesült vörös
forradalmárrá válik. Később teherbe esik, de nem szűnik meg uszítani.
Jön
a szavazás és még a vagyonos asszonyokat is (férjük tudta nélkül) rábírja arra,
hogy az ötödik, a bolseviki ládába dobják a szavazócéduláikat. Megmagyarázza
nekik, hogy ekkor vége lesz a háborúnak, hazajön a fiuk.
A
szavazáson a vörösek győznek. A cárt lemondatják s most ádáz harcok dúlnak az
ország két pártja között. Virineja férje, kivel már egészen összemelegedtek,
kénytelen megszökni egy időre. Virineja már szülés előtt áll, de még él benne a
lázító. Ellenállásra hívja fel a falu népét. A paraszt tétovázó, nem szívesen
küzd a bizonytalan győzelemért. De végül mégis fölfegyverkeznek.
Múlnak
a napok és megszületik a gyerek. Virineja régi vágya teljesedik be ezzel. Ez
volt a vágya még a nyomorék, tehetetlen társa mellett is, aki börtönben
pusztult el. De a boldogság nem tart sokáig. Fehér csapatok jönnek és
Virinejának alig marad ideje a menekülésre. Amikor a katonák betörnek a házba,
ott csak egy csecsemőt találnak. Ott maradnak bevárni a népuszító bolseviki
vezér Virineját.
Mint
egy farkasanya, úgy lopódzik vissza Virineja az éjszaka leple alatt. Meg akarja
szoptatni gyermekét, de a lesben állók rávetik magukat. A küzdelemben veszti el
életét, mielőtt megláthatta volna eszméinek diadalát.
*
A
könyv a NOLIT (röv. új irodalom) kiadásában jelent meg szláv nyelven. Tartalmát
azért ismertettük, mert egyenlőre nincs kilátás, hogy magyarul olvashassuk ezt a
lázas, de életből szakított regényt.
Kovás
Sztrikó Zoltán
Forrás: Híd, I. évf. 1934. 2 sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése