Vijjogó szélhegedűk fütyülnek,
röpködő aranyozott porszemek,
lihegnek az aeter hullámaiban,
tépett felhőkből vakító tűzcsóva
bukik a láthatás humuszába.
Reszkető bújócskázó habgyöngyök
úszkálnak a fodros tó peremén
rebbenő nympha virágok szirmán,
szeppent ijedtséggel kandikálnak
a meglapult kuruttyoló vízibékák.
Gőzölgő poros Föld kérges szája
az erő nedvét mohón kortyolja;
egy kis padon széltől kócozott
diákleány ajka csókját szüli –
párja lázas szenvedéllyel szürcsöli.
S a szürkület ólmos világában
egy virágzó jázminbokron megindult
s levelén lassacskán gurult,
legurult, permetezve szétpattant
egy megmaradt csillogó esőcsepp.
Forrás: Híd, I. évf.
1934. 4. sz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése