E. Leino (1878-1926): A szellőcsókra…

A szellőcsókra szűzként

A nyárfalom megrezzen.

Az érzelem fuvalmán

Rezdül a húr szívemben.

Tűzcsillagok rajától

Ragyog az őszi mennyég.

Pehelyrajokban álmok

szövik be lelkem mennyét.

Fakérget forgatagban

örökre elnyel örvény –

Világnak árja forgat,

S rám sújt a síri törvény.

(Pécs)

Finnből fordította: Somkuti

Forrás: Széphalom, (2). p. 190. (1928)

Csengery Jáno (1856-1945): Búcsú a Quarnerótól

A gőzös indul s visszavisz hazánkba,

Mint anyaölbe gyermek, sietek,

Csak elbúcsúzom: azur tenger árja,

Régi szerelmem, oh isten veled!

Nyugalmat adtál éltem naplementén,

enyhületet sok szenvedés között;

Mert mély s igaz vagy: Rajtad elmerengvén,

Szivembe méla béke költözött;

S hála kegyéért a Gondviselőnek,

hogy tégedet még látnom engedett

Derengő hajnalán egy szebb jövőnek,

Mely vissza hozza nékünk kék eged.

Marconnay Tibor: Fiatal költő

Élni szeretne, mint egy büszke másik, -

de nem kíváncsi mások életére.

Tüzes, mohó zavarban hadonászik

babonáit gyomlálva és letérve

Minden szokott utakról, levegőbe

Meredve oly elszántan, mintha tudna

arról egyetmást forradalmi, dőre

eszmélt mint ronbbantsa zárt kapukba.

Önmagához tapadva hadonászik,

De bizonytalan minden, s kell a másik,

És összemér. S ujjong, ha végül átlát

az élet dzsungelén egy pillanatra,

törtetve és ezerszer megcsalatva

lassan építve győzelmes Világát.

(Budapest)

Monostori Hugó: Új Miatyánk

Van Gogh: Imádkozó férfi

Védd meg Uram az élők igazát,

Többen vannak, s hazudnak a halottak,

Pusztul a szó, növekedik a csend,

Mi megfogytunk és ők megsokasodtak.

Nem hallgatunk – hallgasson a halál,

Nem békülünk – béküljön, aki hallgat,

Védd meg uram az élők igazát:

Örök erőt, ne örök nyugodalmat.

A föld az eljövendőké legyen,

Néped fáklyája nap, törvénye élet,

Szakíts termő sebet a földeken,

Élő forrást a szomjazók hitének.

Legyen örök a Te akaratod,

Világteremtő, éltető hatalmad,

Te űzted az egekre a napot,

Te adtál az életnek birodalmat.

Védd meg Uram az élők igazát,

Napfényt, erőt, szerelmet, boldogságot,

Tartsd meg nekünk Uram az életet,

Mert egy az élet – s az a Te országod.

(Budapest)

Monostori Hugó: A te hiteddel

Paczka Ferenc (1856-1925) festménye: Anya és fia

Én szép anyám, te gőgös, drága, büszke,

Áldott szíved, mely sorsomat foganta,

Forró, dacos; az ősz fáradt ezüstje

Nem lepte még, bár sose fogna rajta.

Hajad sötétje már ezüstbe hamvad,

Szemed mélyebbre hány pillád alatt,

Illan a vágy, az évek elrohannak,

A terhes élet – könnyű pillanat.

De szíved, mint alkonyi nap elárad,

Mikor leszáll a tenger – végtelenbe

És csupa fény, lázas, forró imádat:

És a szíved leáldoz a szívembe.

Hitem, amely benned fogantatott,

Szívem, amely hordozza sűrű lázad,

Virraszt, s virrad: hiteddel lázadok,

S hírrel téged hirdetlek a világnak.

Forrás az ajkam: lelkedből fakadt,

Áradja lángoló hited, dacod

Szívem dobogja forró vágyadat,

Mely bennem él, s benned fogantatott.