A Felföldön születtem én,
Szegény legény.
Késmárki szél zenélt nekem
a fenyvesfödte bérceken,
Fönt sas repült, lent sírt a Vág,
Ott tanultam az első imát.
Én volnék most ott – Istenem,
Vad idegen?
Ébren s álmodva odajár
Lelkem, az álmodó madár.
Ott más kapál s olt venyigét,
Mégis enyém: a föld s az Ég;
A hegyi szél hozzám oson,
Mint ős rokon
S ha zúgnak itt az éjtszakák,
Izen a fenyves és a Vág
S mint jó szüle: felém karol
Szülőfalum a hegy alól…
Ha visszamégy, meséld el otthon,
De úgy, hogy szívük megdobogjon:
A csonka törzs nem csonka egyben
A hitünk nagy,
egész töretlen.
A hitünket vidd el a szívedben,
Ha visszamégy…
Ez legyen az istenhozzád,
ez a mi dacos szent hitünk:
Hogy egy lesz még a
test s a rész,
S ezért itt minden harcrakész…
Ezt mondd el, ha visszamész…
Forrás: Gyakorlati
pedagógia 1-2. sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése