2019. máj. 16.

Varga Lajos: A tavaszhoz!



Tavasz! Te drága, régi jó barátom,
Lelkek kovásza: láng, fény és erő;
Jöjj, kacagjunk egy nagyot a Télen,
Áldott tarsolyod kincsét tárd elő.
Vágjunk neki a barna éjtszakának,
Gyulladjon ki újra a régi láng,
S szórjuk széjjel a kéklő ibolyákat,
Jácintot, nárciszt, tarka tulipánt.

A tulipán… tudod, az én virágom.
Ha nem tudnád, Tavasz: magyar vagyok!
Legmegcsúfoltabb a kerek világon,
Akit mindenki – te is -, elhagyott.
Értsd meg, Tavasz, telek zúgása rajtunk,
Seper, sodor a kósza fergeteg,
S mint tépett fa, már-már földre hajlunk,
Ez a bús, nagy tél lassan eltemet…

Tűzz tulipánt rőt, pörge kalapunkra,
Csókolj a földbe hangos életet!
Pacsirtaszóval nótázzon a munka,
Hajnalra ébredt magyar mezők felett.
Napod lángjától szökjön pírba arcunk
S feszüljön daccal tettre mind a kar.
Tavasz testvér, harcoljuk végig a harcunk
A Földért, „mely ápol s eltakar…”

Forrás: Gyakorlati pedagógia 1-2. sz.1939.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése