Jöttél szelíden a lankás Dunántúl
Kékes tájáról, hol dús a gerezd
S az őszi este végtelenbe tágul
S a lila égbe lendül sok kereszt.
Hoztál magaddal új dalt, mely az ősi
Örök verseknek őrzi zengzetét,
Új álmokat, melyek az égi, földi
Csodák köréből lengenek eléd.
S a magyar rónán új tornyok szökelltek
Merész magasba és egy
új seregnek
Élén jövőbe tartották, Vezér.
S ma egy világnak romján újra kelve
Te vagy megint új harcok tiszta lelke,
A lobogó, ki új egekbe ér!
(Szeged, 1928.)
Forrás: Széphalom, (2).
p. 415. (1928)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése