Mint
a közkatona deli hadnagyára,
Halón
is előlép suttogó ajkára,
Miként
menekültek vihartalan várra:
Úgy
nézek rád, földünk patyolat virága!
Voltál
mocsaraknak nagy levezetője,
Testi
gerjedelmek bátor rendezője,
Vagy
hegyre vágyó szív lelkes, hajtó hője –
Ragyogó
lelked már zászlónkra van szőve!
Vagy
a nagy lendítő, vagy a nagy állító,
Helyettünk
is sújtott szent villámhárító,
Mikor
hazánk volna hínáros szörny tó
Tükrén
nőtt szűzvirág, Istent vidámító.
Nagy
atyád földünkbe szúrta a keresztet:
Te
azt a szívedbe még mélyebben verted,
Tested
kívánságát keresztre szegezted:
Üdvöz
rézkígyó lett, ki sziszegve vesztett.
Éjes
éjtszakákon, ha letűnt már napja,
Botorkáló
század fényét tőle kapja:
Planéta-lelkének
pályán tartó napja,
Ifjan,
meddőn, holtan: mégis édesapja!
Szeretném,
szeretném járni az országot,
Táborba
hívni a magyar ifjúságot!
Héj,
magyar ifjúság! Nem érzed, nem látod!
Ihol
a vezéred, ihol a királyod!
Szeretném,
szeretném, véremmel szeretném
Ha
sok szív kigyúlna ezen a nagy eszmén,
Millió
ifjakkal zengvén azt zenghetném:
Ő
az út, a zászló, a tavasz, az eszmény!
Forrás: Gyakorlati pedagógia 10-12.
sz.1939.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése