Láttad már a rohanó, dagadó patakot,
melybe locsbolva fut bele a hóvíz?
Télapó halálos döfést kapott,
a Nap szúrta le s a réteken már szállong
a tavaszi jóíz.
A hegyekben már vidám turisták törtetnek,
- ott a legszebb az átöltöző világ –
fordulnak északnak, törnek délnek
és hurráznak, ha lábuk előtt kibukkan
kandin egy hóvirág.
Ne mondd, hogy ebben semmi szép szenzáció sincs
s hogy ez a természet örök kereke.
Ne mondd, hogy a zordon téli bilincs
széttörik magától, ha végigrobog a
tavaszi Nap-eke.
Nem! mert a te jöttödre gyúlt fel a természet,
érted s neked bókol most minden, kedves,
nézd csak, nézd, mert utad erre tévedt,
tapsolnak a fák s a madár nemsokára
már trillázva repdes.
Te győzted le a tél fullánkját, a kegyetlent,
a te lábaddal lép a tavaszi láz.
A völgyön jöttél? lám a völgybe lent
kisarjadt a fű s búzamagok vérében
már lüktet a kalász.
Csak várj, holnapra már, mint óriási csillár
végig kigyúl a megifjult horizont,
ujjongva köszönt majd fű, fa, madár,
mint a karom is, mely jöttöd örömétől
elittasulva vár…
(Újpest)
Forrás: Széphalom, (2).
p. 330. (1928)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése