2019. máj. 16.

Móra László: Virágot hoztunk




Megtépett országnak árva, apró népe,
Ím eljött a hősök lelke közelébe.
Magyar virágokból koszorút kötöttünk,
Dicsőség szobrához áldozáshoz jöttünk.
Emlékezni jöttünk tiszta imádsággal,
Bánatos fenyővel, harmatos virággal.

Virág illatába temettük a lelkünk:
Ez a mi hófehér imádságos kertünk,
Ez ami jövendőnk háromszínű bokra,
Ez a mi reményünk mindig él szobra,
Ez az áldozásunk hősök emlékére,
ez a mi szívünknek esküt-zúgó vére.

Virágok színében szívünk szava csendül,
Kis magyarok szíve áldást kér a mennybül,
A sírhantra áldást, a szívekbe lángot
S örökké vezérlő Magyar Miatyánkot,
Hogy tanuljunk s tudjunk ősi földért halni,
Szép hazánkért, ha kell, életet is adni.

Árvaság sírjánál felnézünk az égre,
Tűnő ezredévnek örök mécsesére,
S a névtelen hősök dicső lelke-fényét
Ott látjuk csillogni, mint Hazánk reményét…
Ó, névtelen hősök, vértanú-királyok,
Névtelen nevetek áldott legyen, áldott!

Forrás: Gyakorlati pedagógia 10-12. sz.1939.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése