„Oh anyaföld, tejjel-mézzel patakzó,
Mért illethet téged annyi zokszó,
Hogy gyermekidnek nem adsz kenyeret,
Magadtól őket inkább elvered?”

- Keblem áldástól és szeretettől áradt,
S ők egymást marták, mint az éhes állat,
Úgy fájt a testvérgyűlölet nekem…
Ez átokverte faj nem gyermekem!

„Anyai sziv nem válhat mostohává;
Te lágyitsd kérges szivüket puhává;
Hogy messze tünjék önzés, gyülölet,
Békitse őket össze hű öled!”

Forrás: Tanulók Lapja 2. évad 14. szám, 1895. ápr. 7.