Rudnyánszky Gyula (1858-1913): Az ifjusághoz

 
Oh, ifjuság, szívem virága,
Csodállak és szeretlek így:
Övez egy eszme glóriája,
Láztól csillognak szemeid;
Hevülsz, lobogsz, szent harsonává
Erősödik merész szavad,
S visszhangot millió kiált rá:
E nép magyar lesz és szabad!

Rád ismerek, te vagy a régi.
Hiába ócsárolt a hir:
Bár útaid orvul kíséri,
Elejteni e kor még se bir.
Szived nagy névre meg se dobban,
Mig ringat tétlen élvezet;
De vész között, komoly napokban:
Magyar ifjuság a neve.

Az vagy, a régi, a ki voltál:
A vértanuk fején cser-ág,
Hősöknek, szent eszméknek oltár,
Oh márcziusi ifjuság!
Nagy czél, rajongó hit vezérel,
Lelkedet ihlet járja át;
Kimondod nyiltan a mit érzel, -
Viszed az ország zászlaját.

A jövendő, az örök élet,
Oh magyar ifjuság, te vagy!
Ezer viszály, baj, átok érhet,
Isten azért el még se hagy.
Nem félek, nemzetem, miattad,
Lehet százezred szolga, rab:
Az ifjuság a te hatalmad,
S az ifjuság mindig szabad!

S míg lesz e honnak ifjusága,
A szabad eszme élni fog.
Sápadjon a hitvány, a gyáva,
Reszkessenek a zsarnokok:
Az ifjuság örök szabadság!
Visszhangozd, ifjuság, e dalt:
Szabadság s ifjuság aratják
Mindig a végső diadalt.

Forrás: Tanulók Lapja 2. évf. 11. szám 1895. márc. 17.