Beke József (19. sz.): Jefte (ballada)

 
Uram! Jerfte! Készen vár az oltár!…
Emlékszel-e: míg a hadban voltál:
Esküt tettél a hatalmas Urnak!?…
Jefte szive fájón dobban…
Halvány arcza egyre jobban
Sápad, mint kit gyilkos tőrrel
Szive táján szúrnak.

„Oly szépen kért… esdekelve… sirva:
Negyvennapig ne vigy minket sirba!
Lánytársait hivogatta: Jertek!
Mig a napok letünnének:
Hadd zendüljön búcsu-ének
Jertek lányok! Negyven napig
Járjuk a szent berket!

Zordon arczú, komor papok szólnak:
Negyvenegy nap telik le már holnap!
Szent oltárán a miszpai várnak
Tömjénfüsttel tüzek égnek;
Hálául a magas égnek
Esküszóval felfogadott
Áldozatra várnak.”

„A legfőbb Ur betegséggel megvert…
Karom reszket… nem birja a fegyvert…
Ti látjátok! S hivatkozom rátok!
Betegségem ér majd véget…
Lankadt erőm ujra éled…
Várjátok be azt a napot:
Nem száll reánk átok!”

Kiméletlen s zordon az uj válasz:
uram, Jefte, ma, vagy soha: válassz!
Fogadásod mint vezérünk tetted,
Adott szónak megszegése:
Egész népünk büntetése…
Rettenetes ítéletet zúdit
Reánk tetted!…”

Jefte vezér csak nyögi a sóhajt,
Megkövülni, sirba térni óhajt.
„Szende lányom! Szép hajadon kincsem!
Áldozatul kérnek téged!
Sebed, a mely engem éget,
Megenyhitni balzsam olaj
Gileádban nincsen!”

Peng a kinnor… kíséri az ének,
Khalil hangra vonulnak a vének.
„Uram, Jefte, ne tétovázz, várnak!…”
Ezrei a hívő népnek
Szent éneket zenge lépnek
Áldozatra, pitvarába
A miszpai várnak.

„Komoly papok! Hajam tövig vágva
Hamu-födten… felöltözve zsákba…
Holtomiglan bűnbánatom zengem!
Kincsem… marhám tüzbe hányom!
Csak hadd éljen szende lányom!
Vagy… ha vér kell az Istennek:
Öljetek meg engem!…”

Komoly főpap forgatja a thórát…
„H’jába néztem minden sorát jól át!
Nincsen ide… nincsen semmi váltság!…”
Ez a törvény nagy mondása:
Zsákruha, hamv, köny hullása -
Saját véred lányod lelkét
Soha meg ne váltsák!”

„Erős Isten!… könyörögve… kérve
Hozzád sir fel az apa az égre!
Fordulj hozzám!… szolgádhoz…  a porba…
Mint a rideg thóra-lapok
Légy irgalmasb!… s mint e papok
Törvényedet magyarázva
Kik itt ülnek sorba!”

Villám lobban… megdördült a mennybolt…
Szegény Jefte nem élő már: félholt…
Vihar szárnya végig seper Miszpán…
A főpapok összenéznek
S megdöbbenve így beszélnek:
„Felelt Isten haragjában
Érthetően s tisztán!”

„Szakadj rám, ég! Temess el vad orkán!…”
Rohan Jefte fel a szent vár ormán.
A főpapok megrettenve nézik…
Szent oltártűz lobogása,
Haldokló szűz óhajtása,
Őrült apa vadult átka
Együtt száll az égig!

Forrás: Tanulók Lapja 2. évad 17. szám, 1895. ápr. 28.