Sértett szívből, vérező kebellel
Szólok hozzád, édes Istenem!
A kiomló vér legyen tanúja
Lelki harczaimnak keblemen.
Térdre hullok, s mint silány porféreg,
Tőled én most megalázva kérek.
Elhagyott mind,a ki jó barát volt,
Földig vert a gyilkos rágalom,
Hogy az ember mind megannyi farkas –
Szivszakadva rég tapasztalom:
Még is tőled én, silány porféreg,
Nem baráti álhüséget kérek.
A koldusnál koldusabb vagyok tán, -
Senkivel jót tennem nem lehet:
Nincsen tépett, szaggatott ruhám, de
Szivem, mint a koldus öltözet:
Még is tőled én, csekély porféreg,
Nem csalárdúl pengő kincset kérek.
Életemben senki nem figyelt rám,
Kinevették majd minden szavam:
Csak nekem nincs, míg a legkisebbnek
Önkörében jog- s hatalma van:
Még is tőled én, sekély porféreg,
Nem tekintélyt, nem hatalmat kérek.
Mint az újjam, illy magán maradjak;
Haljak éhen a sövény alatt;
S a szolgának legyek én szolgája,
A ki, mint árny, más után szalad:
Még is tőled én, silány porféreg,
Egyedül csak üdvösséget kérek!
Forrás: Őrangyal – Vallási Almanach Pest, 1848.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése