Rabok hazája e világ,
Csak a ki meghalt, az szabad,
Itt nem virul örömvirág,
Könynél egyéb itt nem fakad.
Láncokra vert bús rab vagyok,
Börtön e föld, börtön hazám,
Szabadságért élek halok,
De napja nem süt énreám.
Rablánc a test, melly engemet
E jéghideg léthez leköt,
Midőn a lenge képzelet
Dalt zengve száll a nap fölött.
Rablánc a nyelv, melly érzetem
Árjához képest oly szegény! –
Rablánc a gyászos mult nekem,
Rablánc a csalfa vak remény.
Rablánc a hit, mellyben nevelt
A század korhadt szelleme, -
Rablánc mit ősöm elviselt,
S azért viselnem kell vele.
Bölcsőm e hit felé ragad,
A gondolat el-eltaszít,
Érzem a szellemláncokat,
És nincs ki tőle szabadít.
Rablánc a sziv s a szenvedély,
Bár legtisztább, leghőbb legyen,
Örök rab az, ki annak él,
Nehéz rablánc az érzelem.
Rabok hazája e világ,
Míg abban élsz, nem vagy szabad;
Mert a szabadság menny-virág, -
Tied, ha szived megszakad.
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 37. sz. febr. 14.
csütörtök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése