Fogadd hálámat, édes Istenem!

Hogy épen fölvirasztál ujra engem.

Első legyek hajnalban térdemen,

Ki szent neveddel a földet bezengem.

Szégyen nekünk, hogy a kis madarak

Ajkáról zeng hozzád először ének,

S az ormokon fénylő napsugárok

Viszik föl illatját a rét füvének!

Utánad lett az ember föld ura,

Te adsz naponkint néki most is áldást:

S kész lenne tán veled már alkura...

Érczben leróni egy-két felkiáltást!

Nehéz a szó, nehéz már a fohász,

Melly kebleinkből trónodig röpülne?

Több szellemet mutatna egy csontváz

Az őskorbúl... ha sírjában felülne!

Hiszen látod, mint feküszünk hanyatt,

Midőn már a táj délibábja reszket;

S nincs bennünk annyi lelkes indulat,

Hogy legalább vetnök ránk a keresztet...

De vedd hálámat, édes Istenem!

hogy épen fölvirasztál ujra engem.

Első legyek hajnalban térdemen,

Ki szent neveddel a földet bezengem.

Forrás: Őrangyal – Vallási Almanach Pest, 1848.