Gőgös szüléknek kedves lánya van,
Ifju galamb ölyvek hatalmiban –
Vérzik szivem, ha arra gondolok,
Hogy e leányka egykor veszni fog,
Elveszni fog, miként a rózsaszál,
A melly virult s mostan lehullva áll.
El innen el!...
Vérzik szivem, fájó sebet kapott,
Édes szerelmi lángra gyuladott,
Körülragyognám ifju életét,
Mint napsugár a völgynek csermelyét,
S mi a kebelnek égi üdvöt ad:
Reá borítnám, ah de nem szabad.
El innen el!...
Olly szép, olly bájos e dicső leány,
Kincsét az ég reá ruházta tán, -
S elveszni fog mint a nyiló virág,
Melly nem fogá föl az ég harmatát.
Gőgös szülék, illy égi harmatot,
Ifju szivének mért nem adhatok.
El innen el!...
S nem vissza többé! hogy ne lássam őt,
Megtört szivével a bús szenvedőt.
A dús, a gazdag vő, az elmarad
S mert őt szeretni másnak nem szabad,
A szép tavaszból lesz egy puszta táj,
A melly kopáron, lombozatlan áll.
El innen el!...
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 43. sz. febr. 21.
csütörtök
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése