Volt nékem egy kedves dalnokbarátom,
Mi egy szobában laktunk kettesen;
S ha én a lantot vettem két kezembe...
Ő egy szegletben dalolt csendesen.
Sötét, álomriasztó bánatimban,
Midőn az éjelt átvirrasztgatám:
Olly jól esett!... Ő dalra dalt hozott fel
S én hajnalhasadásig halgatám.
Nem mentem én ekkor sem a szabadba,
Megnézni a szép hajnalcsillagot...
Nem hallám az urangyalára szóló
Pacsirtadalba elvegyült harangot...
Hallgattam csak őt... őt, nyomoraimnak
Minden inségben osztályos felét;
S bár soha nem
szólottunk is egymással –
Mi mélyen érténk egymás énekét:
Ha én a megye szomszédbörtönében
Csörgő rabláncok hangját könyezém,
Ő tüstént ráfelelt bő könyeimre,
Megszakgatott hangjának énekén.
Ha jöttem ollykor vidám arculattal,
Tán lépteimről sejté, gyanitá:
Dalát, mint a rétek vidor patakja,
Idvezletül, olly vigan folytatá.
S komor, setét óráim hogyha voltak:
Hallgatott ő is mélyen, csendesen...
És hallgat mindörökre már!... legyen jó
Avagy mostoha kedvem énnekem –
- Lakott szomszédszobámban egy ifju...
Háborgatá őt a dal éjelen;
S dalnokbarátomat: a házi trücsköt...
Kileste, és – megölte kegytelen!!! –
Legyen megáldott hamvad hű barátom!
Nélküled olly életkihalt e ház...
És én te rád még mindig neheztelek –
Te kőszivü trücsökvadász.
- -
Forrás: Hölgyfutár Budapest, 1850. 24. sz. jan. 29. kedd
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése