Tarcsafalvi Albert (1856-1926): Isten hozott!

Mi zaj riad itt, ős Budvár tövében?
A háromszínű zászló mért lobog?…
Vén Hargita, mért nézsz szét oly kevélyen,
Szellő, madár tán örömhírt hozott?…
Királyi széked hagyd egy pillanatra
S havas mezőid, örökzöld fenyőd
És hogy hazánkén lelkünk gondolatja,
Tanúság légy a agy Isten előtt!…

Mi zaj tehát? – A honfiak sorából
Munkára jő egy lelkes, hű sereg.
Csorg a veríték izzadt homlokáról
S éleszti mégis a pásztortüzet,
Hogy majd lobogjon messze, messze lángja,
A magyarnak meddig határa tart,
Fényt szórjon rá a népnek kunyhójára,
Mert így áll az ki minden zivatart.

Köszöntsük hát a székely nép szavával!
Rövid a szó, de igaz és meleg:
Ki biztató szót hozott most magával,
S ki idejött, mind: Isten áldja meg!!
Silány a hely itt, hol ugarba szántnak,
Mész- s gránitsziklák az ugar felett,
A honfiszem a honnan messze láthat -
Magyar hazánknak fellegvára ez!

És drága, drága, mert miénk egészen,
Miénk a lég, az illat itt, a dal,
S a porszem is, a melyet vak dühében
A Nemere süvöltve fölkavar!
Miénk a múltnak fénye és az árnya,
Mi szenvedők mit ránk Hadúr kimért!
S gondolkozunk olykor… magunkba szállva:
És a jövendő, hát az nem miénk?!

Isten hozott!… Ugy-e azért jövétek,
Reményeinkben hogy megtartsatok,
Erdély szikláit, ezt a magas fészket,
Hogy még sokáig bírják a  sasok?!
Hol hun-regét mond az apa fiának
S a meddig a kakasbarázda rúg:
Mind része az a szép magyar hazának,
Ki mást beszél: az ámító, hazug!…

Isten hozott!… A háromszínű zászló,
Mely fönn lobog, a békének jele.
Ki meghajol előtte önmagától,
Az igazság hatalma győzte le!
Nekünk e zászló szent, igaz örökség,
Ti tartottátok fel magasra azt,
S jövendölétek új időnek jöttét,
Ezer év után, új ezer tavaszt!…

Ki érez egy csöpp ihletet magába,
Hódító útra eljöhet velünk,
Van a magyarnak termő kultúrája,
Ez pajzsunk, vértünk, minden fegyverünk.
E kultúrának szétárad világa,
Az ellenségből ekképp lesz barát.
Honáért áldoz, tőle mit se várva,
S hálás a szíve akkor is, ha ád.

Áldás a munkán! Béke a hazára!
Áldozzon néki ész, szív, gondolat!
Zöldellj, virulj Székelyföld szép határa,
A honfiúi üdvözlést fogadd!
És EMKE te, csecsemő óriásunk,
Reményeink-  s jövőnknek záloga,
Nagy célokért előre törni lássunk,
De a félúton ne állj meg soha!

A férfipályán mindig szép a munka
S annál becsesb, minél önzetlenebb;
És a magyar – s ezt ősitől tanulta -
Téged, hazám, önzetlenül szert.
E hon java, jobb lelkek édes álma
Hozott ide, szívünk azért dobog,
s boldog e nép, ha boldogul hazája -
Utoljára is hát: Isten hozott!...

Forrás: Székely-Udvarhely I. évf. 23. sz. 1895. június 2.