A fiatal transzilvániai irodalomnak nagy halottja van. Balázs Ferenc, Koós-Kovács István és Kováts József után itt hagyott minket Dsida Jenő, a legtehetségesebb, legtöbbet ígérő fiatal erdélyi lírikus is. Dsida nemcsak a mi nemzedékünk halottja gyászolja őt az egész transzilvániai magyarság, amelyért élt és küzdött írói tollával rövid földi pályafutása alatt. De az Ifjú Erdély is megható szeretettel gondol rá, hiszen legelső versei alig tíz évvel ezelőtt még e lap hasábjain láttak napvilágot. Élete és öltő pályája rendkívül rövid. 1907-ben született Satmaron. Elemi és középiskolát ugyanott végzett. Egyetemi tanulmányokat Clujon a jogi fakultáson folytatott. Már fiatalon kezd írni. Első verseit Benedek Elek Cimborája és az Ifjú Erdély közölték. Tehetségét hamar felismerték. Kuncz Aladár kitűnő szeme észreveszi a fiatal diák verseiben rejlő erőt és kezébe veszi irányítását. Az alig húsz esztendős költő verseit rövidesen hozzák Transzilvánia nagy lapjai és közöttük elsősorban a Pásztortűz és a Helikon. A Pásztortűz rövidesen helyettes szerkesztőjévé választotta és ezt az állását csak később cseréli fel, akkor, amidőn a jogi tanulmányait abbahagyva, az újságírással keresi kenyerét. Előtt a „Erdélyi Lapok” tudósítója, néhány éve a „Keleti Ujság” helyettes szerkesztője. Élete külső formái ezzel le is záródnak. Dsida Jenő fiatalon elérte azt, amire vágyott. Irányító szerephez jut a transzilvániai irodalomban és egyúttal biztos kenyérkeresethez is. 1937-ben megnősül. A nyugodt és biztos élet külső adottságai között lázasan fog művészi álmai megvalósításához. A nagy és érett alkotások ideje elérkezett. De a sors másként akarta. Korai és hirtelen halála kettétörte felfelé ívelő pályáját. Dsida tehetsége úgy eredeti, mint fordított verseiben oly jelentős volt, hogy benne talán egyik legnagyobb fordítónkat és egyik legigazabban érző modern költőnket vesztettük el. Írói pályáját kiegészíti még az ifjúsági életben játszott szerepe. Sokáig egyik vezetője a transzilvániai katolikus ifjúsági mozgalomnak, majd jelentős és nagy értékű munkásságot fejt ki az „Erdélyi Fiatalok”-nál. Nemzedékével mindig vállalta a sorsközösséget. Az „Erdélyi Fiatalok” által rendezett irodalmi szemináriumban Tóth Árpádról tartott értékes előadást, a „Vásárhelyi Találkozón” szintén részt vett.
Írói munkássága hármas irányú. Írt prózát és verset egyaránt és fordított nagy számmal idegen költőktől is magyarra. Prózai munkásságának legértékesebb részét könyvekről írt bírálatai, vitái és néhány essay alkotják. Olaszországi úti élményeit könyvben is megjelentette. Mint újságíró a leglelkiismeretesebbek közül való volt. A magyaros és művészi stílus voltak eszményképei. Dsida nevét azonban nem prózai alkotásai, hanem eredeti versei és fordításai fogják fenntartani. Rengeteget fordított angolból, németből, franciából és románból egyaránt. Fordításai közül talán legszebb a még csak részleteiben napvilágot látott Toller „Fecske könyvének” átültetése. Fordítói lelkiismeretessége páratlan. Kosztolányi és Babits állottak e téren eszményként Dsida előtt. Tökéletesen egyetlen idegen nyelvet sem tudott, de közepesen sokat jól ismert. Az angol és a német nyelven kívül a román és francia nyelvből is fordított. Egy-egy versfordításán sokszor hónapokig is dolgozott. Kéziratát újból és újból átnézte, míg nyomdába küldte. A nagy fordító két fontos tulajdonságával rendelkezett: mesteri formaművészettel és az idegen nyelvek szellemének intuitív átérzésével. Sajnos nagy álmából: az új Dante és Shakespeare fordításból csupán pár sor készült el, de meglevő fordításai úgy is fent fogják nevét tartani.
Dsida Jenő a l’art pour l’art híve volt. A háború utáni transzilvániai lírikusok közül talán senki nem hangoztatta annyiszor, mint ő az önmagáért való irodalom és a tiszta művészet elveit. Elítélt minden irányt, küzdött minden olyan áramlat ellen, ami a művészt politikai vagy világnézeti állásfoglalásra akart kényszeríteni. Az irodalom szerinte „szent elhivatottság”, a költészet pedig kijelentés, amit csak a kiválasztottak tudnak megérteni és magukévá tenni. Elveinek védelmében kérlelhetetlen volt. Körülötte égig csaphattak a gazdasági válság hullámai, háborúk és forradalmak távoli morajlása verhette fel a béke csendjét, ő a nagy parnasszistákhoz hasonlóan a művész szabadságáért küzdött és ha kellett bátran szembenézett a politika őt is elseperni látszó áradatával is. Művész volt és arisztokrata a legigazabbak közül. Sokszor idézte egyik kedvenc költőjének, Téofile Gauthiernak a szavait, amik számára eszményt és irányt jelentettek:
„Sans prendre garde á l’ouragan
„Qui fouettait mes vitres fermés
Moi, j’ai fait Émaux et Camés!”
Gauthierhez hasonlóan témáit nagyon ritkán választotta a mai életből. És ha néha mégis a korából vett témát, akkor is a napi jelentőségű eseményeket a mindenség szemén át nézte. Így válnak „aktuális” versei a költő Istennel és a világmindenséggel folytatott párbeszédeivé. Az „Uccaseprő” ihletforrása a hétköznapi élet. De a költemény végén olyan messzire jut a való élettől, amilyen messzire csak az a bölcs és művész juthat, aki a legjelentéktelenebb dolgokban is a végtelenség leheletét érzi. Élete utolsó nagy alkotása a halála előtt néhány hónappal írt hatalmas elbeszélő költeménye a nagy művésznek végzetet sejtő végrendelkezése.Visszatekintés az életre és kibékülés a halállal. A túlvilágon való találkozása földi barátaival: Balázs Ferenccel és Kuncz Aladárral költészetének talán legmélyebb, legemberibb sorai. Ehhez hasonló tiszta érzéseket csak a Kuncz Aladárhoz írott verseiben találunk. Ezek a versek Dsida legeredetibb magatartását: a földi világtól elforduló költői arcát láttatják meg velünk. Dsida emberi arca felfelé tekint. A végtelenség költője akar lenni és ezért tud néha igazi és mély emberi hangokat megszólaltatni.
A fiatal transzilvániai lírikusokról beszélve, régóta divat Dsidát „nagy ígéretnek” nevezni. Dsida költészete több mint ígéret, beteljesedés, igaz művészetté kristályosodott emberi fájdalom. A „Leselkedő magány” és a „Nagycsütörtök” ugyanolyan értékei maradnak a transzilvániai magyar lírának, mint Reményik és Áprily legszebb kötetei. A korai halál azonban magasra ível költői pályája kezdetén ragadta el őt tőlünk, nem tudjuk csak sejtjük a minket ért nagy veszteséget. Ma még annyira itt él közöttünk, hogy nem tudjuk felmérni ennek a jelentésének teljes súlyát és szomorúságát: Dsida Jenő meghalt.
Egyik legszebb versében ő maga vigasztal minket a föltámadás hitével. Amihez kapcsoljuk hozzá az elénk szabott idő tartamára verseiben reánk hagyott emléke iránti hűséges és ragaszkodó szeretetünket.
DR. JANCSÓ ELEMÉR
Forrás: Ifjú Erdély XII. évf. 6. sz. 1938. június
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése