Dsida Jenő (1907-1938): Föltámadás

Ha önmagamra nem találom,
szembemosolyog ódon álom.

Fekete zászlók lengetése,
naini ifjú temetése.

A sereg lépte döngve árad
s az ifjú arca olyan sápadt.

Veletart titkon minden őse -
Nincs már messze a temető se.

Az anya sikolt: hol a béke?
Egyetlen volt és vége, vége!

Elfordul ki-ki, hogy ne lássa
s felbúg a tömeg jajgatása.

A halott fekszik néma testtel -
a keresztútnál jön a Mester:

Lépteit lassan arraszánja,
s kíséri pár hű tanitványa.

Örömös arccal, felragyogva,
az ifjú kezét kézbe fogja.

Szavára lüktet, él az élet:
„Ifjú, ébredj fel, mondom Néked!”

… Régi vonalak, régi emlék,
Bűnös volnék, ha továbbmennék.

Ágyamra én is leomoltam
nagyon keserűn, nagyon holtan.

Vittek. A szívem jéggé hült ki…
Szerettem volna menekülni.

Menteni ezer léha kincsem
és vergődtem a vasbilincsben.

Aztán kérdeztem: hiva futnál?
Jön a Mester a keresztútnál.

Kétségeimet mind elástam
és hiszek a föltámadásban!

Forrás: Ifjú Erdély XII. évf. 6. sz. 1938. június