A kivételes tehetségű költő sikerekben gazdag élete - Négy hónapos küzdelem a halállal – Az elkerülhetetlen vég – A kegyelet és a szeretet virágai borították el a „Keleti Ujság” helyettes szerkesztőjének koporsóját
Rövid hírt adtunk már arról a mélyen lesújtó veszteségről, amely Dsida Jenő, lapunk helyettes szerkesztője, a kiváló költő, hosszas szenvedés után bekövetkezett elhunytával a „Keleti Ujság”-ot, a magyar irodalmat és az egész magyarságot érte. Felejthetetlen kartársunk és barátunk szomorú halála alkalmából alább közöljük azokat az adatokat, amelyeket rövid, de annál több sikerben bővelkedő életéről és pályafutásáról nyújthatunk.
ÉLETE ÉS MUNKÁSSÁGA
DSIDA JENŐ 1907. május 17-én született Satumaren. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1926-ban városunkba került s itt az egyetemi jogi fakultásra iratkozott be . Dsida, aki már fiatal diákkorában is feltűnt páratlan verselési készségeivel, Clujon végképp eljegyezte magát az irodalommal, 1926. novemberében Reményik Sándor vonta be a „Pásztortűz” című irodalmi folyóirat szerkesztőségébe s tíz éven keresztül a lap technikai szerkesztője volt. Közben a transzilvániai és budapesti lapokban egyre-másra jelentek meg szebbnél-szebb versei, a fiatal költőre mindenki felfigyelt és Dsida Jenő nevét nemcsak a vele sorsközösségben élő népe ismerte meg, hanem az országhatárokon túl is megtanulták becsülni. Rövidesen tagja lett a Transzilvániai Irodalmi Társaságnak, a Kemény Zsigmond irodalmi társaságnak, a Katolikus Akadémiának, a Pen Club romániai magyar szakosztályánál pedig a titkári tisztséget töltötte be. A kiváló képességű, emelkedett szellemű költőt mindenki a fiatal magyar írónemzedék egyik díszének, a jövő nagy reménységének könyvelte el
a "Keleti Ujság"-nál.
Nemcsak a költészet terén nyilvánult azonban meg Dsida Jenő különleges tehetsége, hanem a hírlapírás terén is. Először az oradeai „Magyar Lapok” munkatársa volt, majd 1935 január 7-én belépett a "Keleti Ujság" szerkesztőségébe, ahol fájdalmasan korán bekövetkezett elmúlásáig a helyettes szerkesztői tisztséget töltött be lelkiismeretesen, nagy hozzáértéssel, soha nem lankadt szorgalommal. A "Keleti Ujság" hasábjain jelent meg rendszeresen egy időben „Vallomások” című rovata, amelyben egy finom lélek bensőséges megnyilvánulásait örökítette meg. Ezeken a hasábokon látott nyomdafestéket hétről-hétre elhunyt barátunk „Anyanyelvünk” című rovata is, amely igazi „szívügye” volt Dsida Jenőnek. Valóságos apostoli tűzzel harcolt a magyar nyelv pallérozásáért és szebbé-tételéért. Igyekezett a magyar nyelvben meghonosodott idegen szavakat kigyomlálni. Írásai az ízes és hibátlan magyarság szempontjából is követendő példaként szolgálhatnak az utánakövetkező nemzedéknek.
… És itt, ebben az újságban jelent meg többek között végül az a két drámai verse is, amelyeket már a kórházi ágyon, a halállal vívódva mondott tollba fiatal feleségének. Dsida költői pályáját valósággal megkoronázza ez a két halhatatlanul szép költemény, amelyeknek minden sorából riasztó és remegő halálfélelem árad felénk. Kevés költő érezte meg úgy a közeledő véget, mint a megboldogult Dsida Jenő.
KIADOTT MŰVEI
Finoman ötvözött gazdag érzésvilágot visszatükröző verseit két kötetben gyűjtötte össze. A „LESELKEDŐ MAGÁNY” című kötete 1928-ban a Minerva kiadásában jelent meg, „NAGYCSÜTÖRTÖK” című kötetét 1934-ben a Szépmíves Céh adta ki. Megjelent ezeken kívül 1933-ban egy prózai kötete is, „MAGYAR KARAVÁN ITÁLIÁN KERESZTÜL” címmel, amelyben egy olaszországi társasutazás tapasztalatait örökítette meg színes és finom képekben. Több reprezentatív verse Transzilvániában és Magyarországon kiadott antológiákban foglalt el előkelő helyet.
KÖZÉLET SZEREPLÉSE
Nemcsak a nyomtatott betűkön keresztül, hanem az élő szó erejével, az éter szárnyain keresztül is kapcsolatba lépett többször olvasóival. A magyar rádióban 1936. október 29-én olvasták fel "Krisztus" című versét, 1937. augusztus 16-án pedig ő maga olvasott fel a mikrofon előtt. Közéleti szereplését nem is lehet jóformán felsorolni. Minden kultúregyesület és irodalmi alakulat boldog volt, ha Dsidát előadóként megnyerhette s ő legtöbbször eleget is tett a kérelemnek. Kitűnő előadó volt. Saját veseit utolérhetetlen művészettel és dinamikával tudta tolmácsolni.
NYOLC NYELVET BESZÉLT…
Nemcsak mint költőt, írót és hírlapírót méltathatjuk azonban gyászos körülmények között elhunyt barátunkat, hanem mint nagyszerű műfordítót is. Páratlan nyelvkészsége – A magyaron kívül németül, olaszul, angolul, franciául, románul, latinul és görögül beszélt – lehetővé tette, hogy teljesen belemélyedjen a fordításra kiszemelt költeményekbe s aztán tökéletes művészettel és hűséggel tolmácsolja azokat rajongásig szeretett anyanyelvén. Legszebb műfordításainak egyike Eminescu "Glossza" című versének fordítása, de számtalan magyarra átültetettt latin klasszikus vers, angol és francia költemény dicséri Dsida Jenő kifinomult és immár vége szakadt művészetét.
Drága halottunkkal a fiatal magyar írónemzedék legsokrétűbb tehetsége, legszínesebb egyéniség szállt idő előtt a sírba.
BETEGSÉGE ÉS HALÁLA
Dsida Jenőt hosszas és kínos betegség után érte utol a megváltóhalál. Már az év elejétől betegeskedett. Február elején lázas betegség döntötte ágyba. Nap-nap után magas láz rohanta meg és általános gyengeség kerítette hatalmába. Beszállították a kórházba, hosszú hetek teltek el azonban addig, amíg rájöttek, hogy mi okozza az elviselhetetlenül magas lázat. Az orvosok megállapították, hogy Dsida Jenőnek, aki egyébként születéséről fogva gyenge szívű ember volt, Gennyes szívburokgyulladása van. Életereje ezután fokozatosan csökkent, életvágya azonban nem, hitte és remélte, hogy rövidesen talpra áll és valóra válthatja befejezetlen terveit. Új verseskötettel akarta gazdagítani a magyar irodalmat, a könyörtelen végzet azonban elsorvasztotta reményeit. Komplikációk léptek fel, egymás után mondták fel a szolgálatot a nagybeteg költő szervei. Ekkor már ő is leszámolt azzal, hogy meg kell válnia az élettől, hozzátartozóitól és barátaitól, akiket annyira szeretett. Papot hívatott, hogy megtisztult lélekkel léphessen át az örök csend birodalmába.
„Itthon meghalni is könnyebb!”
Dsida Jenőt néhány nappal ezelőtt szülei lakására szállították, ami láthatóan némi megkönnyebbülést okozott a betegnek.
- „Itthon meghalni is könnyebb” – mondta elhaló hangon családjának, amely aggódó szeretettel és gondos ápolással ette körül.
A rohamléptekben közeledő véget azonban a szülői ház falai sem tudták feltartóztatni. Hétfő reggel Dsida Jenőt agyszélhűdés érte, ami részleges bénulást okozott, a nagybeteg költő beszélőképességét is elvesztette. Felmondta a szolgálatot a szellemi központ is, amelyben annyi szép és nemes gondolat tanyázott.
Negyvennyolc órás csendes haláltusa után a kimerült, agyongyötört, fáradt és beteg szív június 7-én este kilenc órakor utolsó dobbant és Dsida Jenő visszaadta lelkét teremtőjének.
Halálhíre nemcsak a városban, hanem az egész magyar nyelvterületen általános és őszinte részvétet keltett. Haláláról családján kívül a "Keleti Ujság" szerkesztősége és a Magyar Nemzetiségi Újságírószervezet is külön gyászjelentést adott ki.
AZ UTOLSÓ ÚT
A megboldogult Dsida Jenőt csütörtökön délután öt órakor temették el rendkívül nagy részvét mellett. Hatalmas gyászoló gyülekezet jelent meg a házsongárdi temető halottas kápolnája előtt, hogy megadja az utolsó tiszteletet a magyar irodalom nagy halottjának. A temetőben ott láttuk a transzilvániai magyar közélet számos vezető egyéniségét: dr. gróf Bethlen Györgyöt és feleségét, Inczédy Joksman Ödön dr.-t, Gyárfás Elemért, Biró Vencelt, Maksay Albertet, Jelen Gyula dr.-t, Boga Alajos kanonokot, Deák Gyula dr.-t, Vékád Lajos dr.-t, Kristóf György egyetemi tanárt, Bakodi Antal dr.-t, a római katolikus gimnázium igazgatóját, Szoboszlay Lászlót. Ott voltak a Helikon írói közösség tagjai közül Járossi Andor, Kós Károly, Krenner Miklós, Karácsony Benő, Ligeti Ernő, Kiss Jenő és megjelentek a halottas kápolnában magyar újságíró társai is, az összes cluji tollforgatók, hogy könnyező szemmel búcsút vegyenek feledhetetlen kartársuktól
A GYÁSZBESZÉDEK
A gyászszertartás után, amelyet MÁRTON Áron kanonok plébános és Bálinth József a katolikus népszövetség igazgatója végeztek, elsőnek KRENNER Miklós, a kiváló közíró búcsúzott el Dsida Jenőtől. Krenner, aki a Magyar Nemzetiségi Ujságíró Szervezet, a Pen Club romániai tagozatának magyar szakosztálya és a Transzilvániai Magyar Írói Rend nevében mondott utolsó istenhozzádot, magas szárnyalású beszédében tökéletes portrét rajzolt a fiatalon elköltözött költőről, a forma legnagyobb művészéről. Szemnem maradt szárazon, amikor Krenner Miklós Dsida Jenő egyik legutóbbi hatalmas költői alkotásából idézett néhány olyan sort, amelyben felejthetetlen barátunk a halálról tett hitvallást. „Aki így tudta összehozni az eget és a földet, az boldogan hal meg” állapította meg Krenner Miklós és fájdalomtól elcsukló hangon búcsúzott a mindenki által őszintén megsiratott Dsida Jenőtől.
A Katolikus Akadémia nevében Bíró Vencel mondott rövid és meghatott búcsúbeszédet, Walter Gyula, a Transzilvániai Irodalmi Társaság búcsúját tolmácsolta és arról az olthatatlan, önmagát nem kímélő lobogásról beszélt, amely felejthetetlen kartársunkat végül is felemésztette. Maksay Albert református teológiai tanár az ismert író a Helikon és a Szépmíves Céh nevében mondott a fájdalomtól áthatott búcsúszavakat. Császár Károly dr. tanár a Pásztortűz szerkesztője, annak a irodalmi lapnak nevében búcsúzott, amelynek tíz éven keresztül a megboldogult is szerkesztője volt.
A SÍR ELŐTT
A megható búcsúbeszédek után a koporsót a gyászkocsira helyezték. A fekete hintót valósággal elborították a koszorúk tömege. Az elhunyt költő családján, rokonságán és a nagyszámú barátjain kívül koszorút küldött többek között a cluji Magyar Színház, a Transzilvániai Irodalmi Társaság, a Helikon Írói Közösség, a "Pásztortűz", a "Lapkiadó" Rt. igazgatósága és személyzete, a "Keleti Ujság" szerkesztősége és még számtalan ismerőse és tisztelője.
Amikor a gyászkocsi befordult a temetőn átvonuló főútra, cigányzene panaszos ütemei zendültek fel. A cluji zenészek is eljöttek, Körösi Dudussal és Puskás Bélával az élükön, hogy ők is leróják gyászukat és tiszteletüket a népszerű és közszeretetnek örvendő költő előtt.
A sírnál a koporsó beszentelése és a búcsúima után Somodi András dr., a Lapkiadó Rt. ügyvezető igazgatója vett búcsút Dsida Jenőtől, mint a „Keleti Ujság” helyettes szerkesztőjétől, az örök szorgalom, a munkakedv és a határtalan kötelességteljesítés emberétől. Utána, a „Keleti Ujság” szerkesztősége nevében Nyírő József, a nagynevű író tolmácsolta megindító szavakkal azt a tolhatatlan gyászt, amelyet lapunk szerkesztőségének Dsida Jenő hosszas szenvedés után bekövetkezett halála okozott. Nyírő József drámai erejű búcsúszavait több ízben a gyászoló gyülekezet zokogása szakította meg. Végül a Romániai Grafikai Munkások Szövetsége nevében Gábor Döme mondott keresetlen búcsúszavakat, majd Delly Szabó Géza vezényletével a nyomdászok „Gutenberg” dalköre énekelt megindító gyászéneket.
Amikor a koporsót a kriptába helyezték, ismét megszólalt a cigányzene, sírtak a vonók, lélekbe markoltak a húrok. Dsida Jenő kedvenc magyar nótáit játszották a cigányok, a „Nincs cserepes tanyám” és a „Lehullott a rezgő nyárfa” című dalokat. A koporsó mögött ezután bezárult a kripta ajtaja.
Drága jó barátunk, szeretett Jenőnk, akinek emlékét egész életünkben kegyelettel fogjuk őrizni, nyugodjál békében!
Forrás: Keleti Ujság XXI. évf. 128. sz. 1938. június 11.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése