Rochel Béla (19. sz.): Napkelte

Az éj sötét homálya mád derül;
A szürkület, szétvonja lepleit
S elűzi győzve tünde képeit
Az ormokon halvány világ terül. -
Ébrednek a liget dalárjai
És zengzetök a messze légbe száll,
A hallgató rajt elmerengve áll,
Megihleték a bájdal árjai. -

Tüdérlepel gyanánt a bérczeken
Hajnal-bíbor tűnik felé kesen,
s aranyszegéllyel himzi ormait, -
Végül miként egy óriás világ
A nap fel a kéklő hegyekre hág,
S áldón lövelli szét sugárait. -

Forrás: Garay Album Pest, 1854.