Rochel Béla (19. sz.): Hunyad Nándornál

 
Borús szemekkel eltekint
Maroknyi táborán,
Hunyad a tarnak ostora
A gyilkoló csatán.

Csak tizezernyi hős hada
De bátor s lelkesült,
Szemükben élénk honfitűz
S az elhatárzat ült.

Kétszázezer török nyomúlt
Nándort megejteni,
S estével a magyar hazát
Kézhez keríteni

De él Hunyad, él nemzete,
S míg szivök összetart,
Nincs oly erő, megdönteni
Mely képes a magyart.

Az ős Dunának tüköre,
Miként ezüst-szalag,
Nándor szilárd bástyáinál
Kígyódzva elhalad;

Túl parton a tar; innenin
A kis, de hős had áll,
S a bájvidékre már az est
Csendes nyugalma száll. -

Álomra dült a két sereg,
De fenn viraszt Hunyad;
Egy nemzet éltiért bocsájt
Buzgó fohászokat.
***
A kürt riad. – A két sereg
Kemény tusára megy,
Elszánva harczol mindenik,
Halál, s az élet egy.

Mint tengeráradat rohan,
S bőszülve dúl a tar:
De mint szilárd gát ellene
Szegül a hős magyar.

Ott küzd hadistenként Hunyad
Az ércz-sorok előtt,
Lesujtja hős aczélja a
Támadni vakmerőt.

Biztatja a fáradtakat,
Dicséri a vitézt,
Segél, csatáz, és megveti
A dúló harczi vészt.

Miként a gáton megtörik
Az omló víztömeg;
Ugy tört meg a magyar hadán,
A vad pogány sereg. -

Vérezve fut már Mohamed
Elvesztve fél szemét,
Azért maradt meg másika,
Hogy lássa szégyenét.

Utána űzetett hada
Zajongva elrohan,
S a győzelem-babér Hunyad’
Fejére téve van. -
***
Elmúlt a harcz, s a hős sereg
A tágas téreken,
A küzdelem után kinyert
Babérain pihen.

S örömre gyúlva, eltekint
Győztes hadán Hunyad.
S hálátadó imája a
Dicső egekbe hat.

S könyörg honára fényt, borult
Egére üdvsugárt,
S a béke feltartó frigyét
Hogy szét ne dulja párt. -

S míg lelke hév fohászai
A mennybe szállanak;
A felvidúlt hon tájai
Örömtől zajganak.
***
HUNYAD HALÁLA

Megtörte Nándornál Hunyad
Az ellen érczhadat,
Megvédte győzedelme a
Magyarnak szép honát.

Most küzdi végharczát; de ez
Terhesb a többinél,
Ez a halál csatája mely
Meg senkit sem kimél.

Körülte gyűlve látja a 
Hon lelkes védeit,
Kik véle vivtak harczain
S oszták veszélyeit.

S miként a távozó vihar
Még egyszer ujra kél,
A honfiak felé tekint
S szivökre így beszél:

„Órám ütött, bajtáraim!
Figyeljetek reám,
Csak egyre kélek, és ezen
Fog állni meg hazám.

A pártviszály ne dúlja fel
A béke szent frigyét;
Az egyestértés tartja fel
A nemzet életét.”

Szól, s visszadől. A gyenge test
Már már merevre vált;
Két szót ejt: Istenem! Hazám!
S nagy lelke mennybe száll.

Ott fekszik a dicső tetem
Miként húnyt óriás,
Sírt a dicső tetemnek egy
Nemzet keserve ás.

Omolva már a néma hant; -
De az emlékezet,
A hős porára hoz örök
Múlhatlan hírnevet.

Forrás: Garay Album Pest, 1854.