Rocher Béla (19. sz.): A csalogányhoz

A ligetnek hűs ölében
Sírva zeng a fülmile,
Vissza zeng siró dalára
A bereknek langy szele.

Azt kesergi, hogy szerelmes
Párja hűtlen elhagyá,
Életüdvét elrabolta,
Szivét össze-roncsolá.

Ne sirasd oly szivszakadva
A csalárdot kis madár!
Nem tudád-e? Kedvesed, mint
Mindenik, hogy csapodár?

Búdat enyhitsd, és vidúlj fel
A természet bájain;
A mezők disz-öltözékén,
A virág illatjain.

Mily derült az ég szurja!
Nézd! Mi tág a láthatár!
Mit kesergesz? Mit zokogsz oly
Szivszakadva kis madár?

Kis szived mély bánatában
Igy epedve megszakad,
S megszakadván, bájdalodnak
Árja is majd elakad?

És ki zeng szívem sebéről
Akkor együtt én velem?
Rá az írt, és enyhe vigaszt
Akkor én fel hol lelem?

Forrás: Garay Album Pest, 1854.