Tompa Mihály (1817-1868): Búcsuzó leány

 
Csendlakta magány
Búcsúzni jövék kebeledre!
Dallos csalogány,
Száz tarka virány,
Elválnom e kinos örökre!
Mert érezem.. oh de kimondani fáj:
Most látlak utólszor hüs erdei táj!

Megtérni akar
Emlékiben, édeni multam:
Kit lengve takar,
Bús siri avar:
Ah, itt kebelére simultam!
S a hű szerelem szavat ejteni félt,
Arról, csak az érzelem ajka beszélt.

És lelke magát
Mély andalodásba ha ejté:
S rám fűzve karát,
Forró ajakát
Ajkimra tapadva felejté:
Nem festhetem létem e pillanatát,
Mennyben vala lelkem, elhagyta lakát.

S ah, most szomorú
Ezernyi virágival a föld!
A lombkoszorú,
Mint őszi ború,
Fájó kebelembe’ panaszt költ:
Hüs völgy, kit öledre bu árja ragadt:
A sziv beteg érzeni bájaidat!

Ez végtavaszom,
Ez hinti siromta le árnyát…
Mellyen nyugalom,
Mint estfuvalom,
Altatva lebegteti szárnyát.
S míg dalt zeng hantjain a csalogány:
Megnyugszik ölében az árva leány. --

Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.