Lisznyay Kálmán (1823-1863): A siratók

Két ifju tart busan
Egy sirhalom felé,
Hol a legszebb virág
Enyészetét lelé.

Egyik testvért sirat,
A másik szeretőt;
Könyezzétek meg a
Szent búban szenvedőt!

De ők nem ismerik
Egymást s egymás buját,
S tovább haladnak így
A sir virágin át.

Mig végre rózsafán
Új sirhalom fölött
Megállnak zordonan
Keserves gyász között.

De a hant rétegét
Nem ölelhetik át; -
S zokogva ott lelék
Az édes jó anyát.

Az  é g n e k  szülte ő
Szép angyalgyermekét,
S a  f ö l d  ölelte be
Szűz keblét, hű szivét…

Jolánka gyönyörül
Virágza egykoron,
Eljegyzett mátka volt
A szende hajadon.

Lengyel lovag birá
A drága hölgykebelt,
Mig testvérbátyja rég
Merész csatákra kelt.

A hölgy imádta a
Kiűzött bajnokot,

S menekvő szivének
Hazát, keblén adott,

Mint templomot nyitá
Meg néki kebelét,
s az árva hontalan
Ott lelte édenét.

S most lelkén végtelen
A szánó fájdalom,
Dult szivén önmaga
Egy élő sirhalom!

Üdvromján a szülő
Némán imádkozott,
Illy veszteség miatt,
Ah ő nem szólhatott!

Illy kinra nincs szava
Elfogytak könyei,
Pedig a könycsöpek,
Enyhület gyöngyei!…

Szegény már harmadik
Halottját ásta el,
S most önmaga készül
Utánuk… mennybe – fel…

A bátya nagysoká
Megtudva a viszonyt,
Mellyet a szerelem
S az isten gondja font, -

Szivmetsző kinosan
Mint egy buverte lant,
Imigy köszönté föl
A lengyel hontalant:

’Üdvözlöm én a hű
Szerelem emberét!
Ki szivszakadva él
Ha veszti kedvesét.

Fohászit siralom
Szellőkké érleli,
S utána könyiben
Egy tengert sirna ki!

Testvérem kedvese,
Jőj karjaim közé,
Reánk e sorslepelt
Az istenkéz szövé.

Ha majdan éjfelen
Föld és ég elborul,
Szaggassunk sirfüvet -
S virágot vánkosul,

Milly fájó kéj leend
Ha róla álmodunk
S álmunkban ajkiról
Szellemcsókot kapunk!’

S illy kinbeszéd után,
Mélyen elalszanak
S fölöttük éjfeli
Sirszellők inganak.

E hármas bánatot
Az ég is érezé,
S megnyilott kebliből,
Egy angyal leng elé.

Gyöngyös párázatu
Borúpalást között,
Isten tündéreként
Leng a sírdomb fölött.

S kinek imáira
Megnyilt az égi bolt,
Ez áldás angyala
J o l á n k a  lelke volt.

Övéit mennyben is
Olly hűven szereti,
Szellemkarjaival
Lelkéhez öleli.

Raphael bűve kell
Illy képet festeni,
Ki vásznán szellemet
Tudott teremteni.

Mert oh! Ki mondja meg
Fölötted sirhalom;
Mellyik három közöl
Legszentebb fájdalom?!

Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.