Lakner Sándor (1822-1847): Népdal

Hét meg hat: az tizenhárom:
A farsangot alig várom,
Mint tavaszt a fürge fecske,
Mint urát az új menyecske.

Beh okos volt az a fajta,
Ki a párost kigondolta; -
Bús a leány, ha egyedül
Tornác alatt epedve ül.

De ha szépen mint virágszál
Hű Palkója mögötte áll:
Szive dobog örömében
Táncra kelne jó kedvében.

Kinek nincsen páros ágya
Be sem nőtt a feje lágya;
Azt sem tudja a nőtelen
Miért mosolyg nap az égen.

Gyakran könyez, gyakran sohajt,
Ismeretlent kiván, ohajt,
Egyszer izzad, másszor fázik,
Még sem tudja, mi hibázik?

Jertek hát előmbe, lányok,
Ártatlan szép gyöngyvirágok!
Ki meghódít utójára,
Azt viszem el a tanyára.

A barna hogy pirul amott,
Mintha tudna minden titkot,
Tudja is, hogy minden áron
Tőle függ csak boldogságom.

Jer hát elő, kedves Maris,
Te kis bohó, te kis hamis!
Ne sirj, hisz a jövő télen
Te lészsz az én feleségem!

Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.