Beöthy Zsigmond (1819-1896): A hontalan

 
Ha mégysz ki reggel ember a mezőre,
Ki honnal birsz, de melly csak lak nekem,
Hol zöld selyembe szövék a virágok,
De hol virág számomra nem terem;
Ha mégysz hajnalban e selyem mezőre,
Meglesni a kelő természetet,
S fris arca pompájába elmerülve,
Hallasz vidám s fájdalmas éneket:
Csodálkozzál, hogy a szenny tiszta kék,
S hogy len mégis harmat csilláma ég!
Öröm, könyű, és fájdalom s vidámság
Szövik csak életté az életet;
Még a nap is félhet borútol estig,
S gyakorta pályáz el felhők felett.
- Két ember üdvözölte künn a hajnalt,
Nevetni, sirni mindegyik tudott;
És sirt az egyik, társa míg mosolyga,
S bú és öröm két dalba olvadott.
A honfiu méltán dalolt vigan;
De sirtam én megtépett hontalan!
Ti! kik mondjátok sirni gyermekesség,
S haszontalan kesergni hon miatt,
Ha van föld, melly kenyérrel és vizével
Enyhitni fogja éhem s szomjamat:
Ti halljátok meg szívem vallomását,
Melly mint imádság, olly bünszenytelen:
Mikép hazámmal lelkem összefüztem,
És lánca áthat földi éltemen,
S szakasztanám ki szűmből e hazát:
Öngyilkolásnak venném el díját.

Forrás:  Szivárvány Album a miskolci tűzvész EMLÉKEÜL. Szerkeszté Halászy József 1844. Az 1842 évi nyárhó 19-én tűzvész által károsult miskolciak fölsegélésére kiadta Emich Gusztáv Pesten.